idézet

“Minél kevesebb szabályt állítasz fel arra, hogy milyennek kellene lennie az életnek, és hogy másoknak hogyan kellene viselkedni, annál könnyebb boldognak lenned.” (Andrew Matthews)

Bara- "Elmélkedései"

Ezt a blogot az "Információtudomány és média a 21. század elején" és a "Távoktatás" című tárgyak ihlették. Már korábban is tervben volt számomra egy saját blog elkészítése, de most a korábbi kifogásokat mellőzve kötelezővé tettem ezt a feladatot. Hogy mit sikerül kihoznom magamból ebben a félévben, az még számomra is rejtély, de olvasgassátok bátran és minél gyakrabban az itt található irományokat. :)

Friss topikok

Címkék

Heti záró gondolatok...

Sörös Bara 2012.03.13. 20:45

13.-a van. Babonás nap. Tudom, hogy nem péntek, de mégis 13. Eleve hátránnyal indulok, ha balszerencsésnek fogom fel, úgyhogy igyekszem figyelmen kívül hagyni.

 

Kedd este van. Megnyugodva leülök, átgondolom a mai nap eseményeit. Szerencsére semmi extra nem történt, egy átlagosan jó napot tudhatok magam mögött. Vagy mégsem? Hirtelen eszembe jut, hogy kedd van, és én még nem írtam meg a heti lezáró blogbejegyzésemet. Úristen! Miről írjak?

Na jó, lenyugszom, és átgondolom, hogy miről is volt szó a héten.

Rá kell, hogy jöjjek, hogy igencsak össze vannak kavarodva a gondolataim. Hirtelen azt sem tudom, hogy most melyik tárgyhoz melyik bejegyzést írtam….

Egy kis segítséget veszek igénybe, és rákeresek a bejegyzéseimre, valamint a facebook-os kommentekre. AHA! Most már minden tiszta!

Digitális kompetencia, digitális műveltség és digitális állampolgárság volt a téma. Igen, ez jobban tetszett nekem, mint a Távoktatáshoz kapcsolódó bejegyzés. Az nem is sikerült személyesre, nem is kaptam véleményezést…

Bár igazából szándékosan nem tettem személyessé, hiszen az előző bejegyzésemet illető sok kommenttől kicsit megijedtem. Mi van, ha nem is tetszik az embereknek? Minek írogatok én itt?

Aztán rá kellett, hogy jöjjek, hogy igenis jó dolog, hogy sok hozzászólás érkezik. Mindenképpen építő jellegű, hiszen sokkal rosszabb, amikor nem kapok kommentet, mivel az olyan, mintha nem is olvasná senki. Úgyhogy elkezdtem örülni az érkező kérdéseknek. A saját tapasztalatom, és tudásom szerint próbáltam meg mindig válaszolni a kérdésekre, több-kevesebb sikerrel. Van, amikor képtelen vagyok meggyőzni embereket… De ettől szép a világ! Mindenki más tapasztalatokkal rendelkezik, és más véleményen van. És elkezdtem élvezni a véleménycserét. Egyre nagyobb bedobással kezdtem érvelni, és sikerélményt jelentett, amikor azt olvastam vissza, hogy: „rendben, így már érthető az álláspontod”, vagy „Akkor ezt megbeszéltük”.

 

Sokszor magyaráznom kell az általam leírtakat, és olyan kérdések érkeznek, miszerint a gondolataim abszolút hamisak. Itt fontosnak tartom tisztázni, hogy sehol sem írom azt, hogy forrásból idézek (vagy ha igen, akkor azt meg is jelölöm forrásként). De itt, mivel blog írásról van szó, így én fontosnak tartottam, hogy ne csak szakirodalomból összeollózott bejegyzést írjak, hanem az én saját véleményem legyen hangsúlyos. Ezért is érnek váratlanul az olyan kritikák, amik megkérdőjelezik az elmondottak valóság tartalmát. Hiszen sosem írtam azt, hogy ez és ez van, pont. Nem győzöm hangsúlyozni a bejegyzéseknél, hogy „véleményem szerint”, „én úgy hiszem”. Ez azt gondolom, hogy egyértelművé teszi, hogy nem tényeket írok le, hanem a saját véleményemet, amivel természetesen lehet nem egyetérteni.

 

Visszatérve a heti témához. Digitális kompetenciákkal nem születünk, hanem tanulással lehet elsajátítani. Ez egy meglehetősen hosszú folyamat, hiszen a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően, mindig van mit tanulni. Valamilyen újdonsággal mindig szembe találjuk magunkat, és hogy a fejlődéssel lépést tudjunk tartani, érdemes az aktualitásokkal tisztában lenni. Ilyen szinten ez egy élethosszig tartó folyamat…

 

Nagyon tetszett a digitális hajléktalan kifejezés, amelyet az órán először hallottam. Hát igen, nekem eszembe sem jutna a digitális szót összekötni a hajléktalannal. Valahogy a kettő nagyon távolinak tűnik számomra. De ebben a megfogalmazásban - miszerint akinek nincsen e-mail címe, az digitális hajléktalannak számít – nagyon is tetszett a hasonlat. Elgondolkodtatott, hogy vajon annyira fontos lehet a mai világban az e-mail cím, mint az otthonunk? És rá kell, hogy jöjjek, hogy nagyon fontos. Talán nem annyira, mint az otthonunk, de meglehetősen lényeges. Mit lehet manapság kezdeni az interneten e-mail cím nélkül? Semmit! Minden regisztrációnál alapvetőnek számít, hogy az e-mail címre érkező üzenetben lehet megerősíteni a regisztrációt. Tehát ha valakinek nincs e-mail címe, akkor sehova sem léphet be. Tehát ilyen téren nagyon is helytállónak találom a digitális hajléktalan kifejezést. De nem kell az interneten „élnünk” ahhoz, hogy hiányosságunk feltűnjön. Rendezvények, tanfolyamok alkalmával is elsőrendű kérdés az e-mail cím megadása. Ezen keresztül lehet értesíteni az egyént a további információkról, teendőkről, lehetőségekről.           

 

Az előadás alkalmával elhangzott, hogy ha nincs online jelenlét (azaz, nem vagyunk közösségi oldalakon regisztrálva), akkor az hátrányt jelent. Előző bejegyzésemben írtam is, hogy „Legyünk fenn közösségi oldalakon, hiszen ez által is közösségi életet élhetünk, információkban részesülhetünk.” Erre kaptam egy kérdést, hogy miért legyünk fenn közösségi oldalakon. Tudom, hogy sok hátrányt is jelenthet, hiszen állásinterjúk alkalmával rendszerint leellenőrzik a jelentkező adatlapját, fényképeit, merre járt, hova szokott utazni, és a szokásairól is remek képet lehet kapni. De ez nem jelenthet problémát, hacsak nem olyan képekkel töltötte fel a profilját, amelyek nem éppen a józanságáról, becsületességéről árulkodnak.  Egyébként is le lehet tiltani az ilyen kéretlen látogatókat az oldalunkról.

Én azt vettem észre, hogy amíg nem voltam tagja a facebook-nak, sokkal kevesebb információ jutott el hozzám a baráti körön belül is. Arról nem beszélve, hogy a mostani féléves tárgyaimat sem tudnám végigcsinálni, ha nem lennék tagja ennek - a nem véletlen- kedvelt közösségi oldalnak. Az információk, meghívások mellett olyan emberekkel is lehetőségem nyílt beszélgetésekre, akikkel még soha, vagy nagyon régen volt alkalmam beszélni. Tudom, hogy a személyes kapcsolatok romlására is mehet az online kapcsolattartás, de akkor azt kérdezném, hogy mennyire jó kapcsolat az, ahol évek óta nem találkoznak a felek? Legalább az egymást ért fontosabb eseményekről képesek vagyunk tájékozódni. Szerintem jobb, mint a semmi.

Az etikai irányelvek szerinti virtuális és online jelenlét is hangsúlyosnak bizonyult korábban. Ide kapcsolódva muszáj megemlítenem azt a fajta meglepettségemet, amit a Second life-ban tapasztaltam. A tanár úr említette, hogy az egymásra való szavazások alkalmával volt olyan, aki saját magára adott le szavazatot, mivel úgyis név nélkül történik. Ez ékes példája az etikátlan viselkedésnek, ami társadalmunkat jellemzi. A legfontosabb, hogy saját magunk érvényesüljünk, a többiekkel nem törődve.

Sosem tudtam figyelmen kívül hagyni az embereket, az emberi érzéseket, hogy mit gondolnak. Ez lehet, hogy problémát is jelent, hiszen gyakran helyeztem előtérbe mások akaratát. Az, hogy másokat figyelmen kívül hagyjak, és mindig az önös érdekek vezéreljenek, hatalmas önzőséget mutat. Én képtelen vagyok erre, de nem vagyunk egyformák…

A bejegyzés során vitatémát váltott ki a tanár meghatározó szerepe az oktatásban. Én továbbra is amellett a vélemény mellett vagyok, hogy egy tanár igenis el tudja venni a kedvet a tanulástól. Nem a tanár kedvéért tanulunk ez egyértelmű, és vitathatatlan. Aki mégis így érzi, annak javaslom, hogy hagyja abba, hiszen ezzel semmire sem fog menni.

Fontos, hogy valamilyen kitűzött cél érdekében tanuljunk, vagy magáért a tanulás iránti szeretetért. Az utóbbi lehet, hogy őrültségnek hangzik, de aki mesterképzésig eljutott, biztos, hogy nem egy utálatos cselekvésnek fogja fel a tanulást. Sosem gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de szeretek tanulni. Persze ez csak arra igaz, ami érdekel is. Itt egyből kiemelném (és a tweet-ekhez kapcsolva ismételném), hogy a kötelezővé tétel nem tudja megszerettetni a cselekvést. Adott esetben a tanulást, vagy az olvasást (hiszen erről is volt szó). Ha valami kötelező, akkor számomra nem lehet olyan élvezetes, és izgalmas, mint a szabadon választott feladat. „A tiltott gyümölcs édesebb”.

Ezek mellett egy kicsit ellent kell, hogy mondjak magamnak. Visszaolvasva a kommenteket elgondolkodtam. Rájöttem, hogy a korábban említett tanárnő „beszólása”, és a kölcsönös ellenszenvünk hatására célommá vált a gimnázium alatt, hogy minél jobb legyek az általa tanított tárgyban (irodalom). Egyre többet foglalkoztam a tananyaggal, sokat olvastam utána dolgoknak, és elkezdett érdekelni, hogy minél jobban szerepeljek órán. Meg akartam mutatni neki, hogy velem nem szúrhat ki, én is vagyok valaki. Tudtam azt, hogy minden órán fel fog szólítani valamilyen „rettegett” kérdéssel, amire minél jobb választ akartam adni. Tulajdonképpen, ha így nézzük, akkor neki köszönhetem, hogy ennyit tanultam, és utánanéztem a dolgoknak. És arra a kérdésre, hogy melyik volt a kedvenc tárgyam, gondolkodás nélkül az irodalmat válaszolnám…

Milyen érdekes dolgokra képes az ember, ha kitűz egy célt maga elé. Ezért is mondtam, hogy mindenre képesek vagyunk, bármit meg lehet tanulni. Ez sokaknak hihetetlen, és nem is kell egyetérteni velem, de továbbra is ezen a véleményen vagyok. Hiszen ez viszi a világot előre, az akarás, a kitűzött célok! És nagyon fontos, ha valamit a fejünkbe veszünk, tegyünk is érte!

Kitűzött cél+ erős elhatározás+cselekedet = SIKER!     

 

 

 

 

2 komment

Az oktatás környezete, az oktatási környezet színterei:

Sörös Bara 2012.03.11. 15:05

Ebben a bejegyzésemben az előadás meneténél maradva a tárgyi információkat helyezem előtérbe, a személyes hangvétel most nem lesz jellemző… Nem bocsátkozok kijelentésekbe, véleménynyilvánításokba… Nagyrészt maradok a tananyagnál. Összehasonlítást végzek a távoktatás és levelező oktatás között, leírom az LMS, LCMS rendszerek lényegét…

 

Az oktatási környezet legfőbb színtereivel kezdem a gondolatmenetet, melyek a következők: 

A kontakt oktatás érintkezésen, személyes kapcsolaton alapuló oktatásnak tekinthető. Ebben az esetben az oktatás egy helyen, egy időben történik, és hálózati csatlakozástól mentes. A hálózati kapcsolat nincsen feltétlenül kizárva, de nem jellemző. A verbális kommunikáció előkelő helyet foglal el, vagyis a szóbeliségre erőteljesen alapoz. Az oktatási folyamat és tartalom zárt környezetben történik, ami azt jelenti, hogy menet közben nem változik az oktatás tartalma. Maga az információáramlás is zárt. A folyamat általában nem elektronikus. Legjobb példa erre az iskolai teremben történő, frontális előadás.

A második típus az online eszközökkel támogatott kontakt tevékenység. Itt már megjelennek az online eszközök, hálózatra csatlakozás. Az osztályterem ebben az esetben nyitott teremmé válik, ahol online eszközökkel segített tanítás/tanulás folyik. Térben és időben azonos tevékenységet látnak el a hallgatók és az oktató, mely tevékenység során interaktív kapcsolatok jöhetnek létre. A külső környezettel és egymással is hálózati kapcsolatot létesíthetnek a résztvevők. Az információáramlás nincs leszabályozva, nyitottá válik. Ebben a tanulási formában mindenki rendelkezik egyéni eszközökkel, ami által képes hálózati kapcsolatokat létrehozni.

A Blended learning esetén nem csak kontakt tevékenységet folytatnak a résztvevők, hanem online is jelen vannak. Tehát egy kevert típusú tanulásként is értelmezhető. Természetesen a személyes jelenlét a jellemző, de az online környezet is meghatározó. Ezt tekintik a leggyakoribb tanulási formának. A tanulás nagyobb része egy időben és egy helyen történik, de egy része más térben és más időben valósul meg. Ide sorolható, amikor a tanulási feladat elválik a térbeli tevékenységtől, tehát otthon, nyugodt keretek között valósul meg a tanulás. Itt már az idő is eltérő. Ide sorolható a házi feladat megoldása. Ez egy tudatosan tervezett megoldás, hiszen tudom azt a tervezésnél, hogy mi az, ami megvalósítható otthon is, nem igényel tanári felügyeletet, segítséget. Ezáltal pedig összpontosítani lehet a leglényegesebb tartalmakra.

A távoktatás mint oktatási környezet a negyedik típus. Ebben az esetben a feladatok többsége online, virtuális keretek között zajlik, de a személyes találkozás sincs kizárva. A térbeni és időbeni függetlenség jellemző rá. De akadnak kivételek is. Megadott időpontok esetén, mint például a hétfő esti second life-os konzultáció már nem tudjuk időben is függetleníteni magunkat…. 

 

Egy kis témába vágó összehasonlítás:

A távoktatáshoz kapcsolódóan úgy gondolom, hogy a sokak által azonosnak vélt levelező oktatással egy kis összehasonlítást végzek.

Manapság ez a két képzési forma kezd összemosódni, mivel sok helyen a levelező képzésben is alkalmazzák a távoktatás eszközeit.

A google-be keresve két fő szempontot találtam, amit magyarázatként hoztak hétköznapi emberek. Tehát mi is az, amit kívülállóként az emberek leszűrnek a távoktatás és levelező képzés közötti különbségből?   Az egyik a személyes konzultációk gyakorisága volt, miszerint távoktatásban ritkábban valósul meg. A másik fő tényező pedig a diákigazolvány kérdése volt, amellyel a távoktatásban tanulók nem részesülnek utazási kedvezményben. Tényleg ezek lennének a főbb szempontok? 

A Magyarországon hagyományosan működő levelező oktatást általában nappali oktatást folytató intézmények vállalták föl. Ezek szerkezetüknél fogva nem képesek modern, szakszerű távoktatás megvalósítására. Kétségtelen, hogy az évtizedek óta működő levelező oktatásnak vannak elemei (távolság, bizonyos módszerek), amik a távoktatásban is megtalálhatók, de hiányzik belőle a távoktatás számos alapvető eleme: a távirányítás, a ténylegesen működő kétirányú kommunikáció, a speciálisan megtervezett oktatóanyagok stb. Ezért nem tekinthetjük a levelező oktatást szakszerű távoktatásnak.”

 

A távoktatás egy új szemléletű oktatási forma, sajátos módszerekkel, eszközökkel és intézményi rendszerrel. A távoktatás esetén a távolságok áthidalása mellett a hangsúly a tanuláson, illetve a tanulón van, hiszen önálló tanulásra épülő oktatási forma. A kétoldalú kommunikáció a távoktatásban speciálisan valósul meg.

Elterjedésének szükségességét 3 tényező hívta életre:

-          új képzési forma iránti szükséglet

-          oktatási költségek csökkentésének igénye

-          modern kommunikációs technológiák megjelenése

 

Ehhez képest a levelező képzés - a tananyag rendszerint nyomtatott anyag vagy hangfelvételek- eredetileg postai úton történő elküldésén alapuló tanítási-tanulási forma. A tananyagot a tanulók a levelező oktatásnál is a saját idejük és módszereik szerint használják, de ezek hagyományos tananyagok, és hiányoznak belőlük a távoktatásra jellemző módszerek. Nem tartalmaznak önértékelő- és beküldendő feladatokat, visszajelzéseket, nincs az anyagban támogatási rendszer. A tanuló előmenetelének eredményességéről, rendszerint csak a formális számonkérés (pl. vizsga) során kap visszajelzést

A Pedagógiai Lexikonban a következő idézetet találtam, amely jól elkülöníti a két fogalmat: „A távoktatás a levelező oktatás kritikájaként, annak hiányait pótló s annál hatékonyabb távirányítási formaként fejlődött ki, amely szigorúbban és eredményesebben teljesítheti a levelező oktatás feladatait. Jellemzője, hogy helytől és időtől függetlenül képes sokakat tanítani, s így „tömegoktatásra” alkalmas eszközzé válik. Ugyanakkor módot ad az egyéni tanulási szempontok figyelembevételére, az egyéni tanulási problémák kezelésére és az egyéni tanulási ütem biztosítására.”


Az oktatási környezet technológiája és eszközrendszere:

A kontakt tevékenység technológiájánál a manapság gyakori osztálytermi eszközökre kell gondolni. Ide tartozik az interaktív tábla, digitális taneszközök, tananyagok, számítógép használata.

Felmerült az órán a könyvtár vs számítógépterem témája. Ha szavazást rendeznénk róla az ifjúság körében, valószínűnek tartom, hogy a számítógépterem mellett tennék le a voksot. Azonban könyvtárakra is szükség van, nekem nem elég az online olvasmány, az e-book használata. De nem akarom ismét ezt a témát boncolgatni.

Szimuláció és számítógépes játékok használata az oktatásban: Ezeket abszolút jónak tartom, hiszen ezek a játékok úgy képesek képességeket fejleszteni, hogy a tanuló nincs is tudatában. Játszva tanulást biztosít, ami megkönnyíti a tanulók helyzetét, hiszen szinte erőfeszítés nélkül jut ismeretekhez.  Persze fontos, hogy csak a megfelelő szimulációs játékokat alkalmazzuk. Azokat, amik nem fejlesztenek képességeket, csupán kikapcsolják az agyat, meg kell hagyni szabadidős tevékenységnek. A szimulációs játékok előre meghatározott céllal jöttek létre, például vannak, amik térlátást fejlesztenek.

MLearning, vagy mobiltanulás azt jelenti, hogy bárhonnan hozzáférek bizonyos tartalmakhoz. Térbeli függetlenséget tesz lehetővé, akár utazás közben is lehetővé válik a tananyag elsajátítása. Vonaton, buszon ülve is hatékony tanulás valósulhat meg ezáltal, ami valljuk be, eléggé megkönnyítette az emberek életét. Emellett a közösségi fejlesztést kevésbé helyezi előtérbe ez a tanulási forma, hiszen egyéni cselekvésen alapul.

Online eszközrendszerek a tanulás támogatásában: ide a klasszikus webes eszközök használatát sorolhatjuk. Például az általunk is használt slideshare is ide tartozik. Lényegében ide tartozik minden, ami online elérhető és a tanulást támogatja.

Online közösségek: Az online csoportokat mindig valamilyen közös cél, illetve értékfelfogás tartja össze. Az információcsere, valamint a közösség kialakítása is lehet megvalósítandó cél. Elsősorban nem a tanulási környezetre lett kitalálva, de ennek ellenére arra is jól alkalmazható. Mint ahogy a facebook felület sem tanulási céllal jött létre, mi mégis képesek vagyunk ezt az oldalát is megismerni, kihasználni. Ezáltal sokoldalúvá, praktikussá vált az ezen az oldalon eltöltött idő felhasználása. Korábban is gyakran felnéztem facebookra, kipróbáltam alkalmazásokat, chat-eltem ismerősökkel, itt töltöttem el a szabadidőm egy részét. Most ugyanezt az időt többnyire a Konnekt és Virtuális távoktatás csoporton belüli böngészgetésre, olvasásra fordítom, ami hasznosabbnak bizonyul. A barátokkal való csevegésre továbbra is megpróbálok időt fordítani, de őszintén szólva kicsit abból az időből is elvesz a „tanulás”.  Az tény, hogy az online közösség beépül az életvezetésbe, hiszen mindennapi rutinná válik az itt eltöltött idő, kommentezések… Tehát összességében nagyon hasznosnak találom ezt az alkalmazást.         

Online tanulási környezetek: Ide sorolható az elearning.elte.hu felület is, amely tanulási céllal jött létre. Információk, tananyagok megosztására használható, de a közösségépítés itt háttérbe szorul. Online tanulási környezetek két részre oszthatók. Vannak az LMS (tanulást menedzselő rendszerek), és a LCMS (tanulást és tartalmat menedzselő rendszerek).

LMS-LCMS-rendszer:

A rendszer két meghatározó komponensből állhat. Az egyik az LMS (Learning Management System), a másik az LCMS (Learning Content Management System). Az LMS-t a magyar terminológiában „keretrendszernek” fordítjuk. Ennek a modulnak a feladata a tananyag megjelenítése és a hallgatók adminisztrációja. Az Elearning rendszerek használata során ezzel a komponenssel kerül közvetlen kapcsolatba a felhasználó.

-          Az LMS adminisztratív funkciói:

A keretrendszerek lehetőséget adnak egy szervezet struktúrájának leképezésére egy fa-struktúra alkalmazásával. Ez azért hasznos, mert így például egységesen tudjuk kezelni az általunk definiált alcsoportokat, s nem kell több száz embert egyenként menedzselni.

A felhasználók kezelése is a feladatok közé tartozik. Egy aktív szervezetben folytonos az egyének mozgása, régi alkalmazottak távoznak, helyükre újak jönnek, esetleg egy felhasználó több szerepkörben használja a keretrendszert. Ezen folyamatosan változó igények kielégítését egy egyszerűen kezelhető, gyors, megbízható felhasználó-adminisztrációs modul fedi le.

-          Az LMS kommunikációs funkciói:

A keretrendszerek általánosan lényeges szolgáltatása, hogy kommunikációs felületként szolgáljon a rendszer használói számára, mely egy képzés folyamán nélkülözhetetlen. A kommunikációs lehetőségeket bonthatjuk aszerint, hogy a kommunikáció valós időben zajlik (szinkron), vagy időben eltolva (aszinkron).

-          Az LMS vizsgafunkciói:

A keretrendszerek vizsga moduljának segítségével készíthetünk kérdéssorokat, melyek állhatnak nyílt és zárt kérdésekből. Zárt kérdések azok, melyeknek értékelését, javítását a vizsgamodul önmaga képes elvégezni. Ilyen például egy feleletválasztós teszt. Nyílt kérdések azok, melyeket az oktatónak mindenképpen személyesen kell kiértékelnie. Ilyen jellegű számonkérés például egy esszé.

Az LCMS funkciói:

Az LCMS tartalommenedzsment-rendszerként van leginkább használatban. Elsődleges szerepe az oktatási tartalom előállításában van.

A két komponens között maga a tananyag teremti meg a kapcsolatot!! 

 

Virtuális oktatási környezetek technológiája: Virtuális környezetről akkor beszélünk, ha 3 dimenziós megjelenés valósul meg. Tehát a second life használata ilyen. A kis avatárokkal saját magunkat(?) vagy legalábbis egy fantázia szülte kis lényt tudunk a virtuális életben mozgatni, ahol a tanulás számomra új, mostanra megkedvelt formában történik.  

Multimédiás környezet is egyben, ahol részben a valós oktatási folyamat lemásolása történik, részben pedig a valós környezet korlátaitól mentesített 3D-s tér van jelen.

Ebben a világban bármi megtörténhet. Hiszen egy kis zöld sárkánnyal vetem bele minden hétfőn esténként magam a kooperációba. Képes vagyok széken ülni, míg más ember figurák a földre ülnek, képes vagyok repülni, más helyekre teleportálni. Fantasztikus, hogy mi minden megvalósítható a virtuális világnak köszönhetően.

 

Forrás:

-          Kovács Ilma: Új út az oktatásban? A távoktatás, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem és a Professzorok Háza Felsőoktatási Koordinációs Iroda közös kiadványa, Bp., 1997.

-          http://szilleri.tvn.hu/moodle.pdf    2012-03-11, 14:10

Szólj hozzá!

Digitális kompetencia, digitális műveltség, digitális állampolgárság:

Sörös Bara 2012.03.09. 22:58

Miként lehetne definiálni a kompetenciát? Vajon elképzelhető, hogy digitális kompetenciával születünk? Milyen kompetenciával kell rendelkezni a digitális állampolgárság eléréséhez? A pedagógus mindenek felett? Tényleg ennyire rosszak az élményeink? Ezekre a kérdésekre próbálok választ találni a heti blogbejegyzésemben… 

 

Legelőször fontosnak tartom tisztázni az előadás során is definiált kompetencia fogalmát. Képességek, készségek, ismeretek, jártasságok, tapasztalatok, attitűdök összességét nevezhetjük kompetenciának. Az Idegen szavak gyűjteményében az alábbi magyarázatot találhatjuk: hatáskör, illetékesség, hozzáértés, alkalmasság, képesség.

A tanult és velünk született képességek, ismeretanyagok, tapasztalatok, viselkedésminták, a szellemi beállítottságunk, a dolgokhoz való hozzáállásunk mind ide tartozik. Tehát igen széleskörű definíció. A „digitális” szót leggyakrabban a számítástechnika, informatika területén alkalmazzuk. Tulajdonképpen a modern információs és kommunikációs eszközöket (mint a mobiltelefon, számítógép, internet…) takarja általánosságban. Tehát ezek alapján elmondható, hogy digitális kompetencia az IKT-s eszközökhöz való értést, ezeknek az alkalmazásában való jártasságot feltételezi. Mivel a kompetencia nagyobb része rajtunk múlik, belső tulajdonságunk, így elfogadhatatlannak tartom, hogy mindig a technikában keressük a bajt. Mindent meg lehet tanulni, erre legjobb bizonyítékom egy jobb agyféltekés rajztanfolyamon való részvételem. Hihetetlen dolgokra képes az ember, ha akar, és tesz is érte! De most nem akarok a részletekben elmerülni. Mindenesetre azt fontos leszögezni, hogy a digitális kompetenciákkal senki sem születik, megszerzése erőfeszítésbe kerül, hiszen tanulási folyamat eredménye.

Nézzük, hogy milyen digitális kompetenciákkal kell rendelkeznie egy tanulónak!

Fontos a sokat vitatott kreativitás és innováció. A kreatív gondolkodás kiemelkedő helyet tölt be a tanulás esetén. Tudást kell előállítania a tanulónak. Fontos, hogy a tanuló rendelkezzen kollaboratív és kommunikációs képességgel. Tudnia kell együttműködni másokkal, véleményét, gondolatait megfelelő módon „tálalni” a közösség számára egyaránt. Ez nehéz feladat, hiszen az egyetemen nap, mint nap megtapasztaljuk, hogy mennyivel nehezebb csoportokban dolgozni, mint egyedül. Ilyenkor időt kell egyeztetni a többiekkel, fel kell osztani a feladatokat, és előkerülnek a nézeteltérések, értelmezési különbségek. Egyénileg munkálkodva kizárólag saját gondolatainkkal kell megbirkóznunk, csak önmagunkkal kell zöld ága vergődni, ami valljuk be, kissé egyszerűbb. Kiemelkedő kompetenciának tartom az információmenedzsment témakörét, miszerint az egyén legyen képes a beérkező információk sokaságából megfelelően szelektálni. A kritikai gondolkodás, problémamegoldás, döntéshozatal úgy gondolom, mindenki életében elengedhetetlennek számító kompetencia. Ezek nélkül elveszettek lennénk a világban. A digitális állampolgárság a tanuló esetében az emberi folyamatok követését, a kultúraváltozások elfogadását, az online környezetben való etikus magatartást jelenti. Figyelem! Az általános illemszabályok az e-világban is ugyanúgy érvényesek! 

A tanuló hatodik kompetenciája a technológiai műveltség, melynek értelmében tudnom kell, hogy milyen hibája lehet a gépnek, és egy egyszerű bajt tudjak megoldani. Nem kell egyből informatikushoz rohanni, hogy javítsa meg a gépet. Mondom ezt én, aki azon kívül, hogy egy-egy jó szóval, simogatással próbálom orvosolni a helyzetet, legszívesebben egyből az informatikus „dokihoz” vinném javításra. Bár az őszintét megvallva, volt már, hogy segített a babusgatás… Még a végén kiderül, hogy érző lelke van neki is.

 

A tanári kompetenciáknál kiemelendő, hogy támogatnia kell a tanulását, kreativitását a tanulónak. Folytonos lelkesítő, segítő magatartást kell tanúsítania. A tanulók tanulási tapasztalatának tervezését, fejlesztését, értékelését végzik. Be kell mutatnia a digitális korszak munka és tanulási folyamatait, hiszen fontos, hogy a tanuló lássa, hogy amit meg kell tanulnia, az nem lehetetlen. Amikor a tanár kér diáktól segítséget informatikai kérdésben (én már tapasztaltam ilyet), az roppantul kellemetlen tud lenni. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy a diák van itt, hogy tanuljon, vagy a tanár? A digitális állampolgárság és felelősség támogatása, modellezése a tanárnál is hangsúlyos kompetenciának számít. Nemcsak digitális állampolgárnak kell lennie a tanárnak, hanem a tanulókat is erre kell ösztönöznie, segíteni kell nekik. Tehát a digitális állampolgárság itt már egy összetettebb fogalomként jelenik meg.    

 

Az adminisztrátor, oktatási asszisztens kompetenciái:

Mielőtt a kompetenciákra térnék, fontosnak tartom tisztázni a pedagógiai asszisztens feladatkörét. Részt vesz az általános jellegű közvetlen pedagógiai munkában, illetve az előkészítésben. Intézményi szintű tevékenységet lát el, emellett kíséri az egyes tanulókat, vagy csoportokat. A felügyelet biztosítása mellett gondozási feladatokat végez, valamint baleset esetén elsősegélyt nyújt. Munkája közé tartozik a szabadidős tevékenység végzése, továbbá a távollévő tanár helyettesítése az óráján.

Ez szemlélteti, hogy az elsőre egyszerűnek látszó asszisztensi munkakör milyen széleskörű feladatok ellátását várja el a szakmában dolgozó egyéntől. Ezek már tartalmazzák részben a kompetenciákat, de emellett szükség van az informatikai eszközök használatának segítésére, tanulási kultúra kialakítására. Az adminisztrátornak kell gyakran a pedagógust is megtanítani az IKT eszközök megfelelő szintű alkalmazására, így elengedhetetlen, hogy kifogástalan tudással rendelkezzen e területen. Támogatnia kell a fejlesztési folyamatokat, esettanulmányokat kell megosztania. A digitális állampolgárság kompetenciája nála jelenti a kialakuló digitális kultúra jogi, etikai, társadalmi kérdéseinek megértését, modellezését és facilitálását. Tehát, ha a három elemzett feladatkörökben elvárt digitális állampolgárság felépítését nézem, számomra úgy tűnik, hogy az oktatási asszisztensnek van szüksége a legbonyolultabb digitális kompetenciákra. Úgy tűnik, mintha a legtöbb tudásra neki lenne szüksége, hiszen a tanár problémáit, hiányosságait is neki kell kompenzálni. Ez a hierarchiai felépítés miatt is érdekes számomra, hiszen a pedagógus az asszisztense felett áll, vagy a kompetenciákat illetően mégsem? Hogy is van ez?... 

 

Az asszisztensi feladatokhoz kapcsolódva lényegesnek tartom kiemelni, hogy a Köznevelési törvény (2011. évi CXC törvény) előírja három óvodai csoportonként vagy 100 tanulónként egy fő PEDAGÓGIAI ASSZISZTENS kötelező foglalkoztatását a közoktatási intézmények számára. Az előírásnak 2013. szeptember 1-től kell megvalósulnia. Talán pont az említett kompetenciáknak köszönhetően van erre a szabályozásra szükség, de mindenesetre a tanulókra való nagyobb odafigyelés miatt lényeges lépésnek tartom a törvény változását.

 

A digitális írástudás tömören a számítógépes ismereteket, lehetőségeket, az internet használatának képességét jelenti.

2010 januárjában a Felnőttképzési törvény módosításával született egy számomra támogatható megmozdulás, miszerint minden 240 órát meghaladó felnőttképzési kurzus résztvevőjének, függetlenül a képzés típusától kötelező a digitális írástudás elsajátítása. Ezt abszolút fontos, pozitív intézkedésnek tartom, hiszen a digitális írástudás elsajátítása nélkül ma már lehetetlen információhoz jutni. A munkakereséshez is nagy segítség az online jártasság elsajátítása. Sajnos ezt a kötelezést egy évvel később eltörölték a törvényből… Az okát nem tudni…Mindenesetre hasznosnak tartanám a visszavezetését.

Fontos, hogy online is jelen legyünk sok helyen. Legyünk fenn közösségi oldalakon, hiszen ez által is közösségi életet élhetünk, információkban részesülhetünk. A digitális írástudáshoz tartozik, hogy képes vagyok magamat minden formában kifejezni, tartalmat írni. Nagyon érdekes, hogy mekkora fejlődést mutat a blogbejegyzés írása is. Az előadás során említettük, és ez valóban így van, hogy mennyire kezdetlegesnek tűnnek az első bejegyzések. Én magam még nem mertem visszaolvasni az első bejegyzésemet, de el tudom képzelni, hogy mire számíthatok. Többször jártam már úgy, hogy fogalmazásokat, esszéket olvastam vissza évek múlva. Az akkor remeknek gondolt, jól utánanézett fogalmazás évek múlva már nem állja meg a helyét.

A digitális írástudásnál is elengedhetetlen az információmenedzsment, egyéni és közösségi szinten.  Ahogy azt már többször említettük, sokkal több információ áramlik felénk, mint amit képesek lennénk befogadni. Így tudnunk kell szelektálni, lemondani bizonyos információkról.  

A digitális írástudáshoz elengedhetetlen az online és web 2.0 eszközök produktív használata. Tudnom kell tartalmakat megosztani, interaktívan használni ezeket az eszközöket. Szükség van az etikai és jogi irányelvek szerinti online és virtuális jelenlétre. Itt megint csak az e-etikett fontosságát kell kiemelni. „Nem csak azért vagy felelős, amit magadról írsz, hanem azért is, amit másokról megtudsz.” 

 

Oktatási, tanulási tapasztalattal mindenki rendelkezik, ki jobbakkal, ki rosszabbakkal. Ezeknek a tapasztalatoknak jelentős részük van a felnőttképzés tekintetében, hiszen ennek köszönhetően lesznek felnőttek, akik szívesen képzik tovább magukat, és lesznek olyanok is, akik egy életre elzárkóznak a tanulás lehetőségétől. Én ebben hatalmas gondot látok. Ha belegondolok, hogy milyen tanárokkal hozott össze a sors, akkor néha elgondolkodok, hogy mi késztet még további tanulásra. Rengeteg elrettentő példát tudnék felhozni, nagyon sokféle tanár oktatott, ki-ki kevesebb sikerrel. Igazából (és ezt tartom hatalmas hátránynak az oktatás terén) ezek a tanárok nem is akarták megszerettetni a diákokkal a tanulást. Sokkal gyakoribb, hogy megpróbálnak kiszúrni a diákokkal, gyakran csak szimpátia alapján. Hát csodálkozunk, hogy annyi ember megutálja az oktatási rendszert?? Vannak jó tanárok, fiatalos lendülettel, mai tanítási módszerekkel, de még mindig jelentős számban fordulnak elő belefásult, elavult rendszereket alkalmazó kiöregedett oktatók. Tudni kellene letenni a lantot egy idő után.

Nem hagy nyugodni, muszáj elmondanom egy példát gimnazista éveimből. Volt egy „kedves” irodalom tanárnőm (akit elég rendesen befolyásolt a szimpátia kérdése), aki megszívlelendő tanácsként egy máig bennem maradt mondatot idézett hozzánk:„felfelé nyalni, lefelé taposni…” Ő ezt tartotta az életben való boldogulás kulcsaként. Hát ez számomra akkora meglepetés volt… Tudtam, hiszen ismertem a mentalitását, de hogy nyíltan vállalja is…. Na ennyit az én tapasztalataimról…Mindenesetre nekem is volt ebben a kijelentésben megfontolandó, méghozzá annyi, hogy az ilyen emberektől jobb távol tartani magam!  

Most felnőttképzőként azon munkálkodunk, hogy a rossz tapasztalatokat megpróbáljuk elfeledtetni a hallgatókkal, továbbá minél pozitívabb szemléletet igyekszünk kialakítani bennük. Fontos, hogy sikerként éljék meg a tanulást, hogy a jövőben bátran nyissanak az oktatás felé…

 

 

 

4 komment

A szerencsés (?) digitális nemzedék...

Sörös Bara 2012.03.06. 20:51

A sokak által emlegetett Tari Annamária könyve kíváncsivá tett a Z generációról, így hát utána olvasgattam.

Mennyire tartható hasznosnak, ha a gyermek a számítógép előtt ülve tölti az egész napját otthon? A szülőknek aggodalomra van szükségük?

Azt látjuk, hogy ennek a generációnak a kamaszai nagyon is érettek. De vajon az élet minden területén rendelkeznek a megfelelő szintű érettséggel? Tény, hogy egyre több agresszív hatás éri őket, és egyre gyorsabban kell felnőniük. Bár szinte könnyűnek tűnik az életük, hiszen rengeteg lehetőséggel rendelkeznek, még sincs könnyű gyerekkoruk. Mindenhez remekül értenek, sok információval rendelkeznek, feldolgozni azonban nagyon keveset képesek ebből. Mondhatni, hogy fel sem fogják azt a sok eseményt, ami körülöttük történik.

Nagyon nagy hátrányt jelent a régi értékeknek az eltűnése. A korábban vallott értékek, érzelmek, attitűdök folyamatosan vesznek ki az emberekből. A becsületesség, a tisztesség, az önuralom, erkölcsösség azok a tulajdonságok, amiket elsősorban megemlítenék itt. Ezek már a mai fiatal generációkra nem jellemzőek. Sajnos egyre inkább az tudatosul az emberekben, hogy érvényesülni jóindulatúan és becsületesen nem lehet! Ez egy nagy hiba, amit nem szabadna tudatosítani a fiatalokban. Igenis szükség van még a régi értékekre, és becsületes munkával is helyt lehet állni a munka világában.

A gyakori változások a gyerekektől érzelmi rugalmasságot és alkalmazkodást igényelnek. Erre azonban már a korábbi bejegyzésemben is utaltam, hogy nem képesek. Az azonnali vágy-kielégítés, érzelemmegosztás egyértelműen tükrözi ezt a rugalmatlanságot.

Az idősebb generációnak lenne az a dolga, hogy tudatosítsa bennük a fontos értékek megőrzését. A példa statuálása mellett vigyázniuk is kell erre a generációra. Jellemző még a Z generációra, hogy erősnek mutatják magukat, de ez közel sem tükrözi a valóságot. Személy szerint a gyerekek körében is egyre gyakrabban látom az egymás elleni agresszív fellépéseket, és észrevehető, hogy a „gyengébb”, pityergő tagokat könnyen kiközösítik a csoportból. Tehát ilyen módon az érzelmi rugalmasság teljes mértékben kizárt náluk.

A Z generáció tagjaival voltam körülvéve egy hónapja. Mivel felnőttképzéssel foglalkozom, ritkán kerülök gyermeki csoportok körébe. Azonban egy óvodában lehetőségem adódott, hogy hosszabb időt eltöltsek a gyerekekkel. Ezt az időt kezdetben szemlélődésre fordítottam, majd lassan kezdtem beilleszkedni a játékba. A szemlélődés azért sem sikerült hosszabb időre, mivel nagyon barátságosan többen odajöttek játékra invitálni. Rendkívül kezdeményező kisemberek, ez nem is kérdéses. Nagyon hasznos volt a velük töltött idő. Kiderült számomra, hogy a fiúk (az óvónénik fegyelmezése ellenére) olyan agresszivitással léptek fel egymás ellen, hogy félve vonultam a háttérbe. Annyi őszinte düh volt egy-egy mozdulatukban, hogy megijedtem tőlük. Az egyértelművé vált, hogy ellenem nem merték bevetni ezt az erőszakos viselkedést. Ez kissé megnyugtató, hogy talán még van esélyünk a „tanításukra”.

Viszont, ami meglepő, hogy a hagyományos játékokkal kevesen tudták feltalálni magukat. Látszik, hogy kinek köti le otthon a számítógép/ TV az idejét. 

A korábbi bejegyzésekben szerepelt, hogy kreatívak ennek a generációnak a tagjai. A számítástechnikában, az ottani játékokban lehet, hogy kreatívnak bizonyulnak, de a valós életben koránt sem. Ahogy elnéztem őket, nem igazán tudtak mit kezdeni magukkal. Ez a többségre igaz volt. Nagyon könnyen megunják a hagyományos játékokat. Ha belegondolok, hogy a gyerekkoromban (az előző generációkról nem is beszélve) milyen apróságokból is képesek voltunk nagyszerű játékszereket készíteni. Ez ma már nem valósul meg, tisztelet a kivételnek…. 

Ahogy minden csoportosításnál, természetesen itt sem lehet egyértelmű kijelentéseket tenni. Ha csak saját magamból indulok ki, máris megdőlt az elmélet. Y generáció tagja vagyok, tehát már kis korom óta tudatában vagyok a számítástechnikai eszközöknek. Nagy gyakorlattal, határozottan kellene kezelnem minden ide kapcsolódó alkalmazást. Hát ez nem így van, még okoznak problémát az alkalmazások, sok újdonsággal találom szemben magam, de nyitott vagyok a fejlődésre, tanulásra. Tehát a tanuló digitális bevándorlók közé sorolnám magam…

 

A korábbi bejegyzésemből kimaradt az Y generáció énképe. A generáció tagjaként meglepődve fogadtam a negatív tulajdonságoktól hemzsegő önkép-felmérést. Fiatalokként alapvető a bulik középpontba helyezése, ez egyértelmű, és nem mondanám feltétlenül negatívnak. Kapcsolatok kialakítására jók lehetnek ezek a bulik, persze csak abban az esetben, ha normális keretek között mozog. Hogy mit értek normálisnak?

A bulik kapcsán a mai fiatalok egyből az alkoholra asszociálnak. Elképzelhetetlennek tartják a józanul való bulizást. Mi lehet ennek az oka? Így menekülnek a valóságtól? Sajnos ez már egy megrögzött szokássá vált. Ha józanul megyünk bulizni szinte biztosan egyedül leszünk az „állapotunkkal”. A mai „értékeket” is jól szemlélteti ez a helyzet. Ma már az az ember számít, aki beáll a sorba és hagyja magát belevinni a rosszba. Ma már ettől lesz valaki belevaló, jófej… Szánalmas, hogy merre megy a világ! Előre haladunk??? Nekem inkább úgy tűnik, hogy visszafelé haladunk, de legalábbis nem a jó irányba…

A felelőtlenség, lustaság, egoizmus is jellemző tulajdonságokként került meghatározásra. Számomra az a furcsa, hogy ha tudatában vannak a fiatalok ezeknek a rossz berögződéseknek, miért nem képesek tenni ellene? Könnyű ráfogni mindent a lustaságra!

 

A kreatívvá válást a control C, control V = házi feladat képlettel végleg elvetném. Korábban, nem használtuk az internetet egy-egy fogalmazás, beadandó megírásához, tehát sokkal több saját gondolattal volt tele az elkészítendő feladat. A kreativitás jellemezte ezeket a dolgozatokat. Elgondolkodtunk, és utána jártunk a dolgoknak. Hogy néz ki ez most? Elgondolkodunk = beírjuk a google-be, és amit kidob, azt elfogadjuk. A kreativitás most úgy jelenik meg, hogy mennyire tudjuk jól alkalmazni, megkeresni a már megírt műveket. Átfogalmazzuk az eredeti szöveget, kivágunk belőlük, vagy legrosszabb esetben egy az egyben beadjuk névváltoztatással a már megírt dolgozatot. Persze ezt a legpesszimistább felfogással írtam le, de az eddigi tapasztalatom ennek gyakoriságát mutatja. Én ennek ellenére bízom abban, hogy ez az arány idővel megfordul, hiszen kiemelkedő, újító gondolatok megszületésével mindig örömmel találkozik az ember.            

2 komment

Digitális nemzedék elméletek, felhasználói szokások:

Sörös Bara 2012.03.06. 13:59

Tóth-Mózer Szilvia előadását meghallgatva számos új ismeretlen fogalommal találtam szembe magam. A napjainkban sokat emlegetett digitális nemzedékek témájáról már sokat hallottam, de mindig csak említés szintjén. A további felosztási lehetőségek, és a csoportokra jellemző tulajdonságok friss, és érdekes információként szolgáltak számomra. 

A mai fiatalokat, diákokat a netgeneráció tagjainak tekintjük. Az „online generáció” is helytálló rájuk nézve. Ők azok a gyerekek, akik már beleszülettek a számítógép használatába. Ezért a „digitális bennszülöttek” találó kifejezést is lehet hallani róluk. Irigylésre méltó generáció, hiszen minden digitális eszközt nagy bátorsággal, profi módon képesek kezelni. Bevallom, roppantul irigylem őket…. Csak ámulok és bámulok, amikor egy nálam jóval fiatalabb gyermek kikapja a kezemből a fényképezőt, mobiltelefont, és a különböző beállításokat olyan rutinszerűen hajtja végre, ami bennem hatalmas csodálatot ébreszt.

Furcsa, hogy egy Y-generációs fiatal mondja ezt éppen, akinek szintén kis kora óta kisujjában KELLENE, hogy legyen az internet világa. Sajnos ez nem így van…

A generációs konfliktus jutott eszembe az előadást hallgatva. Régebben egyértelmű volt a felállás, miszerint a fiatalok alárendeltek voltak az idősebbekhez képest. Kiszolgáltatottként mindig az idősebb nemzedék tagjai voltak a követendő példák. Ők tudtak mindig mindent jobban, a bölcsesség köve az ő zsebükben volt. A digitális nemzedék megjelenésével (és akkor, még az alfa generációról nem is beszélve..) ez a szerep már elvesztette helytállóságát. Most már nem az idősebb generáció tagjait tartjuk bölcsnek, nem nézünk fel rájuk a tudást illetően (hacsak nem az élettapasztalatokra, és az így megszerzett tudásukra gondolunk, mert az még mindig lenyűgöző számomra). Az itt említett tudásként az eszközökre vonatkozó, digitális ismeretekre összpontosítottam a mondandómat. Természetesen továbbra is sok tudással rendelkeznek az idősebb nemzedék tagjai, de a digitális tudás megszerzését a fiatalok által sajátíthatják el. Mókás tud lenni, amikor egy idősebb ember ül le a „tapasztalatlan” fiatal mellé azzal a szándékkal, hogy a „mai” világról informálódjon, tanuljon. Ekkor felmerül a kérdés, hogy most akkor ki tanít kit?

A digitális bennszülöttek és a bevándorlók elnevezést ötletesnek tartom. Digitális bennszülötteknek nevezzük azokat az embereket, akiknek a digitális eszközök használata magától értetődő, természetes dolog. A digitális bevándorlóknak ezzel szemben koránt sem természetes ezen eszközök használata, nekik még tanulniuk kell a technikákat.

Nagyon helytálló, hogy ilyen frappáns módon különítik el a digitalizáláshoz értés mértékét.

A veteránok csoportjába tartoznak a 45-ig született emberek, így az én nagyszüleim is. Számukra a digitális életbe való bekapcsolódásnak még a lehetősége sem merült fel. Hol voltak még ekkoriban a számítógépek…Hiszen az első magyar számítógép csak 1956 nyarán jött létre. Tehát a Baby-boom generációnak volt először esélye arra, hogy már felnőtt fejjel találkozzon a számítástechnika kezdetleges világával.

A csoportunk nagy részét az X és Y generáció tagjai alkotják. Ez is jól mutatja, hogy ezekben a generációkban már mindennapos a számítástechnika, a digitális eszközök világa.

A mostani 16 éveseknél fiatalabb generáció alkotja a Z csoportot. Ők már annyira ebben a világban élnek, hogy el sem tudnák képzelni az életüket internet nélkül.

Bevallom ez nekem is nehéz lenne, pedig én úgy nőttem fel, hogy kezdetben csak az iskolában találkoztam számítástechnikai alkalmazásokkal. Akkoriban még nem is volt jellemző, hogy mindenkinek legyen otthon számítógépe, a laptopokról pedig álmodni sem mertünk volna. És akkor ezt Y generációs tagként mondom, a korábbi generációkról nem is beszélve…    

A mostani 2 évesek már az alfa generációhoz tartoznak. Elképzelni sem merem, hogy milyen csodákra lesznek képesek a most születendő gyerekek. Már 1-2 évesen többet fognak tudni nálunk… Fel kell kötni a gatyánkat, hogy versenyben tudjunk maradni velük!

A változásokat követnünk kell, hogyha nem akarunk lemaradni… A kívül rekedteknek, az idősebb nemzedéknek folyamatosan meg kell barátkoznia az internet adta lehetőségekkel. Számukra fontos, hogy csak mértékkel ismerkedjenek meg az újdonságokkal, nehogy elrettentő legyen a sok új információ.

A Baby-boom generáció úgy érezte, hogy kevesebb lehetőséggel rendelkezik, mint az őt megelőző nemzedék tagjai. A kirekesztettség érzése jellemezte őket. Véleményem szerint ez a kirekesztettség minden generációt jellemez (köztük a mi generációnkat is), annyi különbséggel, hogy most nem attól fogunk rettegni, hogy a korábbi nemzedékhez képest tudunk kevesebbet, hanem attól hogy a későbbi nemzedékek sokkal fejlettebbek lesznek nálunk. Változnak az idők! Örökös körforgásban vagyunk, hiszen a korábbi generációhoz képest tárgybeli tudásban tudunk kevesebbet, a későbbiekhez képest pedig a digitális tudásunk számít gyengének. A körülölelő generációk közé rekedtünk! 

 

További kategóriákat lehet elkülöníteni: A szörfölők csoportját képezik azok az egyének, akik véletlenszerűen tesznek felfedezéseket. Vannak a játszók, illetve a bloggerek csoportja, akik közé lassan magunkat is besorolhatjuk, hála az idei félévben megjelenő két tantárgynak. 

A szemetelők kategóriája már egy kissé negatívabb megítélésű, mint a korábban említettek. Ide tartoznak azok az emberek (többnyire magukat „menőnek” gondoló fiatalok), akik olyan tartalmakat, olyan módon tesznek közzé, ami egyáltalán nem mondható szocializált viselkedésnek. Ezek a tartalmak destruktív jellegűek.

Az újhódítók által megy előre a digitalizált világunk, ők azok, akik az internet, és a különböző programok jobbításáért fáradoznak. Az ő munkájuk kiemelkedő, és értékelendő.

 

A digitális nemzedék kétféle megítélése:

  • Az optimista látásmódja:

Elterjedt az a vélemény, miszerint ez a nemzedék asszertív, érdekérvényesítő képességgel rendelkezik, aktív, könnyen kapcsolatba kerül másokkal, saját tartalmakat tud létrehozni. A közösségépítés ezáltal sokkal könnyebben megvalósítható számukra. Itt már nem jellemző a elszigetelődés, még a 4 fal között eltöltött idő alatt sem. Hiszen bár egyedül ül a számítógép előtt, és látszólag magányos, rengeteg emberrel tudja a kapcsolatot tartani, és folytonos kommunikációra képes. Ez a nemzedék sokkal önállóbb, kezdeményező képesebb az előadáson elhangzott megítélések szerint. Sok információval rendelkezik, ezáltal toleránsabban viselkedik az emberekkel kapcsolatban, és sokkal kíváncsibb, nyitottabb az újdonságokra. Elmondható az is, hogy könnyebben és szívesen tanulnak újdonságokat. Az együttműködés, a közösségi élet mindennapos megélése jellemzi őket. Nagy előnyük, hogy azonnali visszajelzéseket kapnak. Ez lényeges, hiszen az érzelmeiket is képesek egyből kiadni magukból a közösségi oldalakon keresztül, így nem marad kibeszéletlen az érzelem, rossz élmény. Nagyon fontos,  hogy mindenkinek ki kell beszélnie magából a sérelmeit, hiszen amellett hogy így megkönnyebbül, talán mások véleménye, nézőpontja segíthet megoldani a problémákat,vagy csak a felfogásunkban történik valamilyen pozitív változás általuk.

 

  •  Pesszimista látásmód:

A digitális bennszülöttek azáltal, hogy azonnali jutalomra, visszajelzésekre vágynak, önzővé és egoistává válhatnak. Gyakran az elkényeztetettség is jellemezheti őket, tehát türelmetlenek. Könnyen válnak agresszívvá, és a temérdek rendelkezésre álló információnak köszönhetően a plagizáló magatartás is elterjedt közöttük. A korábban említett optimista felfogásban szerepelt,  hogy sosincsenek egyedül, hiszen közösségi kapcsolatokat ápolnak. Emellett elmondható az is, hogy bár rendelkeznek kapcsolatokkal az internetes oldalakon keresztül, mégsem ápolnak régi értelemben vett kapcsolatokat. Igazi, egymásra számítható baráti kapcsolat ritkán születik az interneten keresztül. Sokkal több a felületes kapcsolat, mint a személyes kontaktus által kialakítható őszinte, baráti viszony.

Sok ismerősömnél látom, hogy 1000 ismerőst is magáénak tudhat a közösségi oldalakon. Sokan irigylésre méltónak tartják őket, hiszen „mennyi barátjuk van” -gondolhatnánk…  Ez azonban nem így van. Ezek közül az ismerősök közül, lehet hogy nagyon sokkal életében csak egyszer találkozott, és nem ismerik egymást. Valamint ha felmerülne valamilyen probléma, én megnézném, hogy ennyi ismerős közül ténylegesen mennyi emberre lehet számítani… Gyanítom, hogy a két kezén meg tudná számolni… Nesze neked hatalmas ismerősi kör…  

Számomra meglepő adatokkal szolgáltak a magyar társadalomra jellemző értékek kivetítése. Kiderült, hogy a legnagyobb mértékben a rejtőzködő típus van jelen. Ők azok, akik nem használják ki az internet adta lehetőségeket. Ez a mai világban elképzelhetetlennek tűnik számomra, hiszen internet nélkül annyival nehezebbé, sőt gyakran elintézhetetlenné válnak a feladatok. A társadalmunk közel 1/3-a tartozik ebbe a típusba. jelentős arányban (28,5%) fordulnak elő az informálódó típus képviselői. Ők azok, akik olvasgatnak, böngészgetnek a neten, de csak mérsékelt módon teszik ezt a gyűjtögetést. A Web 2.0-es módszereket már elutasítják, tehát ilyen téren az újdonságok felé nem nyitnak. 18,2%-os a tanulók tábora, akik számára sz internet használata folyamatos tanulást jelent. Ők szívesen tesznek felfedezéseket a neten, és abszolút nyitottak az újra. A befogadók aránya 14,5%. Ez a típus csak a feltétlenül szükséges információkat sajátítja el, nem jellemző hogy a szórakozás lehetőségét keresné az interneten. A legkisebb az extenzív felhasználók aránya. Társadalmunk csupán 7,6%-a tartozik ebbe a körbe. Számukra alig létezik olyan ügy, amit nem tudnak elintézni az interneten. Képesek minden feladatot az internet segítségével elintézni, tehát otthonosan mozognak a számítástechnika világában. Szívesen kommunikálnak, játszanak, tehát egyértelműen nyitottak az újra. Elszántan tanulnak a több információ elérése érdekében. Meglepő, hogy a kutatások szerint ezeknek a felhasználóknak az aránya a 30-39 éves korosztályra jellemző. Én a fiatalabbaktól várnám el ennek a kategóriának az erősítését, így hatalmas feladat lenne, hogy ezt a csoportot gyarapítsuk a tudásunkkal. Ezzel a kurzussal mindenképpen jó irányba haladunk…      

Szólj hozzá!

Az e-learning fogalmának értelmezési lehetőségei:

Sörös Bara 2012.03.04. 18:12

A módszertani fejlődéseket kiemelve figyelemre méltónak tartom, hogy mekkora változáson ment keresztül a távoktatás. Míg kezdetben semmilyen eszközt nem igényelt, postai úton került megvalósításra, addig manapság ez a folyamat jóval leegyszerűsödött. Régebben az oktatási folyamattal foglalkoztak sokat, postai úton küldték ki a résztvevők számára a kazettákat, tananyagokat (többnyire papír alapon), és levelezés útján tartották a kapcsolatot. Ekkoriban még semmilyen elektronikus eszközzel nem kellett rendelkezniük a hallgatóknak. A fejlődésben az a szint következett, amikor egy közös online felületről elérhető fájlok használata is adottá vált. Ez a 2000-es évek technikájaként jelent meg, amelyet a mai napig használunk, csak a távoktatásban már ritkábban.

Ma megkülönböztetünk távoktatást e-technológiával, vagy hagyományos eszközökkel. Tehát a hagyományos értelemben vett távoktatás nem tűnt el az idők folyamán, csupán alkalmazása ritkábbá vált.

A hagyományos távoktatás meglétét én mindenképpen pozitívnak tartom. Az esélyegyenlőség kérdésére alapozva fogalmazódott meg bennem a hagyományos eszközök meglétének fontossága. Hiszen, akiknek nincsen megfelelő számítógépes, internetes elérhetőségük otthon, azoknak sokkal nehezebbé válik a tanulás elektronikus úton való kivitelezése. Én úgy hiszem, hogy a távoktatásra elsősorban azért van szükség, hogy a hátrányos régiókban élők, akik kevesebb mobilitási esélyekkel, vagy abszolút semmivel nem rendelkeznek, azok is tudjanak otthoni keretek között tanulni. Egy kisfaluban élő motivált személy is képes legyen elvégezni egy neves egyetemet az állandó részvételi kötelezettségek nélkül. Így rájuk tekintettel tartom elengedhetetlennek a hagyományos eszközök meglétét is.

Emellett természetesen a fejlődés mellett teszem le a voksomat. Az elektronikus eszközök használatával leegyszerűsödött a tanulás folyamata. Kevésbé időigényessé vált a tanulás, gyakoribb kommunikációs lehetőségeket biztosít a hallgató és a tanár/ mentor között. Hiszen most már nincs szükség a postai levelezésekre, amikor napokig vártak az emberek egy levélre, a válasz elküldéséről már nem is beszélve… A kommunikáció folytonossága valósult meg az IKT eszközök segítségével. Azonban problémát látok abban, hogy a tanulási folyamat helyett a külsőségekre, a dizájnra, a tartalom-, oldalfejlesztésekre fordítanak nagyobb hangsúlyt a tervezők. Szerintem nem ezeket kellene elsősorban hangsúlyozni, fejleszteni. Tény, hogy a dizájnnak hatalmas felhívó szerep tulajdonítható, de az oktatás során a tanulást, tanítást és a hallgatót kellene a középpontba állítani.

 

A számítógéppel segített tanulás nagyon megkönnyítette az életünket. Gondoljunk csak az általam kissé távol álló matematika tantárgyra… Mennyi számítást kellett alkalmazni egy-egy művelet végrehajtásához. Számológéppel kiszámolni, majd leírni az eredményeket, ezekhez képleteket alkalmazni, megtanulni. Az a sok bemagolt képlet…. Az ember a felére sem emlékszik, hiszen az iskolából kikerülve a jórészét nem is alkalmazzuk már. A számítógép ebben is hatalmas segítséget jelent, hiszen csak beírjuk a megoldani kívánt feladatot és a program már ki is számolja nekünk.

Vagy a humán területekre evezve gondolhatunk a sokak által „mumusként” emlegetett nyelvtanra is. A helyesírással hány embernek meggyűlik a baja az iskolában…. Emlékszem, egy-egy fogalmazás megírása során hányszor kellett a Helyesírási Szabályzatot kézhez venni…   Ez is leegyszerűsödött a Word segítségével, ami automatikusan aláhúzza, és kijavítja a rosszul használt szavakat.

Az előadás során elhangzott a kijelentés, miszerint „az emberek memóriája a pendrive…”. Ebben látok némi igazságot. A pendrive, az okostelefonok..(stb) a korábban fejben tartott információk, események időpontjait őrzik, és az emlékezésben is segítenek nekünk. Már a naptár is kezd háttérbe szorulni, hiszen szinte minden időpontot a telefonokba írunk fel… Bevallom, hogy van mindig kéznél mini naptáram a táskában, de nagyon ritka, amikor abba írom be a megbeszélt eseményeket, feladatokat. Valahogy egyszerűbb- és tollat sem kell keresnem hozzá-, ha a telefonba nap, és pontos időpont szerint beírom a kívánt eseményt. Nemcsak, hogy egyszerűbb, de biztosabb is, mivel csipogó beállításával jelez nekem, hogy nehogy lemaradjak valamiről. Ez már többször életmentő volt számomra….

A másik gondolat, ami bennem kérdésként vetődött fel az előadásra reflektálva, hogy természetellenes, ha egy iskolában számítógép-terem van. Jogosnak tartom a felvetést, miszerint minden teremben kellene lennie számítógépnek, de szerintem az is jó dolog, ha van egy terem, ahol lehet interneten böngészni, számítógépen tanulni.

Mennyire tereli el a hallgatók figyelmét, ha tanórán számítógépet használnak?

Elkalandozik a figyelmük…. Ez így van! Egyetértek ezzel maximálisan, hiszen magamból kiindulva, amikor a Ustream-en hallgatom az előadást, közben csak-csak megnézem az e-mailjeimet, illetve ami eszembe jut. Fegyelmezni kell magamat, hogy szigorúan az előadásra figyeljek. Otthoni keretek között könnyebben kizökken az ember a tanulásból.

A BA szakra járva volt egy-két szaktársam, akik laptoppal jártak rendszeresen órára. Azt hozzá kell tennem, hogy nem a legérdekesebb előadások egyike volt, így nem a jegyzetelés miatt hozták be a laptopot. A laptop használat célja tulajdonképpen filmnézés volt, amit a mögöttük lévő sorokban ülők is élvezhettek…Tehát volt figyelemelterelés jócskán!

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mindenki hasonlóan cselekszik, de tény, hogy ebben az esetben van kísértés bőven… Ez viszont egy érdekes előadással, jó előadói képességgel egyszerűen kicselezhető, így a tanárnak nagy szerepe van a laptop rossz használatának kiküszöbölésében. 

Azzal sem értek egyet, hogy ne vigyünk számítógépet a terembe, mert a gyerekek kárt tesznek benne. Hiszen a számítógép teremben is tehetnének kárt, vagy a bútorokban, projektorban (stb.)…  Így egyetértek azzal, hogy ez csak kifogás! Az anyagiakra már jobban lehetne építkezni kifogások terén, hiszen tényleg költséges minden terembe számítógépet tenni. De abban az esetben, ha van számítógép terem, és ezt megszüntetve szétosztanák a gépeket, akkor az költséghatékonyabb kivitelezés lenne. Tehát megoldható adott esetben, csak az a kérdés, hogy hatékonyabb-e mint számítógép-termet használni…. 

 

Online web alapú tanulás:

Hálózatra kötött számítógépek alkalmazását jelenti, ahol nem kell személyes adatbázissal rendelkeznünk. Elképesztő kommunikációs lehetőséget jelent számunkra, hiszen a szöveg alapú kommunikáció mellett a hangi, képi, és egyéb kommunikáció is lehetővé vált. Ezért beszélhetünk multifunkcionális kommunikációs eszközről. Az internet segítségével lehetővé vált, hogy bárkivel kommunikálni tudjunk a világ bármely pontján. Ezáltal nagyon sokrétű információkhoz juthatunk hozzá. A módszer kihasználtsága azonban nem megfelelő. Tudom magamról, hogy sok mindennek több szempontú utánajárása lehetséges lenne, mégsem használom ki az online felületeket teljes mértékben. Igazából az információs technológia terén való képességek hiánya okozza azt, hogy nem tudjuk kihasználni a rendelkezésünkre álló alkalmazásokat.    

 

Mi is az a QR- kód?

Kétdimenziós vonalkódként fogható fel, melyet a Japán Denso Wave cég fejlesztett ki 1994-ben. Maga a név a Quick Response (gyors válasz, gyors reakció) szóból származik. A kitalálójának köszönhetően a legnagyobb népszerűségnek Japánban örvend, de már Amerikában és Európában is egyre jobban terjed.  

A QR- kód alkalmas iparban, logisztikában, termelésben kialakított adathordozóként, internetes üzenethordozóként. Például GPS koordináták, webcímek, üzenet, sms hordozására.

A Lufthansánál jelent meg egy QR- kódos check in rendszer, ahol az utas a telefonjára kapja a beszálláshoz szükséges kódot, így nem szükséges nyomtatott beszállókártya, csupán a beszállás előtt a telefonon lévő kódot ellenőrzik. Ez rendkívül időtakarékos, és egyszerű megoldás, a papírral való spórolásról nem is beszélve.   

 

A távoktatás nagymértékű önálló tanulást feltételez. Emellett szükség van a folyamatos ellenőrzésekre, értékelésekre. Véleményem szerint nem azért kell értékeléseket végezni, mert anélkül nem lenne motivált, aktív az egyén, hanem azért, hogy tudja magáról a hallgató, hogy jó úton halad-e. És ha nem, akkor visszajelzést kap arról, hogy hol kell változtatnia a megfelelő eredmény eléréséhez. Ezért gondolom úgy, hogy szükséges a folytonos visszacsatolás. DE! Azzal már nem értek egyet, hogy folyamatos kényszerként kellene megvalósulnia ennek. Az értékelésnek nem kényszernek kell lennie. A felnőttek esetében meg pláne nem szükséges kényszerítéseket alkalmazni, hiszen már mindenki határozott célokkal érkezik tanulni, és megfelelő belső motivációval rendelkezik.

A kényszer sosem jó dolog! A kötelező feladatokat az ember nem végzi szívesen.

A kötelező olvasmányok jutnak egyből eszembe… Kisiskolásként nagyon nem szerettem olvasni. Ennek az volt az oka, hogy a kötelező irodalmak annyira elvették a kedvemet, hogy a szüleim attól tartottak, hogy sosem fogok megszeretni könyvet olvasni. El kell hogy mondjam, ma el sem tudom képzelni az életemet könyvek nélkül! Imádok olvasni, és annyira le tud kötni egy jó könyv olvasása, hogy képes vagyok egész éjszaka olvasni, hogy a végére érjek a könyvnek. Ma már a kíváncsiság motivál, és az sem mellékes, hogy csupa olyan könyvet olvasok, ami az érdeklődési körömnek megfelel. Ellenben gyerekként a kötelesség annyira elriasztott, hogy dacból sem akartam elolvasni a rám kényszerített könyvet. Egyébként nagyon sok olyan példát is tudnék hozni, amikor a szülő akar szakmát rákényszeríteni a gyerekére, és ennek milyen következményei lesznek. De ez egy másik téma…     

Tehát nem gondolom, hogy a kényszerítő hatással hatásos eredményeket lehetne elérni. Amennyiben valakit érdekel egy adott téma, egy sport, egy hangszer…(stb), akkor úgyis meg tesz érte mindent, hogy a legjobb legyen benne. Egyre több információt gyűjt be magának a témával kapcsolatban, ha szívesen foglalkozik vele.

Tehát a legjobb motivációt én a kíváncsisággal és a téma iránti érdeklődéssel azonosítom.

Az e-learning esetén a hármas szám kulcsfontosságú tényező, hiszen a korábban említett három tanulási forma metszeteként értelmezhető, továbbá 3 fő tulajdonsággal bír. Ezek a modularitás, a rendszerszemlélet, és a didaktikai tervezés.   

A hatékony e-learning nem lehet túl szabályozott, sem pedig szabadon engedő. A kettő között kell lennie félúton. Lényeges, hogy a tanulás során a hallgató személyre szabott értékelést kapjon, hogy a saját üteme szerint tudjon ismeretet elsajátítani.   

A tanítás során tanulási utakat kell kijelölni a befogadók számára. Módszertani tanácsokat, instrukciókat kell kapniuk a hallgatóknak a tanuláshoz.

Ha ez az útkijelölés elmarad, félő hogy a tanuló nem a megfelelő irányba jut el az oktatás végén. Az út mellett fontosnak tartom az elérendő cél megfogalmazását is a hallgató számára, hiszen:

„Ha az embernek világos célja van, még a legmostohább úton is haladni fog. Ha az embernek nincs célja, még a legsimább úton sem jut el sehova.”

Szólj hozzá!

Az első hét utáni önreflexió....

Sörös Bara 2012.02.29. 13:02

Letelt az első tevékeny hetünk…. Nem érzem megnyugvásnak, hiszen tudom, hogy ez még csak a kezdet, további nagy feladatok várnak még ránk.

 

Azonban azt nem gondoltam volna, hogy ennyi tanulsággal szolgálhat ez a tárgy. Tudom, hogy még több információt tudnék begyűjteni abban az esetben, ha mindenkinek a blogját tudnám követni. De ez sajnos lehetetlen feladatnak bizonyul, nemcsak számomra, de szerintem egyikünk sem képes mindenki írását végigkísérni.

Az első blogbejegyzésem kilinkelésekor nagy izgalommal vártam a véleményeket. A munkahelyemen minden órában felléptem facebook-ra, hogy vajon érkezett-e reagálás, kritika (őszintén inkább egy kis dicséretre vágytam…), de sajnos váratott magára, jobban mondva rám, hiszen újra kilinkeltem, most kicsit lelkesebb hozzászólásokban bízva…

A konnektivista csoportban érkeztek is a hozzászólások, valamint egy jó kis vita indult el wikipédia-ügyben. Ennek örültem, hiszen nincs is jobb annál, amikor a saját gondolatom „megtermékenyít” másokat is. Beindulnak az agytekervények! J

 

A blog írását bevallom, jobban élvezem,mint gondoltam. A téma kötöttsége természetesen megköveteli a hangvétel komolyságát, és az utánajárást. De emellett én a blognak egy könnyed témát képzelek el, így nálam a komoly hangvétellel nem nagyon lehet találkozni. Igyekszem a hosszú bejegyzéseket mellőzni, hiszen én sem olvasok szívesen olyan oldalakat, ahol látom, hogy 4-5 oldalnál nem áll meg a szerző mondanivalója….

Képekkel megpróbáltam minden bejegyzésemet barátságosabbá tenni….

Én szívesen olvasom a saját blogomat (most minden egoizmust leszámítva), remélem, hogy mások is ránéznek néha…

 

A secondlife-os virtuális élet teljesen újdonság volt számomra. Mint azt a bemutatkozó bejegyzésben említettem, eddig ezek a számomra időrabló tevékenységek távol álltak tőlem. Kétségekkel telve vártam az első virtuális megbeszélést. Már a program telepítésekor problémám akadt, nem engedte a gép feltelepíteni a programot. Lehet, hogy a kezdeti hozzáállásommal volt a baj….  Szerencsére, miután negyedszerre is nekifutottam, fel tudtam telepíteni. nagyon boldog voltam, de továbbra sem tudtam, hogy az egésznek mi értelme lesz.

 

Kezdetben nem is a PPK területére mentem a kis zöld sárkányommal… Bementem egy mexikói csoportba, diszkóztam, zenét hallgattam, elkezdtem élvezni a programot. Persze a kapcsolatunk a mai napig az ismerkedés szintjén maradt.

A legnagyobb élményem az volt, amikor egy izraeli sráccal chateltem. Nagyon segítőkész volt, elmagyaráztam neki, hogy mit is akarok itt, mit keresek, és megpróbált nekem segíteni. Viszont amikor elmagyaráztam, hogy az iskola miatt vagyok itt, kicsit furcsának tartotta a dolgot… Ennek ellenére igencsak pozitívan állt hozzám. Elmondta, hogy legyek óvatos, mert nem mindenki ennyire segítőkész….. Ennyire azért még én sem vagyok naiv, de jól esett a figyelmeztetés. Az angol nyelv gyakorlása miatt találtam nagyon hasznosnak ezt a kis beszélgetést.

 

Aztán megbeszéltük az egyik csoporttárs-barátnémmal (Krisztivel), hogy egyik este felmegyünk és megpróbálunk egymásnak segíteni. Ekkor sikerült nekem először belépni a PPK területére, mivel rájöttem, hogy az lesz a legegyszerűbb, ha küld nekem egy teleportáló meghívót. Így kerültem én be a megfelelő helyre!

Ekkor még nem volt hangom, de már fél sikernek tartottam, hogy legalább ismerős emberrel találkozhatok, cseveghetek.

Aztán következett a mostani hétfő 21 óra. Munkából hazaérve gyorsan nekiálltam az adott téma feldolgozásának. 20.55kor sikerült feltennem a blogbejegyzésemet, majd következhetett a secondlife-os találka….

Első észrevételem: „Jééé, mennyien itt vannak!!!”

A kép nagyon akadozott, lassan töltődtek be a színek, de végül minden kitisztult előttem.

Jó volt a figurákhoz, és nevekhez hangot is társítani. Ezt nagy pozitívumnak találtam.

Félve rányomtam a „speak” gombra, bár nem is reménykedtem benne, hogy a többiek hallani fognak engem….  A köszönésemre többen is válaszoltak, ez ismét nagy örömmel szolgált… szóval már hangom is van, jupiii!

Úgyhogy a virtuális találkozó után hatalmas vigyorral a fejemen feküdtem le aludni.

 

Remélem még több hasonló élményben lesz részem a félév során!  

   

 

Szólj hozzá!

Didaktikai modellek- az oktatási folyamatot meghatározó alapelvek

Sörös Bara 2012.02.27. 20:56

Bevallom, számomra kicsit elméletibb, és nehezebben érthető volt ez az előadás, mint az információs társadalomról szóló. De azért ezen is volt elgondolkodtató téma…

Az előadás elején elhangzott állításból kiindulva (miszerint tanítani viszonylag könnyű) fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy mi a nehézségi különbség tanítás és tanulás között. Mondhatjuk, hogy tanítani könnyebb, mint tanulni? Ez igencsak elgondolkodtatott…

Nem hiszem, hogy tanítani könnyű lenne, viszont egyértelműen a tanulás sem tartozik a legkönnyebb tevékenységek közé. Aki tanít, az tanult és folyamatosan tanul is. Tehát a tanítás a tanulás továbbfejlesztéseként is felfogható. Ugyanakkor az is elmondható, hogy a már meglévő tudást sokkal könnyebb továbbadni, mint ezt a tudást megszerezni. Viszont, a tanításhoz a tanulás alapvető követelmény, így nem gondolom, hogy maga a tanítás ilyen egyszerűen könnyűnek nevezhető lenne.

A távoktatás jelentősége számomra is egyértelmű. Előnye abban fogalmazódik meg, hogy tanulási lehetőség nyílik azok számára, akik hagyományos iskolai keretek között nem tudnának tanulni. Itt gondolhatunk a kismamákra, a mozgássérültekre, illetve a hátrányos helyzetben élőkre, akik mobilitási lehetőséggel nem bírnak. Előnyös azok számára is, akik munkahelyi feladatukat, illetve mindennapi tevékenységüket nem akarják félbeszakítani, de vágynak a tanulásra. A tanulást ebben az esetben teljes szabadság jellemzi, hiszen rugalmas az időbeosztás. Emellett a tanulótól hatalmas önfegyelemre és belső motivációra van szükség, hiszen a távoktatás esetén már a tanulás kerül középpontba.

A távoktatás fontosságát a felnőttképzés tekintetében én még abban látom, hogy ezzel az oktatási formával lehetővé válik kis létszámú szakmák képviselőinek a képzése. Ezt saját tapasztalatból tudom, hogy nagyon lényeges eleme a képzéseknek. Gyakran adódik a képzések során olyan problémánk, hogy nem jön össze a megfelelő csoportlétszám a tanfolyam indításához, így a korábbi jelentkezőkkel nem tudunk mit kezdeni. Ebben az esetben jó megoldásnak tartanám a távoktatás lehetőségét.

Viszont egyből felmerül bennem egy negatívum is, ami miatt mi nem alkalmazzuk cégen belül a távoktatást. Ez pedig a gyakorlatorientáltságnak az elvesztését jelentené. Nálunk a képzések többsége minimum 60%-os gyakorlati arányból tevődik össze, és ezeket a gyakorlatokat véleményem szerint nem lehet nélkülözni a szakma megfelelő módú elsajátításához.

Az új OKJ-s táblába (ami még szerkesztés alatt áll) már korábban szó esett róla, hogy a távoktatás lehetősége bekerül, mint új elem. Távoktatásra korábban is lehetőség volt, de a különbség abban látszott, hogy akkoriban minden cég maga szabta meg, hogy milyen képzést indít távoktatásban, majd nyilvántartásba vette, most pedig az új OKJ szabályozni szeretné, hogy mi az a képzés, amit lehet indítani, és mi az, amit nem. Én ezt jó megoldásnak találom, hiszen igenis szükség van arra, hogy a gyakorlatorientált képzéseket személyes részvétellel, megfelelő gyakorlási lehetőséggel végezzék el a hallgatók.

A távoktatással kapcsolatban még kiemelném a folyamatos kontaktus fontosságát. Szükség van arra, hogy a hallgató és a képző intézmény között folytonos kapcsolattartás legyen. Az állandó motiváció is biztosítható ezáltal. Hasonló segítői magatartást képzelek el, mint a mentori szerep az EU-s pályázatoknál. Itt is segítőként kell közreműködniük, a motiváció fenntartásában kell szerepet vállalniuk. Ez által válhat hatékonnyá a távoktatás.

 

A didaktikai modelleknél nem részletezném, hogy melyik miről szól, hiszen arra ott van az előadás anyaga. Inkább egy-egy általam fontosnak tartott elemére reflektálnék röviden.

A Möller-féle tanulási modellel kezdem az értékelésemet. Cél-orientált tanulásról szól a modell, amely azt jelenti, hogy a tanulási cél áll a középpontban. Fontos, hogy pontosan megtervezett célokat állítsunk a tanulni vágyók elé. Útmutatást kell kapniuk a hallgatóknak, tudniuk kell azt, hogy miért tanulnak, mit érhetnek el. Tulajdonképpen azt kell megismertetni velük, hogy az út végén hova jutnak…

Nem csak a tanulásnál, de az egész életünk során fontosnak tartom, hogy célokat tűzzünk ki magunk elé. Ha vannak célok, akkor sokkal könnyebb elérni a kitűzött eredményeket, mintha csak lézengnénk az életben. Ezért is tartom jelentősnek megemlíteni ezt a modellt, hiszen ahogy egy általam kedvelt idézet szól: „Az út hosszú, de végül is maga az utazás a cél!"

A Caroll-féle tanulási hatékonyság modell kimondja, hogy a tanulás hatékonysága a tanulással töltött idő függvénye. Ebben a témában szerintem nem lehet általánosítani, így nem tudunk konkrét időt sem mondani. Nem lehet azt mondani, hogy 1-2 óra elég egy bizonyos tananyag elsajátításához, hiszen ez minden embernél más és más. Lehet, hogy rövidebb idő alatt a jobb képességűek tudják elsajátítani, de az a kérdés felmerül, hogy mennyire hatékony a gyors tanulás. Egyáltalán kinek a teljesítményéhez lehet viszonyítani?

Az biztos, hogy egy előzetes kompetenciamérésre szükség van ahhoz, hogy megítéljük, mennyi idő kell az adott egyénnek a tanuláshoz. Mindenesetre én ezzel a modellel nem tudok egyetérteni, számomra nem a gyors tanulás bizonyul hatékonynak, és azt sem gondolom, hogy attól lesz valaki jobb képességű, hogy gyorsabban tanul meg valamit. A gyorsaság számomra nem jár feltétlenül együtt a precizitással, ezáltal pedig a hatékonysággal sem.

A tanár úr részéről felmerült a kérdés, hogy van-e értelme a vizsgahalasztásnak. Én azt gondolom, hogy amennyiben, az elhalasztott vizsga napjáig eltelt időt az egyén aktív tanulásra, és megfelelő ráfordításra használja, akkor minden bizonnyal megtérül a tanulásba fektetett energia. Én optimistán (és naivan) abból indulok ki a vizsgahalasztásoknál, hogy a hallgatónak nem volt ideje a vizsgáig tanulni, így mindenképpen időt nyer egy későbbi időpont választásával.

A Bloom-féle elmélet számomra egyértelműen pozitív. Minden elhangzott tananyagrész után egy visszacsatolást vár el a hallgatóktól. Ez szerintem hatékony, hiszen a figyelemfelkeltés mellett, ténylegesen a hallgatói igényeket is kielégíti. A visszacsatolás révén az előadónak lehetősége van korábbi hiányosságok pótlására, illetve a hallgatói igények beiktatására.

A kérdések mindenképpen hasznosak, de emellett érdemes mindig figyelni a hallgatóság non-verbális jeleire. Jó visszajelzést nyújt az előadónak, ha figyelemmel követi, hogy mennyire van csend az órán, mennyire képes lekötni a hallgatók figyelmét. Ezeket figyelembe véve könnyen szabályozhatóvá válik az előadás menete. 

Természetesen Nagy Sándor és Falus Iván-féle oktatási folyamat is nagy segítséget nyújt ahhoz, hogy tudjuk, milyen lépéseket kell beépíteni a tanulás mikrostruktúrájába. A korábban emlegetett figyelem felkeltése, motiváció biztosítása, tanulási célok közlése náluk is meghatározó helyet foglal el. Emellett a következtetések levonása, a korábban tanultak alkalmazása, a teljesítmény mérése is fontos elemei a tanításnak. 

A teljesítmény mérése azért fontos, hogy tudassuk a hallgatókkal, hogy jó úton haladnak-e, illetve ha nem, akkor milyen téren kell fejlesztéseket végezni. Mindig hasznos, ha összegzéseket végez az előadó, mert ha nem képes saját maga egy-két mondatban összefoglalni a lényeget, akkor az előadás érthetősége is megkérdőjeleződik bennem.

 A tanulás szó hallatán mindenkinek (köztük természetesen nekem is) elsősorban az iskolai jut az eszébe. Ezt pont nekünk, felnőttképzéssel foglalkozóknak nehéz belátni, de mindig is az iskolarendszer fogja az elsődleges helyet betölteni a tanulást illetően a társadalom számára.  Ez így is van rendben. DE! Nem gondolom azt, hogy iskolai keretek között lehet a leghatékonyabban tanulni. Korábbi tanulmányaink során gyakran találkoztunk a gyermek és felnőtt tanulás különbségeivel. Egyértelmű tényként tekinthetünk arra, miszerint a felnőtt tudatos tanulást hajt végre, belső motiváció hajtja, ezáltal hatékonyabb és célorientáltabb tanulásra képes. Felnőttként könnyebb és egyben nehezebb is tanulásra szánni magunkat. Könnyebb, hiszen már tudom, hogy mi az, amivel akarok foglalkozni, mi az érdeklődési köröm, és legfőképpen mi a célom a tanulással….

De nehezebb, hiszen kevesebb időnk van a munka, család, háztartás mellett tanulni. A tanulás a gyermekek számára maga a munka, a felnőttek pedig szabadidős tevékenységként végzik. Ezáltal természetesen pozitívum, hogy nem nyűgként fogjuk fel, nem egy kötelező feladat, amit végre kell hajtani, tehát ebből adódik, hogy szívesebben foglalkozunk vele, tehát több információ ragad meg a fejünkben.   

A tanulásról nekem az otthoni kutatások, valamint a saját magam által utánanézett információk elsajátítása is eszembe jut. Illetve a valós életből szerzett tapasztalatokat is ide sorolnám, amennyiben azt megfogadjuk és alkalmazzuk a jövőben.

Egy-két dolgon elgondolkoztam az információ megosztás kapcsán.

Leginkább az információ visszatartás témaköre volt az, ami megragadt bennem. Vajon miért tartják vissza az emberek a rendelkezésükre álló információkat? Miért nem akarják mások tudását is bővíteni a saját ismereteikkel? És még számos hasonló kérdés merül fel bennem…A probléma itt megint csak a bizalmatlanság témájára vezethető vissza véleményem szerint. Bizalmatlanság és önzőség lenne az a két tulajdonság, ami egyből eszembe jut a társadalmat illetően.

Nem kell messze menni, bizonyára mindenkinek van saját tapasztalata ilyen információ visszatartásról. Természetesen itt most jóindulattal a mi tőlünk megfosztott információkról beszélek. Nem állítom azt, hogy annyira aktív és segítőkész lennék, hogy mindenkit ostromlok az általam birtokolt információkkal, viszont az biztos, hogy amit én tudok, és valaki megkérdezi, a saját tudásomhoz mérten próbálok válaszolni, és információkkal szolgálni. Ellenben minden általam járt osztályban (általános, közép-, főiskola) már tapasztaltam ellenséges „információmegtartókat”. 

Szándékosan nem hívom őket információforrásnak! Ők csak tartogatják maguknak az információkat, reménykedve abban, hogy majd adott pillanatban egy olyan személynek adják át, aki már rendelkezik vele (itt gondolok elsősorban a tanárokra, akik előtt a vizsga alkalmával próbálnak kitűnni). Kérdésem, hogy ennek mi értelme van, a kiváló eredményt leszámítva.  Nem lenne ésszerűbb a közösség tudását gyarapítani? Nem okozna örömöt számukra, ha a társaik is bravúrozni tudnának a vizsgán, majd azt követően hálásan mondanának köszönetet? Valószínűleg NEM. Lehet, hogy ez a várva várt (és természetesen megérdemelt) köszönetmondás többnyire elmarad, és ebből kiindulva már nem is szándékoznak segíteni az „okosok”. Bocsánat, ha egy kicsit ironikusan beszélek. Okosnak tartom őket, de ugyanakkor azt vallom, hogy az által tud gyarapodni a saját tudásunk, ha azt másokkal megosztjuk. Az által, hogy mi információkat osztunk meg másokkal, ők is bizalmukba fogadnak és információkat kapunk cserébe vissza. Ez egy állandó körforgás, amelyben az ember akkor profitálhat, ha aktív résztvevője a körnek. Arról nem is beszélve, hogy amikor adatokat közlünk, mi is átgondoljuk annak valóság tartalmát. Elemezzük, és könnyebb kimondva felfedezni a hibákat, hiányosságokat. A másik ember pedig ebben partnerként segíthet a hézagokat pótolni. Szerintem ez a jó információhordozás.

Ha segítek valakinek, engem mindig jó érzéssel tölt el. Hiszen a világ is úgy működik, hogy azt várhatjuk vissza, amit mi is adunk. Természetesen nem teljesen önzetlen ez a segítség, de így működik a világ… Jótett helyébe jót várj, vagy legalábbis reménykedj benne!

Az önértékelés témájával is abszolút egyet tudok érteni. Amint a blog írására, vagy egyéb nyilvános vélemény-kinyilvánításra kerül sor máris kontrolláljuk a gondolatainkat. Ilyenkor elgondolkozunk azon, hogy vajon a többiek mit szólnak a leírtakhoz. De ez történik akkor is, amikor előadást tartunk. A közönségre tekintettel fogalmazzuk meg a mondandónkat. Például egy kisebbségi csoportnak való előadás alkalmával nem teszünk rasszista megjegyzéseket, még ha azt egyébként őszintén gondoljuk is. Tekintettel kell lennünk a befogadókra is. Az előadó általában törekszik a szimpátia elnyerésére, és jó színben akarja magát is feltüntetni.  Persze ezt a természetes keretek között kell meghagyni, hiszen a túljátszás, túlságos kedvesség már gyanús lehet. A természetesség, az őszinte gondolatok burkolt, finom megfogalmazása számomra alapvető kelléke az előadónak. Fontos, hogy maradjunk meg a saját véleményünknél!

A folytonos megfelelés az életben nagyon nehéz, és nagy hiba is. Olyan nincs, hogy mindenkinek megfeleljünk, és akkor nem is a saját életünket éljük. Meg kell próbálnunk a saját mércénk szerint cselekedni, aszerint élni. És bátran felvállalni a gondolatainkat, nem kell félni a kritikáktól. Abból is sokat lehet tanulni, ha látjuk, hogy a társadalom miként fogadja a mi véleményünket. Mondjuk el gondolatainkat, amik bántanak, hiszen csak a kimondott szóval lehet elérni változást! Mások is csak a kimondottakból tudnak tanulni….  

 

 

Szólj hozzá!

Információs társadalom – modellek, gazdasági és társadalmi következmények- avagy az első előadás során keletkezett gondolatok…

Sörös Bara 2012.02.23. 21:22

Az első előadás alkalmával végig kísérhettük, hogy mennyi jelzővel lehet társadalmunkat jellemezni. Információs, kommunikációs, tudás alapú társadalomról lehet beszélni. Elgondolkodtató, hogy ezek a jelzők valóban helytállóak-e.

A társadalom szó felépítését megvizsgálva indítom gondolatmenetemet. Magába foglalja a társ szavunkat is. „Az ember márpedig társas lény”- gyakran szoktuk mondani. És ez így is van. Egyedül a világban nagyon nehéz lenne, sőt lehetetlen boldogulni. Egymásra vagyunk utalva, embertársainktól, barátainktól, szüleinktől, munkatársainktól…. függünk. És manapság már nem elég csupán a személyektől való függés ténye, hanem akarva-akaratlanul is bekerül életünkbe az új technológiák alkalmazása.

Ezt elsősorban az teszi szükségessé, hogy az élet minden területén napra kész információkkal kell rendelkeznünk. Legyen az az iskola, a munkahely, vagy akár csak a barátainkkal való kapcsolattartás. Mindig szükségünk van az internet adta információkra, illetve alkalmazásokra.

 

Az információ és informatika fogalmai nagyon közel állnak egymáshoz. Az információ egyik leegyszerűsített meghatározásaként a valóság visszatükröződését találtam meg. Ezzel kapcsolatban egyből kérdéseim merülnek fel, hiszen megkérdőjelezhető, hogy mennyire tükröződik vissza a tényleges valóság. Gyakran lehet találkozni olyan esetekkel, (sőt, inkább ez a hangsúlyos) amikor a tények elferdítésére kerül sor. Ha csak egy egyszerű példát hozok fel a kommunikációs tréningek világából, az már jól szemlélteti ennek az állításnak az igazát. Itt a szó-beszéd nevű játékra gondolok, amikor trénerként egy hosszabb, kicsit bonyolultabb történetet olvasok fel egy embernek, akinek tovább kell adnia egy másik személynek, és ez így megy tovább…. Az esetek többségében az eredeti történethez képest valamilyen elferdített verzió született meg. Ez a valóságban is hasonlóképpen szerepel, gondoljunk csak a pletykalapok híres rovataira, vagy a saját életünkre vonatkozó, másoktól visszahallott „mendemondákra”.   

Az informatikára is térjünk vissza kicsit. Az informatika az adatok rögzítésével, kezelésével, rendszerezésével, továbbításával foglalkozik, természetesen ezt a számítógép segítségével teszi. Már ebből is látszik, hogy az adathordozás legfőbb területe az informatikához kapcsolódik.

A kulturális késés témakörét abszolút helyénvalónak találom. Arról van szó, hogy az emberek szükségletei, valamint a különböző körülmények sokkal gyorsabban változnak, mint maga a kultúra. Természetes, hogy mindaddig beszélnünk kell erről a kulturális késésről, amíg a társadalom nem egységes. És őszintén szólva, ennek a valamikori kiküszöbölését sem látom valószínűnek. Mind az érdeklődési kör, mind pedig a műveltség területén sem gondolom, hogy lehetséges lenne az egységesség kialakulása. Nem véletlen a szubkultúrák megjelenése sem.  Ide csatolható az előadás kezdő mondata is, miszerint nem kell egyetértenünk, legyünk bátran szkeptikusak. Véleményem szerint nem létezik olyan téma, amiben teljességgel egyetértés születne. Még a legegyértelműbb témákban is lesz olyan valaki, aki máshogy gondolkodik a dolgokról. Ezért is lesz állandó a kulturális késés.

Az információs társadalom kulcsszereplői vagyunk mi is. Információmegosztók, továbbítók vagyunk. Nagyon könnyen elakadhat nálunk az információ, így fontos, hogy mi is adjuk tovább az általunk birtokolt ismereteket, információkat. Erre remek példa az oktatásnak a kialakulása. Hiszen mi lenne ma velünk, ha nem lennének az oktatók, kutatók? Mindenki megtartaná magának a tudását? Pont attól lesz egyre gazdagabb a társadalmunk, ha megosztjuk egymással a gondolatainkat, tudásunkat, hiszen mindig lesz valaki, aki képes azt továbbfejleszteni. 

 

Az internet nélküli újjászületés valóban létezik, de csak pár napig. Kezdetben nagyon jó érzés, hogy nem függök a számítógéptől…. Ilyenkor mindig meglepődök, hogy mennyi időm marad más dolgokra. De egy hét után már nagyon hiányzik a tudat, hogy nem nézhetek utána az interneten dolgoknak, és gyakorlatilag el vagyok zárva a világtól. Szóval, ami kezdetben hatalmas előnynek és megkönnyebbülésnek tűnik, az nagy terhet jelent egy idő után.

Friss élményem a témával kapcsolatban, hogy lakásfelújítás miatt nem volt internet-lehetőségem otthon. Kezdetben azt gondoltam, hogy egyszerűen megoldom a problémát, hiszen a munkahelyemen meg tudom nézni a lényeges dolgokat. De idővel csak-csak akadtak olyan feladatok, amiket nem tudtam elintézni otthonról internet hiányában. Szóval számomra nem jelentett felüdülést az internet-mentes élet.

Valóban sok időt elvesz a számítógép előtt való „ücsörgés”, hiszen olyan dolgokra is rákeresünk, amikre nincs szükségünk szigorúan véve. Hisz ha egyszer beindul a gépezet….Ugyanakkor időt is tudunk vele spórolni, hiszen a személyes utánajárása a dolgoknak sokkal időt rablóbb lenne.

A Wikipédia-effektusról szólva: „Hiányos, megbízhatatlan forrás”- mondják sokan. Akkor miért alapoznak még mindig annyian az ott leírtakra? Én gyakran hagyatkozok az ott található információkra. Hogy miért nem írjuk át őket? Ahhoz biztos szakmai tudásra, magabiztosságra van szükség. Sokkal nehezebb egy már létező állásfoglalást átírni, mint egy sajátot elsőként kialakítani. Valószínűnek tartom, hogy nem vagyunk mindig biztosak a tudásunkban. Meg lehet kritizálni mások által leírt tényeket, de vajon amit mi tanultunk, az mennyire felel meg a valóságnak? Hiszen az is máshonnan származik…Azt is meg lehet kritizálni….

Utolsó nagyobb témaként a ránk zúduló temérdek információ súlyosságával foglalkoznék.   Napi szinten amennyi információval találkozunk, emberi képtelenség mindent befogadni és feldolgozni. Az embernek muszáj szelektálnia a lényeges és lényegtelen információk közül. Itt megint csak szubjektív vélemény jön be, hiszen mindenki számára más adat fontos.

Az információk szelektálásához azonban szükség van arra, hogy bizonyos szakmai tudással rendelkezzünk, legyen véleményünk, kialakult állásfoglalásunk az adott témával kapcsolatban.

Megfontolandó gondolatként ragadt meg bennem az előadás során elhangzott megfogalmazás, miszerint a jelen úgymond eltűnik az információs technológia fejlődésével. Lehetővé vált, hogy az idő és tér kizárásával tudjunk kommunikálni egymással. Már nem szükséges egy időben részt vennünk a kommunikációban, üzenet hagyásával automatikusan folytatódhat a félbehagyott beszélgetés, a megegyező térről nem is beszélve….

 

 Jelentem, a www.donothingfor2minutes.com oldal kihívását kibírtam, sőt igényeltem is. Lehet, hogy ez az esti fáradtságnak tudható be, de képes lettem volna még további perceket a semmittevéssel eltölteni! Azt hiszem, mostantól kezdve gyakrabban beiktatok a monitor nézésével töltött időmbe hasonló kikapcsolódási lehetőséget! 

 

 

Szólj hozzá!

Egy laza kezdet...

Sörös Bara 2012.02.20. 18:14

Úgy döntöttem, hogy a komoly hangvétel az első bejegyzésemben szóba sem jöhet. A későbbiekben úgysem úszom meg, szóval most még kicsit természetesebb hangvétel lesz a meghatározó, ami alapvetően jellemez engem.

A blog létrehozásának örülök, hiszen régi tervem volt, hogy kiírjam magamból az engem foglalkoztató gondolatokat, véleményeket.

Nagyon sok idézet van, amit szeretek és magaménak érzek, így terveztem, hogy a blogomat is díszítem vele. Sajnos ez a tervem megmaradt a tervezés szintjén, hiszen már az is nagydolognak számít tőlem, hogy saját blogot hoztam létre segítség nélkül. Így eldöntöttem, hogy - jobb híján – blogbejegyzésként tüntetem fel az idézetet. (ha a későbbiekben észreveszitek, hogy külön dobozban van az idézet, akkor hatalmas fejlődésnek indultam…)

Témánál is vagyunk, máris sikerült beleszőni a mondandómba az információtudomány egy apró szálát…. Tisztában vagyok vele, hogy sokan alapvetőnek gondolják ezeket a dolgokat, illetve furcsán néznek, hogy 22 évesen miért nem vagyok profi a mai programok használatában, hiszen én már a digitális nemzedékhez tartozom!

Én már abban a generációban születtem, aki képtelen lenne telefon, internet nélkül elképzelni az életét, mégsem érzem magam a digitális nemzedék tagjának.

Az igazat megvallva sosem tartottam fontosnak, hogy informatikát tanuljak, valamint az iskolai választásomnál is a nyelvtanulást helyeztem előtérbe, így ott is kimaradt az informatikában való fejlődés. Az iskolában (országos hírnevű gimnázium) leragadtunk a DOS és a WORD alap szintű kezelésénél. Autodidakta módon tanultam meg az általam fontosnak tartott alkalmazások használatát, valamint barátoktól/szaktársaktól kértem segítséget a főiskolai vizsga teljesítéséhez szükséges ismeretekben.

Mindig is számítástechnikai analfabétának vallottam magam, egyszerűen könnyebb volt mindenre ezt válaszolni, minthogy neki álljak (vagy üljek?) számítástechnikát tanulni. Bevallom, nem igazán érintett meg. Az internet, word, excel felhasználói szintű alkalmazása mindig is elegendőnek bizonyult.

Ha nem lenne ez a tárgy, nem gondolom, hogy valaha megismerkedtem volna a virtuális világ rejtelmeivel, szépségeivel? (ez majd kiderül, hogy mennyire helytálló).

A virtuális világban való részvételt illetően a legnagyobb visszatartó erőt a bátyám jelentette/jelenti számomra a mai napig. Őt látva azt tapasztalom, hogy a személyes kapcsolattartás jelentősen háttérbe szorul a folyamatos számítógép előtt ülés miatt. Bár otthon van, családi körben, mégis vannak napok, hogy nem is lehet látni, mivel órákat, akár fél napokat is képes eltölteni egy-egy virtuális életben való játékkal. Lehet, hogy furcsán hangzik, és nem éppen ebben a körben lenne a helye (végülis hol, ha nem a saját blogomon?), de ezeket a játékokat végig a valós életből való menekvéssel magyaráztam.  

Számomra ez idegen tulajdonság, hiszen mindig is a személyes találkozás/beszélgetés híve voltam. Én szeretek emberekkel találkozni, a beszélgetés során a non-verbális jeleket elemezgetni. Szeretek a másik ember szemébe nézni, érezni, hogy képes vagyok a másik „lelkébe látni”. Az is hatalmas élményt jelent, amikor meg tudom ítélni, hogy mennyire őszinte a másik fél, és képes-e megnyílni, tiszta szívből beszélni.


Kérdésként merül fel bennem, hogy mindez az általam előnyben részesített tulajdonság mennyire jelenik meg a virtuális kommunikáció során.

Egyértelmű, hogy sokkal több emberrel lehet megismerkedni  az online eszközök segítségével, továbbá abban is biztos vagyok,  hogy olyan emberekkel lesz lehetőségem kommunikálni, akikkel a való életben soha nem találkoznék. De, hogy ezek a kapcsolatok milyen távra születnek, arra kíváncsi vagyok.

Kétségeimet közzé téve érdeklődéssel várom a félév során történő változásokat az informatikai tudásomat és a kialakítandó kapcsolatokat illetően.

Ehhez sok kitartásra és tevékenykedésre (valamint 100%-osan biztos vagyok abban, hogy segítségre is) szükségem lesz, de megpróbálom optimistán megközelíteni a dolgokat, hiszen: (és most következik a már előre beharangozott, már-már el is felejtett idézetem)  „Mindannyian saját sorsunk kovácsai vagyunk. Gondolataink körülményeket vonzanak és teremtenek. Ahogyan mi változunk, úgy változnak a körülményeink is... Amíg nem tanuljuk meg a leckéket az eladósodásról, a munkáról, a partnereinkről, addig vagy ugyanannál a leckénél ragadunk le, vagy ugyanazokat a leckéket kapjuk különböző csomagolásban. Ilyen az élet!” /Andrew Matthews/

Tehát számomra a következő leckének az online kommunikáció bővebb megismerése bizonyul, melyhez a támpontokat ez a tárgy adja.

A korábbi önmagamra visszagondolva, a negatív hozzáállásom és a gondolataim voltak azok, amik elrontották az „én és a számítógép közötti viszonyt”. Túl sokat mondogattam, hogy márpedig én nem értek ehhez, számítástechnikai analfabéta vagyok, amelynek következtében a számítógép – várható módon- el is intézte, hogy ne értsek hozzá. Ez az utóbbi időben szerencsére már változott, mivel sikerült belátnom, hogy „Az élet nem a kifogásokat, hanem az erőfeszítéseket díjazza.” /Andrew Matthews/

Ezt a gondolatot szem előtt tartva indulok el a tantárgy követelményeinek teljesítése felé, a célba érésben reménykedve.

Sok sikert és türelmet kívánok a többieknek a feladatokhoz, és magamnak is egy nagy kalappal ezekből!

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása