Az utolsó blogbejegyzésben a következő kérdésekre kellett választ adnunk: Ön szerint melyek az elektronikus tanulási környezetet jellemző legfontosabb használhatósági/ergonómiai tulajdonságok? Kell-e különbséget tennünk e tulajdonságok fontosságát illetően aszerint, hogy milyen elektronikus tanulási környezetre értelmezzük ezeket a tulajdonságokat? (kontakt/online eszközökkel támogatott kontakt/blended learning/távoktatás)

„Az ergonómia az ember és munkakörnyezete kölcsönhatásának tudományos tanulmányozása.” (Murrell, 1965)

Az ergonómia tulajdonképpen az emberközpontú műszaki kialakítást teszi lehetővé. Maga a tudomány az ember és a gép, valamint az ember és a környezetének kapcsolatával foglalkozik.

A bejegyzésem elején fontosnak tartom kiemelni az ergonómia főbb tudományterületeit:

·         Antropometria: Az ember fizikai méreteivel foglalkozó tudományt jelenti. A testalkat, testösszetétel vizsgálat egyre gyakoribbá, és fontosabbá vált napjainkban.

·         Fiziológia: élettan, mely az élő szervezetben lezajló folyamatok okait és törvényszerűségeit, a sejtek, szövetek, szervek működését kutató tudományág. Ide tartozik az emberi test energiaszükségletének vizsgálata, a táplálkozási szükségletek, stb. A környezet fiziológiája is jelentős, ahol a klíma, zaj, fény és színek hatásai kiemelhetők.

·         Pszichológia: Amely az emberi lélek tudománya. A lélektannal, az emberi pszichével összefüggő folyamatok vizsgálata, tudományos kutatása. A termék és a felhasználó közötti kognitív megfelelés miatt jelentős a hatása.

Az ergonómia fogalomkörébe tartozó három kulcsfogalom: biztonság, hatékonyság, kényelem! Ezeket együtt kell figyelembe venni a környezet kialakításakor. Ez azért jelentős, hiszen az emberi tulajdonságok figyelembe vételével jobb teljesítményt lehet elérni, a munkavégzés hatékonyabb lesz, magasabb minőség érhető el. Mivel az egyén fontosnak érezheti így magát, hiszen az ő érdekeit veszik figyelembe, ezért a lojalitás magasabb foka lesz a jellemző, illetve a hiányzás mértéke is kevesebb lesz.

Már a tervezéskor szükséges bevonni a felhasználót is, hiszen az ő érdekei az elsődlegesek. Fel kell mérni, hogy mi az optimális számára. Mivel különbözőek vagyunk, és mindenkinek más számít megfelelő kialakításnak, így az egyéni felmérésekre, és kialakításokra törekedjünk. Emellett a későbbi fejlesztésekhez is szükség van arra, hogy a visszajelzésekre is lehetőséget adjunk.  

Elektronikus tanulási környezet, vagy virtuális tanulási környezet esetén a tanítás és tanulás feltételrendszerének kialakításánál meghatározó szerepe van az elektronikus információ-és kommunikációtechnikai eszközöknek. Éppen ezért az is fontos, hogy ergonómiailag megfelelően legyenek ezek az eszközök kialakítva.

Erre azért is van szükség,mivel a számítógép állandó használata egészségkárosító hatása.  Ezeknél a tanulási formáknál (online eszközökkel támogatott kontakt/blended learning/távoktatás) elengedhetetlen a megfelelő eszközök használata.  A kontakt oktatás során is találkozunk IKT-s eszközökkel, és manapság egyre gyakrabban kell használnunk őket, de lényegében ott még nem szükséges olyan hosszan a számítógép előtt ülnünk,mint a többi említett oktatási formánál.

Ergonomikus számítógép:

„A számítógép akkor nevezhető ergonomikusnak, ha lehetővé teszi a használatával együtt járó munkahelyi megterhelések, illetve balesetek és munkavédelmi veszélyforrások kiküszöbölését, vagy előfordulásukat megakadályozza. A számítástechnikai eszközökkel kapcsolatos ergonómiai elvárásokat az 1995-ben, a svéd TCO szervezet által kidolgozott szabvány- a TCO szabvány- foglalja össze.”

Fontos, hogy az a személy, aki a számítógép előtt ül, tisztában legyen azzal, hogy a számítógépes munkának milyen veszélyforrásai vannak.

A monotónia fogalma a veszélyforrások közé sorolható. Ha valaki egy huzamosabb ideig kényszerül számítógép elé, akkor jellemző a merev testtartás, feszült képernyő-nézés. Az egy helyben való ülés eredményeként gyakran alakulhat ki rossz tartás, hát-nyak tájékán keletkező fájdalom, valamint romló látás.

A tünetek kialakulása ellen javasolt 50 percenként szünetet tartani, időközönként az asztaltól felállni, a monotonitáson változtatni.

A hardver ergonómiája:

A billentyűzet:

A számítógépeknél nagyon fontos a billentyűzet kialakítása is. Ha nem megfelelően van kialakítva, akkor könnyen kialakulhat ínhüvelygyulladás, zsibbadás, vérkeringési zavarok.

Ma már léteznek az ergonomikus billentyűzetek, amik ívelt kialakítással rendelkeznek, és gyakran középen két részre nyithatóak, könnyen változtatható ezzel az elhelyezése. Ehhez azonban meg kell tanulni két kézzel gépelni a kettéosztáshoz igazodva. Ez a billentyű a kényelmességet és a jobb testtartást szolgálja.  Fontos a billentyűzetnél, hogy pontosan előttünk helyezkedjen el, és a karunkat ne kelljen magasra emelni, ne fáradjon el. A kezünk megtámasztása is legyen megoldható. Létezik a billentyűzetre szerelhető kézpihentető is, ami szintén nagy segítséget nyújthat.

Az egér:

Az egér kiválasztása is fontos tényező. Mindig a tenyerünkbe jól illeszkedő, könnyen mozgatható egeret célszerű választani, ahol a gombokat az ujj oldalra történő mozdítása nélkül tudjuk lenyomni. Az egér mozgatásakor a karunkat le kell fektetni, és csak a csuklót mozgatjuk. Vékony, puha egéralátét használata is a könnyebb munkát teszi lehetővé, hiszen nagyon meg tudja zavarni a munkát, ha folyton az egéralátét elcsúszásával bajlódunk.

A képernyő:

Gyakran vezet a szem elfáradásához, de különféle arcbetegségeket is előidézhet. Lényeges, hogy a monitor jó minőségű legyen, így a képernyő villogását és sugárzását kiküszöbölhetjük. A képernyő és az emberi arc közé kerülő porszemcsék zavaróak lehetnek, így ellenük képernyőszűrővel védekezhetünk. Sokszor segíthet a speciális képernyőszemüveg is, mint egyéni védőeszköz.  

A nyomtatókkal szemben is vannak ergonómiai követelmények. Ilyen például az alacsony zajszint, az alacsony energiafogyasztás, egyszerű üzemeltetés.

A szoftver ergonómiája:

A barátságos felületű programok a munkával kapcsolatos komfortérzetet képesek javítani. A könnyen megtanulható programok elsődlegesek, könnyen követhetőek, és a képernyős súgók is a jobb közérzetet javítják.

Mivel a számítógép mára milliók számára vált munkaeszközzé, így megnőttek az elvárások a programok iránt. Fontos az ergonomikus felhasználói felület kialakítása.

Programokkal szembeni elvárások:

·         megbízhatóság: hozzáférések biztosítása, illetéktelen kizárása

·         könnyű kezelhetőség (áttekinthető képernyők)

·         grafikus felhasználói felület (színek megfelelő kiválasztása)

·         felhasználóbarát adatbevitel (megfelelő elrendezésben jelennek meg az adatok)

·         könnyű karbantarthatóság és továbbfejleszthetőség[1]

Webergonómia: A webhasználathoz kötődő ergonomikus felhasználás. Ide a következők tartoznak:

-        Kattintás alapú interaktív tevékenység

-        Felhasználói élményalkotás

-        Információvadászat

-        Mozgás (sebesség)

-        Tanulási környezet

Egy-egy oldal, vagy elektronikus tartalom kialakításakor nagyon fontos kritériumnak bizonyul, hogy mindenki számára azonosan hozzáférhető legyen. Ezzel párhuzamosan az akadálymentesítésre is gondolni kell, hiszen csak így lehet biztosítani azt, hogy az oldalhoz mindenki képes hozzájutni.

Mértékletesen kell bánni a vizuális elemek használatával. A vizuális elemekkel a könnyebb érthetőséget kell megcélozni. Sokat tehetünk a szöveg minimalizálásával is, hiszen sokkal érdekesebbé válik egy oldal, ha nem száraz információt közöl az olvasókkal. A szöveg mindig legyen érthető, és átlátható. A logikus felépítésre és megjelenítésre törekednünk kell.   

Egy lazább stílusú, bár komoly témát feszegető bejegyzés jutott a félév végére. Mivel a témához kapcsolódóan kicsit bővebben, és több információt tettem közzé a korábbi írásomban, most egy személyes hangvételtől áthatott írással zárom le a féléves tevékenységemet.  

A mai világban minden fejlesztést, kezdeményezést az átlagos tanulókhoz viszonyítanak…. Kezdésként bennem  is felvetődik (akárcsak az előadás során is hallhattuk), hogy vajon ki számít átlagosnak? Vajon magunkat az átlagos emberek közé sorolhatjuk? Ha igen, akkor ez feltétlenül pozitív megkülönböztetést jelent? Gyakran szokás mondani: átlagos. Egyrészt örülhetünk neki, hogy az átlagos szintnek és elvárásnak megfelelünk, másrészt egy lekicsinylő jelzőként is érthetjük. Átlagos! Ez egyben azt is jelenti, hogy semmi „extra”. Nem tűnik ki a többiek közül. Ha így nézzük, akkor nem biztos, hogy jó az átlaghoz tartozni… Minden törekvés középpontjában a homogenitás áll. Hogyan lehet azt elérni, hogy minden ember ugyanolyan legyen? Egyáltalán szükséges lépés ez? Nem lehet olyan kivitelezéseket létrehozni, ami egyaránt ráhúzható és passzol minden emberre. Ilyen nincs! Mutasson valaki két teljesen egyforma embert nekem! Még az egypetéjű ikrek is különböznek annyira egymástól, hogy képesek legyünk felismerni, hogy ki kicsoda. Ha kiismerjük őket, könnyen el tudjuk különíteni őket egy-egy jellemző viselkedési forma, tulajdonság, vagy külső eltérés alapján. 

Ugyanígy van ez a tanulásban is. Mindenki különböző tanulási formákat részesít előnyben. Van, aki vizuális, van aki auditív, vagy mozgásos típus. Van, aki másokkal együtt, folyamatos beszélgetés közben szeret tanulni, míg más kizárólag egyedül, és síri csendben képes rögzíteni az információkat. Ezek alapján hogyan lehet átlagosnak nevezni valakit? Melyik típus tűnik a legátlagosabbnak? Kétlem, hogy ezt ennyire egyszerű lenne meghatározni, és nem látom szükségét sem.

Az emberek kategorizálása sosem tetszett igazán. A jók, a rosszak, a szépek, a csúnyák… Mindig van egy elfogadott, és egy kevésbé kedvelt típus, amit meghatározunk. A szomorú csak az ebben, hogy mindig elsősorban az első benyomás, valamint a külsőségek alapján ítélkezünk.

A fogyatékos emberek felé annyi előítélet van a „normális” emberekben. Vagy lenézik őket, vagy félnek tőlük, vagy észre sem veszik őket. Nem tudom megítélni, melyik a legrosszabb megközelítés. Az első gondolat, amit észre lehet venni a fogyatékos emberek láttán, az a sajnálat megjelenése az arcokon. Gyakori a „szegény!” hozzáfűznivaló is. Annak a „szegény” fogyatékos személynek lehet, hogy boldogabb élete van, mint az átlag magyar embernek. A fogyatékkal élő emberek körében nagyon ritkán lehet látni szomorú tekintetet. (nekem legalábbis ez a tapasztalatom) Ők azok, akik bármi történjen, boldogok tudnak maradni (tény, hogy nincsenek mindig a tudatában, hogy mi is történik körülöttük). Hatalmas szeretet árad az ilyen személyekből. Eszméletlen, hogy mennyire elfogadóak, és minden apróságnak képesek örülni. Talán azt lehet mondani, hogy ők képesek igazán meglátni az élet apró szépségeit…

A következőkben a fogyatékossági csoportokra jellemző rövid összefoglalás mellett az IKT-s eszközök használatára és néhány velük kapcsolatos oktatási jó tanácsra fogok kitérni ebben a részben.   

·         Látássérült emberek által használt IKT-s eszközök: hangos billentyűzet (vakok számára felolvassa a képernyőn megjelenő információkat, képernyőolvasó szoftverek, joe’s szoftver a legelterjedtebb), nagyító (gyengénlátók számára, digitalizált formát jelent egyre inkább, a könnyebb olvasást segíti). Létezik a Braille laptop is, amely az átlagosnál jóval kisebb monitorral rendelkezik, tulajdonképpen egy sáv jelenti a kijelzőt.

Jó tanácsok: Az egyéni szükségletet a tanárnak mindig meg kellene kérdeznie. A látássérült szükségleteinek megfelelően kellene átalakítani a tanulási tartalmakat, eszközöket. A vizuális információk auditívvá alakítása javasolt ez esetben. A vakok számára a képekről részletes bemutatást kell tartani, a gyengénlátók esetén pedig jól strukturált vázlatot javasolt készíteni.

·         Hallássérültek esetén a leggyakoribb tanári módszer a verbális módszerek alkalmazása. Vannak különböző digitális segédeszközeik, melyek közül a hallókészülék a legalapvetőbb. De létezik olyan készülék is, ami a tanár és a diák nyakában is lóg. Ehhez szükség van arra, hogy a pedagógus is hajlandó legyen azt viselni.

·         Tanulási zavart mutató személyek: Ide a diszlexia, diszkalkulia, diszgráfia tartozik. Igen elnézőnek kell lenni velük szemben, hiszen akaratán kívül gyakran elkésnek az óráról, illetve elfelejtik a határidők betartását. Az idő strukturálása és a feladatok rendszerezése nagy gondot okoz számukra. Ezt figyelembe véve kell a segítségükre lenni az oktatás során.

·         Mozgáskorlátozott személyek: Ide tartoznak a kerekes székesek például. Az önállóság hiánya jellemzi őket, de emellett fontos, hogy csak akkor nyújtsunk segítséget, ha valóban szükségük van rá. Ne legyen ráerőltetés a mi segítségünk. De bátran kérdezzük meg, hogy miben és hogyan tudnánk segíteni.  

Autizmussal élő emberek csoportja: „Az autizmus tehát nem egyszerű magának valóság, bezártság, hanem a képességek egy sajátos, a szokásostól rendkívül eltérő mintázata, amely az első néhány életévben alakul ki, és lényegében a későbbiekben is megmarad, noha megfelelő terápiával jelentős fejlődés érhető el. Erősségeikre jellemző, hogy körükben tízszer gyakoribbak a különleges – gyakran „savant” – adottságok, mint másoknál. Ez még akkor is megjelenhet, ha egyébként értelmi fogyatékosok.”

(Forrás: Jakabffy Éva Zoé: Pillantás az autizmus világába, Mindennapi Pszichológia, 2010. augusztus)

Az egy-egy területen való kiemelkedő teljesítményre találtam egy jó idézetet, amit feltétlenül megosztanék: „Isten semmit sem ad ajándékba. A kimagasló tehetséget vagy testi fogyatékossággal, vagy az emberi gyarlóságok iránti ellenállhatatlan hajlammal terheli meg.” / Garay/

Pedagógusként a vizuális segítségadásra kell koncentrálni. Fontos, hogy amit megszoktak, az ne változzon meg körülöttük, mivel a környezetbeli változással a biztonságot vesszük el tőlük.

·         Kommunikációs zavart mutató személyek: Valamilyen baleset következtében, vagy már a születésükkor elveszítették beszélőképességüket. Sokat segíthet a jelbeszéd elsajátítása, illetve a piktogramok használata.

·         Értelmi fogyatékosok csoportja: Főként a kognitív teljesítményben tapasztalhatunk eltérést, számukra az ok-okozati felismerések nehézséget jelentenek. A tanári segítségnél a tananyagot számukra is használhatóvá kell tenni. Egyszerűbb, kisebb lépésekből álló folyamatot kell lehetővé tenni, hogy az átláthatóság és a megértés könnyebb legyen. Könnyen érthető formák alkalmazása is javasolt.  

Fontosnak tartom a korábbi bevezetőmnek megfelelően egy példa említését is.

Az „Együtt a fogyatékossággal élők elfogadásáért” kampány egyik reklámfilmjét emelném ki a bejegyzésem során.

Ebben a kisvideóban nagyon jól megmutatkozik, hogy hogyan viszonyulnak az átlagemberek a fogyatékosokhoz. Mennyire kitaszítóak egy olyan emberrel szemben, aki szeretettel képes feléjük nyitni. Érdekes megfigyelni, hogy a kisfilm „főszereplője” segítőkészen, barátságosan közelít a társai felé, akiktől folyamatos visszautasítást, lenézést kap. Valószínűleg ő fel sem fogja ezeket, és egyáltalán nem veszi sértésnek. Milyen érdekes, hogy ezzel szemben mi, „normális” emberek pedig már egészen apróságokon is képesek vagyunk megsértődni, duzzogni. Ilyenkor az jut eszembe, hogy el kellene gondolkodnunk, hogy mennyire akarjuk a saját életünket megnehezíteni. Minden adott egy teljes élethez, és mégis képesek vagyunk ezt figyelmen kívül hagyni. Mindig csak a negatívumokat vesszük észre mind önmagunkban, mind az életünkben és legfőképpen másokban. Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha mindenki így közelítene embertársai felé, mint a kisfilmben szereplő személy.

A kisvideó kulcsmondata, hogy „ez egy gyönyörű világ”, melyet a fogyatékkal élő fogalmaz meg elsőként. Számára valóban az, hiszen ő csak a szépséget képes észrevenni. Hatalmas szíve van, és a hozzáállása irigylésre méltó. Majd az utána következő „ez egy gyönyörű világ?” visszakérdezés mindent elárul a mi kis világunkról. Ebben a kérdésben tulajdonképpen benne is van a válasz. A legnagyobb probléma az, hogy amíg a hozzánk hasonló emberek irányába is képesek vagyunk ennyi gyűlöletet kifejezni, addig mit várunk a fogyatékos emberekkel szembeni cselekedetektől? Nagyon sok helyen kell még rendet tenni ahhoz, hogy ez egy élhető, valóban gyönyörű világ legyen!   

Egy ide kapcsolódó idézettel zárom a félévi bejegyzéseim sorát. A lényeg egyértelműen kiolvasható belőle, így helyettem beszéljen a következő idézet:

Urgyán Tibor György:

Soha ne nézz szánakozva engem
Egy fogyatékos gyerek kérése:

„Soha ne nézz szánakozva engem,
én is az ÉLET szépségét zengem,
lenn a mélyben összeér a lelkünk
Isten hívására egyszerre keltünk.
Igaz, a logika nem a kenyerem,
de ha megnézed jól a tenyerem
a szívvonalam nagyon hosszú,
s nem tudom mit jelent a bosszú.
Közös az életünk, közös a halálunk
tudom, egyszer majd közös nevezőt találunk,
csak soha ne nézz szánakozva engem,
hisz én is az ÉLET szépségét zengem...”

Heti bejegyzésünk alapjául Virányi Anita előadása szolgált, a speciális szükségletű személyeket középpontba állítva. Az előadás során elsősorban egy integrációs, befogadó szemlélet tárult elénk a speciális szükséglettel kapcsolatban.

Az esélyegyenlőség, mint a legtöbb blogban, most is elengedhetetlennek bizonyult a témát illetően. Talán az eddigi előadások közül, ez tűnt a legjobban kapcsolódónak az esélyegyenlőtlenség tekintetében.  A témakör, örökös megoldatlan problémaként kerül terítékre…

Esélyegyenlő(tlen)ség kérdése:

A diszkrimináció, mint a megkülönböztetés gyakran használt fogalma mindenképpen az esélyegyenlőtlenség témakörébe tartozó kiemelkedő fogalom. Természetesen nem kell feltétlenül negatív diszkriminációnak lennie. De ha jobban belegondolunk, a pozitív diszkrimináció is az esélyegyenlőtlenséget erősíti. Lehet, hogy maga a pozitív megkülönböztetés nem hangzik annyira rosszul, mint az ellentettje, de ha a megkülönböztetésben nem részesülők oldaláról nézzük a helyzetet, akkor mindenképpen szembesülnünk kell a hátráltató tényezőkkel. Tehát pozitív és negatív diszkrimináció esetén is esélyegyenlőtlenségről és igazságtalanságról(?) beszélhetünk. Ezt azért is tartottam fontosnak megjegyezni, mivel az előadás során Anita elsősorban a faji, vallásbeli, nemi, és a fogyatékossággal kapcsolatos diszkriminációt emelte ki problémaként. Ez valóban jelentős gond, de a pozitív megkülönböztetés is jelentős problémákat vet fel (ebben az esetben) a diszkriminációban nem részesülők körében.

Az egyenlő esély a digitális eszközök kapcsán azt jelenti, hogy mindenki számára jól hozzáférhetőek, és egyaránt alkalmazhatóak legyenek a biztosított eszközök. A különböző fogyatékossági csoportoknál különböző módokon jelenik meg az esélyegyenlőség kérdése, valamint a hozzáférés lehetősége is más és más.

A digitális szakadék kifejezést (a legelső bejegyzések között már szerepelt) itt a legérdemesebb, és legindokoltabb felhozni. Ez a megközelítés a felhasználók közötti egyenlőtlenségekre koncentrál. A DiMaggio-Hargittai páros ennek az eltérésnek a legfontosabb vizsgálandó dimenzióit is beazonosítják; ezek a technikai apparátus, a használat autonómiájának, a képességek és készségek, a társadalmi támogatás és a használat céljának egyenlőtlenségei. Fontosnak tartottam az általuk megállapított dimenziók rövid ismertetésére is kitérni.

A digitális egyenlőtlenség dimenziói:

-        A technikai felszerelés egyenlőtlensége: A technikai felszerelés egyenlőtlensége a számítógép és a szoftverek, valamint a kapcsolat minőségének különbségében mutatkozik meg. A technika korlátozhat, vagy éppen elősegíthet bizonyos alkalmazásokat. Annak tudatában, hogy a különböző weblapok letöltése ma már egyre fejlettebb technikát igényel. Elmondható, hogy a lassabb kapcsolattal, régebbi szoftverrel és hardverrel rendelkezők bizonyos tartalmakhoz képtelenek hozzáférni. (mindez jól látszott nálunk a Secondlife-ba való bekapcsolódás esetén is, a gyengébb gépekkel rendelkezők számára nem adott a bekapcsolódásra való lehetőség, vagy legalábbis a zökkenőmentes munka nincs biztosítva.) A tapasztalatszerzést is meghatározza ez az élmény, hiszen akik rossz tapasztalattal rendelkeznek, azok kevesebbet fogják használni a hálót, ezáltal pedig kevésbé fogják elsajátítani az egyes alkalmazásokhoz szükséges ismereteket. Összegezve pedig elmondható, hogy a net okozta lehetőségekből sokkal kevesebbet fognak és tudnak hasznosítani, profitálni.    

-        A használat autonómiájának egyenlőtlensége: A használat autonómiájának egyenlőtlensége elsősorban a használat helyének függvénye. Elsősorban a következő kérdések kapcsán értelmezhető ez a típusú egyenlőtlenség: Hol van alkalma a felhasználónak internetezni? Mennyit kell utaznia hozzá? Mennyi szabályozásnak van kitéve az időtartamot, a használati módokat tekintve? Mennyire felügyelt a használata (például munkahelyi hozzáférés esetén)? Hányan használják az adott hozzáférést? Ezekre a kérdésekre válaszolva egyértelműsíthető, hogy akiknél nagyobb autonómia biztosított, több lehetőségük és idejük van internethasználatra, azok többet is profitálnak a lehetőségekből.  

 -        A képességek, készségek egyenlőtlensége, az „internet-kompetencia”:

DiMaggio és Hargittai a tudáskülönbségek négy fajtáját különböztetik meg.

·         Az első a fellépés, keresés, letöltés rutinszerű ismerete

·         a második a háttértudás, ami segítheti a használót, de nem kifejezetten az internethasználatra vonatkozik

·         a harmadik a tájékozódás hatékonnyá tételéhez szükséges integratív tudás arról, hogy hogyan működik a Web

·         a negyedik pedig a technikai tudás a szoftverekről, hardverről és a hálózatról, ami egy esetleges felmerülő probléma megoldásában segít.

„Az ezekben mutatkozó egyenlőtlenséget nevezik a képességek, készségek egyenlőtlenségének (inequality of skill), melyet akár „internet-kompetenciának” is hívhatunk: a kifejezés az internet adta lehetőségekre és kihívásokra adott pragmatikus és intuitív válaszok adásának képességét jelenti.”

Forrás: (Digitális szakadék monitor, nemzetközi példák és magyarországi alkalmazások, 2004 Információs Társadalom- és Hálózatkutató Központ) http://mek.oszk.hu/06500/06560/06560.pdf

-        A társadalmi támogatás egyenlőtlensége: A használók között a támogatás mértékében is fellelhetünk különbségeket. Ez azt takarja, hogy az egyén mennyire számíthat másoktól információra, segítségre, ösztönzésre az internettel kapcsolatban. Feltételezhető, hogy az új felhasználók, a „belépők” megjelenése elsősorban társadalmi támogatás következménye. Ez a közösségi oldalak kapcsán a legjobban megfigyelhető, hiszen azáltal, hogy valaki ajánlja számunkra a honlapot, sokkal szimpatikusabbá válik. Könnyebben csatlakozunk az oldalhoz, ha látjuk, hogy ismerőseink, barátaink már használják, és pozitívan vélekednek róla. Arról nem is beszélve, hogy amennyiben elakadunk, és segítenek nekünk, utána az oldalhoz való visszatérésünkre is nagyobb esély van. A kudarcok kapcsán sokan feladják a próbálkozásokat, míg ha van, aki segít nekünk, akkor könnyebben boldogulunk az internet világában.   

-        A használat céljának egyenlőtlensége: Ez az utolsó típusa a digitális egyenlőtlenségnek. A használat sokszínűsége, a célok eltérése jellemez bennünket. Mindenki másért van jelen egy adott honlapon, közösségi oldalon (stb.). Van, aki kizárólag szórakozásra, kikapcsolódásra alkalmazza az internetet, másnál megjelenik a politikai és társadalmi tőke gyarapítása is, és megint másnál már a gazdasági haszonnal járó tevékenységek kerülnek előtérbe.

Ezek a dimenziók mind az egyenlőtlenséget erősítik a felhasználók között. Nem kell feltétlenül fogyatékos ember és „normális” ember között vonalat húzni, hiszen ezek a kritériumok mindegyik oldalon erőteljesen jelen vannak. A tartózkodó viselkedés akár a testileg, szellemileg ép embereknél is könnyen kialakulhat, amennyiben nem kapnak elég támogatást az eszközök használatához. (Itt az eszközök minőségében, de a segítségbeli támogatásban, az ösztönzésben is akadhatnak hátráltató tényezők, hogy csak egy-két fontosabbat emeljek ki.)

Lényeges megjegyezni, hogy kiket is foglal magába a speciális helyzetűek, vagy hátrányos helyzetűek csoportja. Elsősorban mindenkinek a fogyatékkal élők jutnak eszükbe ezeknek a fogalmaknak a kapcsán. Azonban a kör jóval tágabb, mint azt általában gondolni szoktuk. Ide tartoznak az idősek, romák, az alacsony képzettségűek, illetve az elavult képességekkel rendelkezők, elavult technikákat alkalmazók csoportjai, a hátrányos térségben élők is. Egyes demográfiai csoportokat is ide lehet sorolni, mint a fiatal és az idősebb munkavállalók csoportját, valamint a gyermeket vállaló nők csoportját is. A tartós munkanélküliséget is szokás a hátrányos helyzetűek közé sorolni. Ezeknek a csoportoknak igen nehéz a munkaerőpiacon való elhelyezkedésük. A modern tervezések egyik csoportot sem veszik figyelembe, tehát rossz helyzetben vannak egyaránt.    

A korábbi tanulmányaim során foglalkoztam Halmos Csaba tanulmányával, melyben a felnőttképzés tekintetében vizsgálja a hátrányos helyzetű csoportokat. Ő 5 típust különített el, melyek a következők:

1.  Családi, társadalmi helyzetből vagy előítéletek miatt adódó külső ok miatt lehetőségeiben korlátozott személy.
2. Normál körülmények között él, de személyiségéből következően nem, vagy csak nehezen integrálódik a társadalomba. Ezek a személyek olyan személyiségzavarral, önértékelési, vagy kommunikációs problémákkal küzdenek, ami akadályozza őket a felnőttképzésben való részvételben.
3. Karakterisztikus hátránnyal küzdő emberek, akik szerzett vagy veleszületett egészségkárosodással élnek. Ide tartozik a látás-, hallás-, mozgáskorlátozott, vagy értelmi fogyatékkal élő személy is.
4. A földrajzi hátrány, mely a képzéshez való hozzáférés szempontjából jelentős korlátozó tényező. Ide tartoznak a nehezen megközelíthető települések okozta hátrányok.
5. Az előző pontok halmozott megjelenése.

(Forrás: Dr. Halmos Csaba: A felnőttképzésben résztvevők elhelyezkedése, különös tekintettel a hátrányos helyzetű rétegekre, régiókra. Budapest, 2005.)

Az alacsony iskolai végzettségűek közé a maximum 8 osztályt végzettek tartoznak. Rossz munkaerő-piaci helyzetük elsődleges oka, hogy közülük sokan rekedtek a munkaerőpiacon kívül munkalehetőségek híján, többen inaktívak maradnak, mivel a munkaerőpiac alapvetően nem épít a szakképzetlen emberekre. Éppen ezért fontos feladat ezeknek a rétegeknek képzéseket biztosítani, melyek segítségével a későbbiek során el tudnak helyezkedni. Ez egyébként több TÁMOP-os képzés keretében megvalósulni látszott…  

Komoly problémát jelent, és véleményem szerint ez okozza elsősorban a munkaerő-piacon történő hátrányt a nők körében, a gyermekvállalás témaköre. A szülés időtartamára távol maradó munkavállalónak sokszor okoz gondot a munkába való visszaállás. Elvégre ebben az esetben a munkájától távol levő nő nincs tisztában a cég életében bekövetkezett aktualitásokkal, és kiesik a munka menetéből. Szakmai készségeik megkopnak, és a munkáltatóval való kapcsolatuk is meglazulhat. A távollét időtartama alatt gyakran helyettesítő embert vesznek fel a munkakörre, aki a későbbiekben akár át is veheti végleg a helyettesített állást. Összességében elmondható, hogy a munkaerő-piaci helyzetük bizonytalanná válhat abban az esetben, ha gyermekvállalás mellett döntenek.

A fiatal pályakezdőknél a hátrányos helyzet oka szélsőségek között mozog, hiszen jelenthet hátrányt az aluliskolázottság, és a túlképzettség is egyaránt.

Az 55-64 éves lakosság foglalkoztatási szintje átlagon aluli. Ez elsősorban az elavult tudásnak, a nehezebben való alkalmazkodásnak, a megromlott egészségi állapotuknak köszönhető. Az időseknél a munkatapasztalat megléte elméletileg pozitívan kellene, hogy befolyásolja a munkáltatókat, mégis nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a náluk jelentkező elavult tudásnak, és a kreativitás csökkenésének.

Tehát ezekből is egyértelműen látszik, hogy a hátrányos helyzet mennyire széles körben értelmezhető, és olyan probléma, amelyen dolgozni kell....

Holovitz Szandra sokat emlegetett nevét ebben a bejegyzésemben is szerepeltetni fogom. Úgy tűnik, minden héten feltűnik egy korábbról ismert (a csoport munkájában résztvevő) név megjelenése a blogokban. Így az enyémben is. A szakdolgozathoz kapcsolódó kutatása egyértelműen a csoportot érintő kérdésekkel foglalkozik, így elengedhetetlen az eredmények közlése.  

A konnektivista csoportra vonatkozó kutatási eredmények a következők voltak:

A csoportba nem belépők, vagy időközben kiesők körében a leggyakoribb kifogásként az idő hiányát hozták fel. Még a kurzus megkezdése előtt többen egyértelműen látták, hogy nincs idejük ennyi feladatot teljesíteni, és heti (avagy napi?) rendszerességgel az interneten „lógni”. Hát ez a lógni kifejezés kicsit erősre sikerült, hiszen többnyire tanulással, aktív tevékenykedéssel töltjük az itt eltöltött időnket. Mindenesetre ez az időtényező felhozása reálisnak tűnik mindenki számára. Az idő és a pénz véleményem szerint a két legjobb kifogás (vagy valós probléma) a részvétel megúszására. Sajnos ezek olyan hétköznapi dolgok, amellyel mindenki küszködik. Az időmilliomos kifejezés egy találó szóösszetétel, amely akár az idő és a pénz összekapcsolódását sugallhatja. Hiszen, ahogy szoktuk mondani: „az idő pénz!” És valóban, az idő a legfontosabb, amire szüksége van egy embernek, és szinte az egyedüli dolog, amiből sosincs elég….    

További eredmény még, hogy a csoportba tartozók átlagos szinten napi 1-5 órát használnak internetet. Ez logikus, hiszen ahhoz, hogy ne maradjunk le a feladatokkal, állandóan információkat kell gyűjtenünk a közösségi oldalon. Én a múlt héten pontosan ezzel szembesültem. Külföldön való tartózkodásom során csak ritkán jutottam internet közelébe, ami eléggé akadályozta a feladatok sikeres elvégzésének lehetőségét. Ott derült ki számomra, hogy internetes hozzáférés nélkül mennyire lemarad az ember az információk terén.

A közösségi oldalak terén végzett felmérés során kiderült, hogy a Badoo-t senki sem használja. Bevallom, nem látom különösebb értelmét ennek az alkalmazásnak, ráadásul annyira nem is értem, hogy ez miért lényeges elem. Társkereső oldal, ahonnan én is gyakran kapok meghívókat, még a céges e-mail címemre is. Nem győzöm törölni ezeket… Számomra kissé komolytalannak tűnik ez az oldal.

Mindenesetre találtam ehhez egy érdekes véleménykifejtést, hasznos elolvasni (főleg, olyan laikusoknak, akik azt se tudják, hogy mit lehet kezdeni az oldallal, én is valahol itt tartok…) --> http://tarskereso-oldalak.eu/a-badoo

A teljesíthetőség nehézségéről is szó esett a felmérésben. Ez valóban igaz, hiszen megküzdünk mi is minden héten, hogy ne kelljen vizsgáznunk. És még így sem biztos a dolgunk. Ahogy olvasgattam a kommenteket láttam, hogy mindenkit nagyon érdekel, hogy az értékelés vajon hogyan fog zajlani. Mikor válik egyértelművé, hogy vizsgáznunk kell-e, valamint mi alapján történik az értékelés. Ez bevallom, engem is kíváncsivá tesz, hiszen nem szeretne senki sem az utolsó pillanatban mégis elméletben is számot adni a tudásáról (nem-tudásáról?). Ezt úgy értem, hogy elméleti szinten nem vagyunk annyira toppon. Mi inkább a gyakorlati részét sajátítjuk el az alkalmazásoknak (legalábbis én így érzem), ami számomra fontosabbnak bizonyul. De a vizsga során ki tudja, hogy mi az elvárás…

Kiderült, hogy a blog írása a legkedveltebb feladat. Ez nálam is így van. Blogot írni sokkal élvezetesebbnek bizonyul számomra, mint fogalomtérképet szerkesztgetni. Kinek mi jön be jobban…   

Felmerült az előadás során egy olyan kérdés, hogy miért nem jelentkezett senki inspirátornak? Ahogy ezt a Szandra is elmondta, számára is egyértelművé vált, hogy így nem tud részt venni a blogírásban és egyéb feladatokban is. Ahhoz nincs elég ideje senkinek. Szerintem pontosan ez az oka ennek is. Nem tudtuk, nem ismertük a feladatokat, alkalmazásokat, és sokkal nehezebbnek bizonyult minden elsőre. Örültünk annak, hogy ezeket tudjuk teljesíteni. Az inspirátori szerep plusz rengeteg idővel járna, aminek így is hiányában vagyunk.

Jó ötletnek tartottam volna, hogy az inspirátori szereppel is ki lehetne váltani a kurzust, és akkor talán csábítóbbá vált volna többek számára. Hiszen ha már a saját feladatainktól mentesülünk, akkor mások írásait könnyebben át lehet olvasni. Mondom ezt így hirtelen, de az is hatalmas feladat.    

Az adatösszesítő táblával nagy segítséget kaptunk ahhoz, hogy könnyebben áttekintsük, hogyan haladunk a feladatokkal. Egyszerűbbnek tartottam volna táblázatba belinkelni az aktuális bejegyzések címét (akárcsak a virtuális távoktatás című óránk esetén), hiszen a mai napig lenyűgözőnek találom, hogy Szandra hogyan képes kiigazodni a bejegyzések között. Én gyakran a meghallgatásra váró videókat, vagy közleményeket is alig találom meg. Le a kalappal előtte, hogy így képes kiigazodni ennyi írás között.

Néha-néha visszanézem, visszaolvasom a korábbi bejegyzéseket, és amint látom, mennyi bejegyzés született már február óta, mindig meglepődök, hogy ennyit képtelenség megírni, olvasni meg pláne…

A héten Holovitz Szandra előadására hagyatkozva kellett a felnőttképzésben használatos nyílt oktatási formák bemutatására vállalkoznunk.

Falus Iván csoportosításával kezdeném a blogomat a könnyebb érthetőség kedvéért.

A szabályelméleti stratégiákon belül 4 fő oktatási stratégiát különített el, melyek a következők:

1.   Nyílt oktatás
2.   Adaptív oktatás
3.  Programozott oktatás
4.  Az optimális elsajátítás stratégiája

A nyílt oktatás célja a tanulóban rejtőző sajátos képességek, készségek kifejlesztése és felszínre hozatala. A kutatáshoz, felfedezéshez változatos eszközöket alkalmaznak. Ebben az oktatási formában a különböző életkorúak együttes megjelenése figyelhető meg, hiszen ez egy olyan lehetőséget ad a tanulni vágyók számára, amellyel mindenki hozzáférhet az oktatáshoz. A tanulókat az aktív szerepvállalás, az önállóság jellemzi, amely mellett biztosított az individualizált tanulási lehetőségek megteremtése, alkalmazása is. A nyílt forma esetén a tanulást tanári teamek irányítják. A terek és bútorok rugalmas kialakítása a meghatározó.

Az egyes tanulók tanulási képességei, adottságai lényeges különbségeket mutathatnak, amelyek eltérő tanulási környezetet és módszereket igényelnek. Mindehhez fontos az adaptív oktatás kiemelése, mely az eltérő tanulási formákat teszi lehetővé. A nyílt oktatás alappillére az adaptivitás, vagyis a megváltozott feltételekhez való alkalmazkodás képessége. Minél könnyebben és gyorsabban alkalmazkodik valaki a megváltozott körülményekhez, annál hamarabb képes fejlődni. Az alkalmazkodás a változásnak az alapja.

A nyílt oktatási formában a tanár szerepe is bonyolultabbá válik. Nagy hozzáértést, szakmaiságot, és gyakorlottságot igényel a tanár részéről.  Fontos, hogy a tanár képes legyen a tanulói képességeket feltérképezni, és azokra megfelelő szinten építkezni. Elsősorban támogató szerepük van, hiszen a hallgatók kreativitásának, aktív közreműködésének kialakítására törekednek. Ehhez tudatos óratervezésre van szükség.

A hallgatókra az IKT-s eszközök megjelenése, használata a jellemző (multitasking). Ahogy korábban említettem szükséges az aktív részvétel is. A tartalommegosztás pedig kulcsfontosságú tényezőként van jelen.

A programozott oktatás a tanulói tevékenységeken nyugvó, programokkal végzett oktatást jelenti. Itt fontos meghatározni az oktatás célját, a tanulók pontos induló szintjét. A tananyagot lépésekre kell tagolni, a tanuló válaszait pedig rendszeresen kell ellenőrizni. Az egyéni ütem biztosítása elengedhetetlen.

Az optimális elsajátítás stratégiája a negyedik típus. Ennek értelmében minden anyagrész optimális elsajátítását követően léphetünk tovább az új anyagban. Amíg az optimális elsajátítást nem érjük el, témakompenzálást, esetleg újra tanítást végzünk a lemaradóknak. Ezt a lemaradás elkerülése tekintetében nagyon jó módszernek látom.

A nyitottság a mai világban egyre népszerűbb fogalommá vált. A tanuláshoz mindenki által való hozzáférés az UNESCO Nemzetközi Felnőttoktatási Konferenciák egyik fő célja volt már a kezdetek óta. A mai napig fontosnak tartják hirdetni, hogy mindenkinek joga van a tanuláshoz. Ez a nyitottság a gondolkodásra is ráhúzható, hiszen minél több irányba vagyunk képesek elmozdulni, annál könnyebben boldogulhatunk a világban. Jó, ha az ember több lehetőséget tűz ki maga elé, hogy ne korlátozza be a céljait, vágyait. Bátran merjen nyitni az újdonságok felé. És itt már meg is jelenik a másik kedvelt, és gyakran használt szavunk, az innováció. Megújulni csakis a nyitott emberek tudnak, ők képesek változtatni az életükön….

A távoktatásnál fontosnak tartom kiemelni, hogy az elsődleges cél a munka melletti tanulás lehetősége, valamint a független tanulás kialakítása. Az időbeni függetlenség jelentős előnynek számít a konnektivista csoportos tanulással szemben. Olyan tananyagokat kell kidolgozni, és alkalmazni a távoktatásban, amelyek önállóan is feldolgozhatók. Erre azért van szükség, hogy a tanár ténylegesen csak segítő, támogató szerepet töltsön be, és a hallgató legyen az, aki aktívan feldolgozza és értelmezi az anyagot.

A konnekt csoport esetén a rendelkezésre álló időt a tanulók saját maguk osztják be. Ez valóban így van, viszont a heti határidők gyakorisága miatt sokkal kevésbé látom önállónak, és függetlennek ezt a tanulást. Mindig van egy határidő, ami hajt minket. Ezt természetesen nem mondanám egyértelműen rossz dolognak. Hiszen szükségünk van motivációra. Ha mást nem, ez is megteszi.

Zárásként a Szandra által említett mondatra hivatkoznék, ami nagyon megragadt bennem. A konnekt csoportra vonatkozott ez az idézet. „Magasabb szintű önismeret lehetőségét nyújtja számunkra…” Ezzel 100%-osan egyet tudok érteni. Valóban sokat fejlődött a saját magamról kialakított énképem. Rájöttem, és a mai napig folyamatosan szembesülök vele, hogy mi az, amit képes vagyok véghezvinni, és mi az, ami már a képességeimhez képest magasabb szinten van. Ez a kurzus ezért is jó volt számomra. Sok dologról azt gondoltam, hogy képtelen vagyok rá… És most kiderül, hogy mégis lehetséges? Érdekes dolgok ezek. Mindenesetre alig várom, hogy mi lesz a következő alkalmazás, ahol próbára kell tennem az önismeretemet. Gyanítom, a Ustream lesz ez a következő…(bízom benne, hogy építőlegesen fog rám hatni!)

A feladatunk a következő volt:

Képzeljék el, hogy egy cég vezetősége lehetőséget ad arra, hogy oktatási menedzserként bemutassák egy távoktatási kurzus és agy konnektivista kurzus közötti különbséget, mert a cég döntéshelyzetben van, hogy a belső képzésében melyiket válassza. (Valamelyiket biztosan fogja) A két képzési formában az összehasonlítást az oktatási folyamatban jellemző motiválás, aktivizálás és megerősítés hármas egysége, illetve a folyamatra jellemző tevékenységelemek, feladatrendszerek alapján, ezek bemutatásával kell elvégezni. Ne feledjék, hogy a közösen szerkesztett prezentációval legfeljebb 15-20 percük lesz a bemutatóra és a megbeszélésre, vagyis rövid, de érdemi összehasonlítást bemutató prezentációt érdemes szerkeszteni.

Én a következő összegzésben foglalnám össze a távoktatás és a konnektivista tanulás lényegét, illetve, hogy véleményem szerint melyiket kellene alkalmazni:

Mindkét tanulási formánál egyaránt alkalmazhatóak új és kreatív eszközök, alkalmazások, amelyek megkönnyítik a hallgatók munka melletti tanulását.

Ajánlatos kiemelni, hogy a szabad időbeosztás miatt mindenképpen pozitív, hogy ezeket az oktatási formákat vették számításba. Jó dolog, hogy a tanulásra nem szükséges nagyobb összegeket fordítani, hiszen mindegyik esetben az otthoni internetes és számítógépes lehetőségre épít az oktatás. (előnyként hozható fel, hogy nem kell tananyagok nyomtatására időt és pénzt fordítani, valamint tantermek bérléséért sem kell fizetni.)

A motiválás és az egyéni, illetve a csoportos aktivizálás miatt mindenképpen a konnektivista oktatási módszert lehetne előnyben részesíteni. A megerősítésnél is a csoporttól érkező visszacsatolások jelentős hatást gyakorolhatnak az oktatás ütemére, minőségére.

A konnektivizmus a cégnél dolgozó kollegák közötti team-munkára is pozitív hatással van, hiszen a csoportként való munkálkodás, a közös cél megjelenik ebben a tanulási formában.

Az időbeosztásnál a távoktatás szabadabban működik, mégis inkább ez a kötöttebb forma a megfelelő a dolgozók részére. Be lehetne építeni a munka menetébe is esetlegesen, hogy napi szinten 1-2 órát a konnektivista csoport életében vesznek részt. Természetesen fontos,  hogy ne érezzék kötelezőnek a részvételt, így a feljebb jutás, a tudás bővítésének a kihangsúlyozása lényeges a dolgozók érdeklődésének felkeltése miatt. (Mivel a cégnek fontos,  hogy a dolgozók a belső képzésen részt vegyenek, ezért érdemes a munkaidőből néhány órát lecsapni, és a dolgozókat haza küldeni, ahol szigorúan a konnektivista csoportmunkával tölthetik el ezt az 1-2 órát. Hiszen ez még a munkaidőhöz tartozik. Ezáltal úgy érezhetik, hogy a munkaidő lerövidül, de ugyanazt az időt, mégis hasznosan töltik el. Viszont lényeges, hogy ténylegesen vegyenek részt a konnektivista munkában. A munkaidő lerövidülése azért is elképzelhető, mivel sok cégnél ez alatt a munkaidő alatt történik a belső képzés. Így ilyen szintű munkából való kiesésről nem beszélhetünk ebben a formában)

A konnektivista kurzus esetén szinte lehetetlen, hogy az egyének észrevétlenül lemaradjanak, hiszen a csoport egymás munkájára megfelelően képes reagálni. Mindemellett a csoport tudása is bővül.   (Én ezekből a feltételezésekből indultam ki) Természetesen itt egyértelműen látszik, hogy az én szívem a hálózati oktatás felé húz, de a szemléltetésben a szubjektivitást mellőzném. Ott szigorúan a későbbiekben szereplő táblázat adataira hivatkoznék.

A következő táblázatokban főbb pontokban kiemeltük a lényeget, amelyek alapján jól körvonalazható a távoktatás és konnektivista tanulás közötti különbség:

Fontos kiemelni, hogy a cég esetében mindenképpen tudatosítani kell, hogy a két oktatási forma milyen tanulói, dolgozói leterheltséggel, időigénnyel jár: a hálózati tanulás egészen bizonyosan a munkaidő terhére fog megvalósulni, míg a távoktatás időkereteit jobban lehet az önirányító, önszervező funkciókban használni.

Ez a csoportos munka a távoktatás "legtávolabbi" formájában valósult meg részemről. Vicze Timi, Vargyas Bálint és Földesi Kriszti közreműködése nélkül most ez az írás nem jelenhetne meg a blogomban. Ugyanis én a kontinenst elhagyva az USA területéről váltottam néhány levelet a témát illetőleg. Szerencsére olyan társakkal voltam egy csoportban, akik segítőkészek és rendkívül aktívak voltak a feladatot illetőleg, így ez az érdemi rész abszolút őket illeti. 

Azért, ahogy időm engedte igyekeztem én is hozzá tenni egy-két gondolatot a tanulási módszerekhez, hasznos tudnivalókhoz. Következzen a csoportos tudás eredménye:

Az online tanulás lényegesen eltér a hagyományos oktatási formától, mégis fontos kiemelni,hogy az alapvető hármas egységnek (megértés-bevésés-felidézés) meg kell valósulnia. Ebben az esetben a következő főbb lépéseket lehet kiemelni:

1. előadás meghallgatása

2. gondolatok összegzése

3. szakirodalom áttekintése

4. blog megírása

5. kommentelések

6. Az SL-ben meghatározott gyakorlati feladatok elvégzése

7. Egyéb alkalmazások, feladatok gyakorló jellegű használata (Ustream, Mindmeister)

A következő tanulási segédletet fogalmaztuk meg:

• Ne halogassuk az utolsó percre a blog megírását és a feladatok elvégzését.
• Ha már vannak megírt blogok, akkor a minta, és a követelmény is egyértelműbbé válik. Tehát amellett, hogy ne halogassuk a végsőkig a blog megírást, nem is szabad elkapkodni. Arany középutat kell választani.
• Legyen idő az anyaggyűjtésre is!
• Ha valami nem egyértelmű, minél előbb (és konkrét példára utalva) tedd fel a segítő személynek.
• A chat használata az egyértelműséget segítheti, így ne félj hozzászólni a témához.
• Ha konkrét (az előadással vagy a feladattal kapcsolatban) kérdésed van, tedd fel nyugodtan FB-ra. Technikai jellegű kérdéssel az illetékes személyhez fordulj.
• Használd ki a “személyes” konzultációs lehetőséget SL-ben konzultációk előtt vagy után
• Végső esetben számíthatsz a facilitátor, tutor segítségére.

További feladatot konkretizáló pontokat szedtünk még össze:

1., Hallgasd meg az előadást! Twitteren és SL chaten lehetőséged van hozzászólni az előadáshoz és kérdezhetsz is. Használd ki azt a lehetőséget!
2., Mindenképp jegyzetelj közben: Vagy megosztott dokumentumban, így azt bárki bármikor kiegészítheti. Vagy saját dokumentumban.

3., Az előadáson elhangzottakat egészítsd ki különböző szakirodalmak áttekintésével (A tematikában több is meg van adva, melyek közül néhány online is elérhető, illetve feltöltve megtalálhatóak az andb-n is.)

4. Emeld ki a téma vezérgondolatait, a fő gondolatokat fűzd logikai “láncra”!
5. Alakítsd ki saját álláspontodat!
6., A gondolataidat írd bele a blogba, vegyesen az előadás anyagából és a szakirodalomból merített új ismeretekkel!
7., Olvasd el lehetőség szerint az összes többi blogot és ha van kedved, kommentelj!
8., Többször és visszatérően használd a már megismert SL funkciókat, tereket, lehetőségeket, alkalmazásokat! Törekedj új és újabb megismerésére! Az alkalmazás automatikus használata megkönnyíti a kapott feladatok elvégzését is.
9., A kurzushoz kapcsolódva alakítsd ki a saját, egyéni digitális tolltartód tartalmát, egyéni igényeid szerint válogatva az alkalmazások, programok közül! 

10., Próbálj meg minél gyakrabban fellátogatni a SecondLife-ba, és ismerkedj a környezettel, alkalmazásokkal.
11., Az előadás hallgatása közben az SL-en belül is jegyzetelhetsz. Ha szükséges, térj vissza a kijelölt helyre és hallgasd meg mégegyszer az előadás anyagát.
12., Minden megjelölt konzultáció előtt ha lehet, 10 perccel előbb jelentkezz be az esetlegesen adódó problémák kiküszöbölése  miatt.
13., A kurzus időtartama alatt készíts képeket (akár az előadás anyagát fotózva), a könnyebb emlékezés, és a későbbi blogban való szemléltetés miatt.
14., Szabadidődben a tanuló társakkal igyekezz minél több új alkalmazást kipróbálni, ezzel a digitális tolltartó tartalmát bővíteni.

Második bejegyzésemben elsősorban a tanári szerepről fejtem ki a véleményemet, valamint a konnektivizmusról felmerülő kritikák helyénvalóságáról.

Mint az előző bejegyzésemben is felvázoltam, a tanár a konnektivista munkában nem a hagyományos szerepében fordul elő, sokkal inkább a közösség tagjaként, egyenrangú félként lehet tekinteni rá.

Fontos, hogy a konnektivista csoportmunka előtt a résztvevők kapjanak egy felvilágosítást, rövid tantervet, hogy a munka ideje alatt mire lehet számítani, mit kell elvégezni. Ez nálunk is megtörtént, és ez volt az elbizonytalanodás szakasza (Hype-görbe 2.szakasza). Lehetséges, hogy így nem tűnik a legjobb lépésnek, mert a résztvevők a sok információ hatására könnyen megfutamodhatnak, viszont lényeges amiatt, hogy tudjuk, hogy mire számíthatunk. Az előzetes tantervnek köszönhetően legalább tudjuk, hogy mit kell teljesítenünk a félév során. Innen nézve mindenképpen lényeges elem, hiszen ismeretlenül nem lehet feladatot elvállalni, vagy legalábbis a zsákba macska kategóriába tartozik, amit én speciel nem szeretek. Legyen inkább elrettentő, de tudjam, hogy mihez kell tartanom magam a jövőben. Sokkal rosszabb lenne a folyamat közben szembesülni a követelmények sokaságával, arról nem beszélve, hogy a félig elkészült munkát sokkal rosszabb hátrahagyni.

A tanárnak fontos szerepe van abban, hogy konstruktív, alkotó közeget teremtsen, tehát a tagok kreativitását kell elősegítenie. Ő maga is részesévé válik a folyamatnak, amelyben partnerként jelenik meg.     

Szóba került az előadás alkalmával, hogy esetlegesen a facilitátor álnéven is részt vehet a csoportban. Én ezt a megfigyelés és a közvetlenebb kommunikáció szempontjából jónak tartom, bár nem gondolom, hogy etikus cselekedet lenne a tagokat ilyen módon átverni. Ezen a téren kettősség van bennem. Ha a gyakorlatot nézem, a konnektivista csoport tagjai a tanárokkal szemben másmilyen kommunikációt alkalmaznak, valamint azt látom, hogy a véleményüket teljes mértékben elfogadják és megcáfolhatatlannak tartják.

Ebből kiindulva azt gondolom, hogy semmiképpen nem lehet a hagyományos tanári szerepet a facilitátori szereppel összeegyeztetni. Kissé negatívumként jelenik meg számomra, hogy tudatában vagyunk annak, hogy ki fog osztályozni. Szerintem ez egy kicsit visszaveti a kreatív gondolatokat, hiszen nem merünk minden esetben őszintén véleményt kifejteni, mert tudjuk, hogy „következményei” lesznek a gondolatainknak. Itt az értékelésre, a jegyekre gondolok. Ez kicsit butaságnak hangzik, hiszen az életben minden kimondott szónak, és cselekedetnek következménye van, de mégis kicsit korlátozottnak látom ezt a dolgot.

Vagy vegyük például Fehér Péter esetét. Rögtön az első hetekben kétségbe esett kérdéseket láttam felvillanni Fehér Péter személyével kapcsolatban. Mennyire van szerepe a mi féléves elbírálásunkban? Mindenki megnézhette a profilját, amelyből kiolvasható, hogy főiskolai docens (azt már figyelmen kívül hagyták, hogy nem az ELTE-n), egyből a tekintélytől való félelem merült fel többekben. Mert akkor még kialakultak komolyabb viták. És számomra érdekes, hogy csak addig merünk őszintén vitatkozni, amíg nem tudjuk, hogy ki a másik fél. Ha egy civil ember, akkor vele szemben lehet érvelni, viszont ha docensként van jelen (ráadásul bele lát az egész konnektivista csoport működésébe) akkor feltétlenül egyet kell értenünk? Én úgy gondolom, hogy azért vagyunk itt, hogy kifejtsük a véleményünket. Bárkivel szemben meg kell ezt tenni. Nem hiszem, hogy csak a szaktársakkal lehet vitázni. Ha értékelnek minket, akkor is jogunk van (és bátorságunk is kellene, hogy legyen) ellent mondani.

Én ezt tapasztaltam a hozzászólások terén. Nagyon gyors vélemény-átalakulások történnek, amint Fehér Péter reagál az elhangzottakra. (Sajnálom, hogy ennyit emlegettem, de itt helyén valónak tartottam kifejteni kicsit). Éppen ezért úgy vélem, hogy nem lehet intézményes keretek közül kiindulva konnektivista feladatot létrehozni, elvégezni.

A konnektivizmus kritikája?

Fontos tisztázni ismételten, hogy nem szabad a hagyományos, intézményesült oktatással összeegyeztetni a hálózati tanulás ilyen formáját. A kezdeti sok követelményekre vonatkozó információ a félév elején elriasztott engem, irreálisnak találtam az összes feladat teljesítését. Ennek ellenére még itt vagyok, és megpróbálom minél jobban teljesíteni a követelményeket. Persze ebben nagy szerepet játszik az aktuális hangulatom, na meg a rendelkezésre álló idő.     

Míg a hagyományos oktatás célja, hogy motiválja az egyéneket, addig itt a motiváció kialakítása nem lehetséges. A motiválás együtt jár a skálázással, így kizárt ebben a formában. Csak a belső motivációra lehet építkezni. A tartalommal és tevékenységgel lehet motiválni. Azért sem szükséges a motiváció, mivel abban az esetben, ha valaki nem rendelkezik kellő belső motivációval, úgyis kiesik a hálózatból. Bár nem lehet motiválni itt alapvetően, mégis nálunk ez megtörténik. Úgy érzem, hogy a vizsgázás kiváltása kellő motiváltságot jelent nálunk. Nálam legalábbis igen. Persze ez a motiváció már sok egyéb dologgal is kiegészült, de a kezdeti lökést ez adta nálam.  

Szó esett a közepesen vagy gyengén motiváltak köréről is. Ők azok, akik az értékelésért tevékenykednek. Először megtanulja a tananyagot azért, hogy vizsgázni menjen. Alapvetően azt gondolom, hogy a társadalomra ez a jellemző. Az értékelésért kezdünk el tanulni.

Az motivál, hogy legyen végzettségünk, legyen minél több papírunk. Nagyon kevés az az ember, aki előbb elsajátítja a tanulmányokat, majd, mivel tudja, úgy dönt, hogy elmegy vizsgázni belőle. Az első variáció sokkal céltudatosabbnak tűnik számomra. Lustább is, ez tény.

Blended konnektivizmus, látszatkonnektivizmus fogalmai:

A Blended konnektivizmus a kevert konnektivista feladatot jelenti. Amikor a személyes találkozás is megvalósul. Ezt példázzák az előadások az egyetem épületében. A konnektivizmushoz azonban én jobbnak tartom a személyes jelenlét nélkül megvalósuló tevékenységet. (A korábban kifejtett okok miatt).

Látszatkonnektivizmus esetén a skálafüggetlenség csak látszólag valósul meg. A kisebb csoportoknál könnyebben kialakulnak skálapontok, hiszen a tagok sokkal jobban képesek megismerni egymást, mint egy nagyobb társaság esetén. Könnyen kialakulhatnak barátságok, tehát skálapontok. A csoporton belüli aktivitás is eltérő, így a konnektív módszer csak látszólag valósul meg.

A közös dokumentumról:

Azt gondolom, hogy amellett, hogy nagyon jó ötlet a közös dokumentumban való tevékenykedés, mégis kissé nehézkesen alkalmazzuk. Én még csak apró lépéseket tettem benne. Bevallom, lenyűgöz, hogy többeknek mennyi ideje, és energiája van még arra is. Igyekszem a jövőben én is hozzátenni, mert a közös tudást csak együtt tudjuk építeni, ráadásul, ha részese akarok lenni, akkor bele is kell fektetnem. Úgyhogy nálam ez lesz a következő lépés.

A sokat emlegetett Hype-görbével kezdem eheti első bejegyzésemet. Mivel több előadáson is szóba került, gondoltam kicsit szemügyre veszem, hogy mit is takar ez a görbe.

A görbe Gartner nevéhez fűződik, mely az új technológiák létrehozását és üzleti elfogadását írja le. Tulajdonképpen a görbe négy szakaszból tevődik össze.

Az első szakasz a lelkesedésről szól. Ide tarozik, amikor új állásba kerülünk, vagy valamilyen új feladatot kapunk. Ekkor tele vagyunk energiával, érdeklődéssel, kíváncsisággal.

A második szakasz egy meredek lejtésről szól, ami a kiábrándulást mutatja. Felismerjük azt, hogy sok az ismétlődő tevékenység, sok feladatunk adódik. Idővel unottá válunk, és a kilátásainkat sem érezzük olyan fényesnek, mint kezdetben. Tulajdonképpen motivációvesztésről van szó, ami a teljesítményünkön is érződik. Ez a szakasz addig tart, amíg el nem érjük a mélypontot.

Ha sikerül túlélni a második szakaszt, akkor belépünk az elfogadás fázisába. Az ember beletörődik a sorsába, egyre jobban belejön a tevékenységébe, magabiztossága és hatékonysága növekedni kezd. Jelentős tulajdonsága a szakasznak, hogy a motiváció visszatér.

Az utolsó szakasz a stabilizáció, amikor az optimális szintű eredményesség elérése tapasztalható.

Ezek a szakaszok egyébként a mi hálózati munkáinkban is nyomon követhetők.

Kezdetben a mindenre való nyitottság jellemzett minket. Próbálgattuk a különböző alkalmazásokat, módszereket, majd megosztottuk a tapasztalatokat egymással. A próbálgatások alkalmával rájöttünk arra, hogy elég sokféle feladatot kell teljesítenünk, és lehet, hogy nem is kivitelezhető a követelmény. Ekkor következett az elbizonytalanodás, problémák felismerésének fázisa. A korábbi eredmények is megkérdőjeleződtek bennünk. Volt egyáltalán olyan, aki ezt képes volt végigcsinálni? Munka, család mellett lehetetlennek bizonyult napi szinten az interneten aktívan tevékenykedni. Ebben a szakaszban többen is kiléptek a hálózati csoportunkból. Ők vagy belátták, hogy nem képesek ennyi időt és energiát fektetni a kurzusba, vagy megijedtek a követelmények hirtelen szembe tűnő sokaságától. Ezen a szakaszon túllépve következik az elfogadás részünkről. Tematikusan átgondoljuk, akár táblázatot készítünk, hogy összegezve lássuk a ránk váró feladatokat. Rájöttünk, hogy van értelme ennyi időt beletenni a munkánkba, és az egyértelműen látszik számomra, hogy akik bennmaradtak a hálózatban, azok egyre jobb eredményeket érnek el. Egyre színvonalasabb blogbejegyzések születnek, és egyre jobban, rugalmasabban válaszolgatunk egymás véleményeire. Szerintem a cél, amit el kellene érnünk a félév végére, hogy a stabilizáció szakaszába kerülve a folytonos eredményesség valósuljon meg. Nem lenne rossz, ha az itt alkalmazott eszközöket, oldalakat, módszereket a későbbiekben is fel tudnánk használni az életünk megkönnyítése érdekében.

Egy kicsit a konnektivizmusról…

George Siemens és Stephen Downes nevéhez fűződik a konnektivizmus. Tanulásszervezési, oktatásszervezési megoldás, nem tekinthető önálló tanuláselméletnek. Ez egy forradalmian új módszer, melyhez szükség van a web 2-es eszközök használatára, ismeretére is. Mivel a gyakorlata még kevésbé ismert, így nem terjedt el olyan széles körben, mint egyéb alkalmazások (pl. facebook).

A konnektivizmusnak meg vannak a pedagógiai funkciói, de ehhez sokoldalú elektronikus eszközhasználat a jellemző. Nem a tanáré a domináns szerep, hanem közös tudásalkotás jelenik meg az egyéni ismeretek megosztása révén.  Tehát aktív tudásalkotásról van szó, ahol a visszacsatolási pontokra ugyanúgy szükség van, akárcsak bármilyen tanulás esetén. A folyamat a visszacsatolások által lehet működőképes. A tagoknak tudniuk kell, hogy jó irányba haladnak-e, ehhez jelent támpontot az oktató/ facilitátor személye.

Hálózatelmélet és tanulás kapcsolata:

Akkor valósul meg, ha a résztvevők skálafüggetlen hálózatot alkotnak. A skálafüggetlenség azt jelenti, hogy nincsenek alá-fölé rendelt viszonyok, hanem azonos kapcsolati pontok vannak. Így biztosítható a stabil hálózat jelenléte.

A hagyományos oktatás esetén már nem jellemző ez a függetlenség, ugyanis ott a tanár rendelkezik a legtöbb kapcsolódási ponttal. Ha ő nem oszt meg valamit a többiekkel, vagy nem jelenik meg az órán, könnyen összedőlhet a rendszer. Nem a leghatékonyabb forma, hiszen a folyamat könnyen megszakadhat. A skálafüggetlenség esetén viszont nagyobb önállóság jellemzi a tagokat, és mindenki részese a hálózatnak, így mindenki fontosnak és nélkülözhetetlennek érezheti magát.  

Eszköztár és dinamika:

A konnektivista tanulásra -mint azt már jól ismerjük- tematikus hetek és a nyílt információáramlás és kommunikáció jellemző.

A tartalom-produktivitáshoz mindig szükség van egy kezdő lökésre, hogy a feladat elvégzése beinduljon. Ehhez a mi esetünkben az előadások anyaga nyújt segítséget. Ez alapján körvonalazódik bennünk, hogy milyen témát kellene feldolgozni, kifejteni. Illetve milyen irányba haladhatunk az ötletelgetés, véleménykifejtés terén.

Eszközök, melyek rendelkezésünkre állnak:

-       blog: itt mindenki a saját véleményét, benyomásait fejtheti ki. Amit kezdetben furcsának tartottam, hogy egy héten 2 bejegyzést is kell írni, annak fontossága mára körvonalazódott bennem. Az első bejegyzésben az előadás inspirálta összegzés, bevezetés születik meg, majd a másodikban történik a tapasztalatok, benyomások leírása. Ezzel nyomon lehet követni, hogy mennyit változik a véleményünk egy témát illetően.

-       podcast, vagy videóblog: Tartalomközlésre alkalmas, akárcsak a blog. Mi a követelményeknél maradtunk a szöveges blogbejegyzéseknél, ami számomra könnyebb feladatnak bizonyult. Majd a podcast elkészítésével is meg kell próbálkoznunk, de számomra az nehezebbnek tűnik, mint bejegyzést írni. (Bár gondolom azt is meg lehetne szokni ennyi idő alatt. Sose gondoltam volna, hogy blogolni is megtanulok…)

-        twitter: Elsődleges célja az impulzív tartalommegosztás. Kisebb párbeszédek, humoros megjegyzések is ki tudnak alakulni a gyors reflexióknak köszönhetően. Itt fontos, hogy jó összegzéseket tudjunk adni mások számára. Előnyös a lényegre törő fogalmazás. (Végre egy helyszín, ahol nem a semmiről hosszan beszélők tudnak érvényesülni…)

-        térkép-fogalomtérkép: Az áttekinthetőségnek kedvez. A főbb fogalmak felsorakoztatásával megkönnyíti a tanulást. Könnyebbé válik a hosszabb idő utáni felidézése is egy-egy témának.

-        közös dokumentum: Személy szerint nagyon tetszik, hogy folyamatosan ezeket a közösen szerkeszthető dokumentumokat használjuk. (Őszintén bevallom, még ha ciki is, hogy ez újdonság volt számomra. De hát azért vagyok itt, hogy tanuljak.) Viszont azóta már többször alkalmaztam.. Nagyon tetszik, hogy nem kell word-ben százszor átírni és szerkeszteni valamit, hanem közösen lehet tevékenykedni benne. Egyértelmű, áttekinthető!   

Folyamat és tanulásszervezés:

A hálózati munkát és csoportmunkát célszerű elkülöníteni egymástól, hiszen nem ugyanazt jelenti.

A csoportmunka az, amikor 3-6 fős csoportokban, valamilyen közös cél érdekében tevékenykednek a csoport tagjai. Előre meghatározott feladatok és szerepek vannak. A pedagógusnak meghatározott szerepe van, a folyamat szabályozásáért felel.

A konnektivista csoport ehhez képest több mint 6 főből áll. Itt nincsen tanár, aki a folyamatot szabályozza, hanem facilitátor van. A facilitátor is részt vehet a közösségi munkában, de nem célszerű. Legalábbis a hagyományos tanári szerep abszolút nem javasolt, hiszen azáltal a hálózatfüggetlenség már nem tudna megvalósulni. A facilitátor a háttérből segítheti a hálózat munkáját.

Mindenképpen elmondható, hogy a konnektivista csoportban folyó munkához magas motiváció és teljesítmény szükséges. Ha valaki nem kellően motivált, akkor könnyen kieshet a csoportból. Az alacsonyabb teljesítmények a hálózat aktív, produktív működését vetik vissza, így a motiválatlan személyek kiesése nem okoz problémát a bent maradóknak. A nagy lemorzsolódás jellemzi a mai tanulási motivációt is. Manapság a diákok a cél érdekében (a papír megszerzéséért) tanulnak. Ehhez azonban gyakran megelégednek a minimális szint teljesítésével. Ez a konnektivista csoportban nem támogatott magatartás. Itt érdemes a dolgoknak utánanézni, plusz információkat szerezni. Itt a kreativitás, a motiváció nincs korlátozva, sőt! Minél több energiát fektetünk be a csoportba, annál jobb hálózati tudás jöhet létre. Aki a munkában lemarad, az szó szerint kimarad! Nemcsak a csoport munkájából, hanem a hálózati tudásból is…..     

Az előadás során szóba került tanulásértelmezések:

1.      Behaviorista: A 20. század elejére jellemző tanuláselmélet. A külső viselkedés tanulmányozásán van a hangsúly. Szokás szociális tanuláselméletnek vagy szociális kognitív megközelítésnek is nevezni. Az oktatási folyamatot a viselkedéssel igyekszik megmagyarázni ez az elmélet. Hátránya, hogy a teljes tanulási folyamatra nem tud figyelni. Jó példa erre a sokak által ismert Pavlov kísérlete.

2.      Kognitivista tanulási modell:   A 20. század közepére jellemző. Ebben az esetben a memóriában szerveződött tudásról van szó. A tanulás figyelem és információ feldolgozása. A folyamatról való gondolkodás a központi kérdés. Itt megjelenik a meglévő információkhoz való társítás.

3.      Konstruktivista tanuláselmélet: Nem terjedt el széles körben, mivel nem aratott átütő sikert. Azt mondja ki, hogy a tanulást csak akkor kell alkalmazni, ha problémamegoldásra van szükség. A tanulás az a feladat, ahol az egyéneknek problémafeladatot kell adni, és ezeket kell megoldaniuk a tanulás során.  Fontos, hogy releváns problémákat kell hozni a feldolgozáshoz, valamint meg kell nézni, hogy kinek milyen megoldása van rá.

Tanulási környezetek és tanuláselméletek:

A paradigmaváltás fogalmát Thomas Kuhn határozta meg, mely szerint az érett tudományok szokásos fejlődési mintájaként értelmezhető.  Akkor beszélhetünk paradigmaváltásról, ha a hagyományos elméletet a közösség már elvetette, már nem alkalmas további magyarázatra. Tehát a régi modellt egy újra cserélik.

Az előadás során felmerült a kérdés, hogy a közösségi tudásnak van-e értelme. Ez egy elgondolkodtató kérdés, hiszen akárhányszor csoportmunkáról van szó, mindig az előnyöket emeljük ki. Rengetegszer elhangzott már, hogy a közösség sokkal nagyobb tudással rendelkezik, mint az egyének maguk. A közösségi tudás az egyéni tudások összességéből épül fel, azért olyan erős, mert sokféle tudás alkotja, amelyek összeadódnak, így az erejük is összeadódik. De mi a helyzet akkor, ha a közösség szétbomlik? A tudás szertefoszlik, mondhatni eltűnik... A közösségi tudásnak csak akkor van ereje, ha azonos dologra irányul a munkájuk, feladatuk. Ha a csoporton belül széthúzás van, akkor az csak gyengíti a közösséget. Összességében azt állítom, hogy a közösségi tudásnak mindenképpen van értelme, hiszen olyan feladatok véghezvitelére képesek, amelyekre egyedüli emberként képtelenek lennének, mondhatni kevesek lennének hozzá. Azonban ez a tudás csak akkor számít értéknek, ha azt megfelelően tudják használni. Ha közösen, ugyanazért a célért tevékenykednek, akkor a közösségbe vetett tudás növekedni tud. A közösségen belüli „ötletelgetések” során pedig értékes össztudás hozható létre, amelyet csak a közösség képes előállítani. Emellett pedig az egyének maguk is többek lesznek a közösségi tudás által, több információhoz jutnak.

Problémaközpontú tanulási környezet:

A problémaközpontúság itt azt jelenti, hogy a tanítási, tanulási folyamatok középpontjában problémák állnak. A problémáknak reálisaknak, valószerűeknek, vagy valóságos eseményekre vonatkozóaknak kell lenniük. A tanulók aktív tagjai a tanulásnak, ahol a tanárok segítő, támogató szerepben vannak jelen. A tanuló áll a középpontban. A problémákat több nézőpontból meg lehet világítani.

Elektronikus környezetről mindenkinek elsősorban az egyéni tanulás jut eszébe. Fontos elmondani, hogy a tanulási környezet kialakítása akkor jó, ha az motiváló. Ez azonban azért nehéz, mivel a motiváció mindenki számára mást jelent. Az elektronikus környezet a csoportos tanulást is megfelelően képes támogatni, ezt a facebook felülete is példázza.

Mindegyik tanulási környezetnél a visszacsatolás lényeges elemként van jelen. Az értékelések által a hallgató tisztán láthatja, hogy hol tart a fejlődés folyamatában, és esetlegesen mik azok a területek, amik változtatásra szorulnak. A környezetnek a tanulói kompetenciafejlesztésre is hasznosnak kell lennie. A legjobb, ha egy adott környezeten belül az önálló és kooperatív tanulás is biztosított.   

A tanulási formák idővel megváltoznak. A születés utáni első időkben az informális tanulásnak van nagy szerepe az életünkben. Ez az az időszak, amikor a környezetünket szemlélve, más emberektől „ellesve” nem tudatosan jutunk információkhoz. Az élet középső szakaszában a formális tanulás kerül előtérbe. Ide az iskolai keretek között eltöltött idő tartozik. A diákévek alatt a jelenléti oktatás kerül előtérbe. Ahogy öregszünk, a nonformális képzés válik elsődlegessé. Már az iskolapadban való tanulástól az ember igyekszik távol tartani magát, de szívesen bővíti nem hagyományos úton az ismereteit. Egyre több online eszköz jelenik meg az életünkben, melyek használatával igyekszünk megkönnyíteni a tanulás folyamatát. Az eLearning szerepe is az életkor előrehaladtával válik fontossá.

Olyan oktatási rendszerrel rendelkezünk, ahol sajnos az iskolán kívüli tanulással nem foglalkoznak. Az iskolák kritikájaként jelenik meg, hogy pl. a felsőoktatás során nem veszi figyelembe a hozott tapasztalatokat. Ezáltal az informális tanulás ismeretanyaga elveszik, nem tud hasznosulni. Jó ötletnek találom az előzetes tudás felmérését, és a meglévő ismeretek kreditrendszerbe való átváltását is (amelyet a tanár úr az előadáson már említett). Az élethosszig tartó tanulásban az intézménytől független tanulásnak is nagy szerepe van. Sajnos ennek ellenére nem kap elég figyelmet. Többnyire az intézményes oktatásra, az ott megszerzett ismeretekre koncentrálunk.

De felmerül a kérdés bennem, hogy valóban a papírok jelentik a tudást? Ha nincs papírunk valamiről, akkor már nem is érthetünk hozzá?

Erre egy személyes tapasztalatként reagálnék. A múlt heti előadások során az egyik szaktársam megjegyezte, hogy nem sikerült felvételt nyernie egy bébiszitter-állásra csupán azért, mivel nincs végzettsége hozzá. Tehát nincs meg a papírja. Helyben vagyunk, megint csak a papír! Nem számít, hogy 5 gyereket nevelt fel, és több tapasztalata van, mint bármelyik frissen papírhoz jutott fiatalnak, mégis lecsúszik az állásról. Sajnos olyan világban élünk, ahol először a papírt nézik, majd utána kerülhet sor a megszerzett tapasztalat időtartamának kifejtésére.

Ennek ellentmond az, amikor nyelvismeret témájában nem a bizonyítvány az elsődleges, hanem az, hogy mennyire képes társalogni adott nyelven az egyén. Ezzel abszolút egyet tudok érteni, hiszen tapasztalatból tudom, hogy nem feltétlen az beszél a legjobban, akinek bizonyítványa van róla. A külföldön tapasztalatot szerzett személy sokkal könnyebben kommunikál, mint a nyelvtant jól ismerő (egyébként külföldön megszólalni gyáva) nyelvvizsgával rendelkező személy.  

Biztos, ami biztos a legjobb módszer, ha a több éves tapasztalat mellett azoknak a bizonyos „papíroknak” is a birtokában vagyunk. Minél több van, annál jobb! (A ráfordított összegről pedig most megfeledkezem…)