Heti bejegyzésünk alapjául Virányi Anita előadása szolgált, a speciális szükségletű személyeket középpontba állítva. Az előadás során elsősorban egy integrációs, befogadó szemlélet tárult elénk a speciális szükséglettel kapcsolatban.
Az esélyegyenlőség, mint a legtöbb blogban, most is elengedhetetlennek bizonyult a témát illetően. Talán az eddigi előadások közül, ez tűnt a legjobban kapcsolódónak az esélyegyenlőtlenség tekintetében. A témakör, örökös megoldatlan problémaként kerül terítékre…
Esélyegyenlő(tlen)ség kérdése:
A diszkrimináció, mint a megkülönböztetés gyakran használt fogalma mindenképpen az esélyegyenlőtlenség témakörébe tartozó kiemelkedő fogalom. Természetesen nem kell feltétlenül negatív diszkriminációnak lennie. De ha jobban belegondolunk, a pozitív diszkrimináció is az esélyegyenlőtlenséget erősíti. Lehet, hogy maga a pozitív megkülönböztetés nem hangzik annyira rosszul, mint az ellentettje, de ha a megkülönböztetésben nem részesülők oldaláról nézzük a helyzetet, akkor mindenképpen szembesülnünk kell a hátráltató tényezőkkel. Tehát pozitív és negatív diszkrimináció esetén is esélyegyenlőtlenségről és igazságtalanságról(?) beszélhetünk. Ezt azért is tartottam fontosnak megjegyezni, mivel az előadás során Anita elsősorban a faji, vallásbeli, nemi, és a fogyatékossággal kapcsolatos diszkriminációt emelte ki problémaként. Ez valóban jelentős gond, de a pozitív megkülönböztetés is jelentős problémákat vet fel (ebben az esetben) a diszkriminációban nem részesülők körében.
Az egyenlő esély a digitális eszközök kapcsán azt jelenti, hogy mindenki számára jól hozzáférhetőek, és egyaránt alkalmazhatóak legyenek a biztosított eszközök. A különböző fogyatékossági csoportoknál különböző módokon jelenik meg az esélyegyenlőség kérdése, valamint a hozzáférés lehetősége is más és más.
A digitális szakadék kifejezést (a legelső bejegyzések között már szerepelt) itt a legérdemesebb, és legindokoltabb felhozni. Ez a megközelítés a felhasználók közötti egyenlőtlenségekre koncentrál. A DiMaggio-Hargittai páros ennek az eltérésnek a legfontosabb vizsgálandó dimenzióit is beazonosítják; ezek a technikai apparátus, a használat autonómiájának, a képességek és készségek, a társadalmi támogatás és a használat céljának egyenlőtlenségei. Fontosnak tartottam az általuk megállapított dimenziók rövid ismertetésére is kitérni.
A digitális egyenlőtlenség dimenziói:
- A technikai felszerelés egyenlőtlensége: A technikai felszerelés egyenlőtlensége a számítógép és a szoftverek, valamint a kapcsolat minőségének különbségében mutatkozik meg. A technika korlátozhat, vagy éppen elősegíthet bizonyos alkalmazásokat. Annak tudatában, hogy a különböző weblapok letöltése ma már egyre fejlettebb technikát igényel. Elmondható, hogy a lassabb kapcsolattal, régebbi szoftverrel és hardverrel rendelkezők bizonyos tartalmakhoz képtelenek hozzáférni. (mindez jól látszott nálunk a Secondlife-ba való bekapcsolódás esetén is, a gyengébb gépekkel rendelkezők számára nem adott a bekapcsolódásra való lehetőség, vagy legalábbis a zökkenőmentes munka nincs biztosítva.) A tapasztalatszerzést is meghatározza ez az élmény, hiszen akik rossz tapasztalattal rendelkeznek, azok kevesebbet fogják használni a hálót, ezáltal pedig kevésbé fogják elsajátítani az egyes alkalmazásokhoz szükséges ismereteket. Összegezve pedig elmondható, hogy a net okozta lehetőségekből sokkal kevesebbet fognak és tudnak hasznosítani, profitálni.
- A használat autonómiájának egyenlőtlensége: A használat autonómiájának egyenlőtlensége elsősorban a használat helyének függvénye. Elsősorban a következő kérdések kapcsán értelmezhető ez a típusú egyenlőtlenség: Hol van alkalma a felhasználónak internetezni? Mennyit kell utaznia hozzá? Mennyi szabályozásnak van kitéve az időtartamot, a használati módokat tekintve? Mennyire felügyelt a használata (például munkahelyi hozzáférés esetén)? Hányan használják az adott hozzáférést? Ezekre a kérdésekre válaszolva egyértelműsíthető, hogy akiknél nagyobb autonómia biztosított, több lehetőségük és idejük van internethasználatra, azok többet is profitálnak a lehetőségekből.
- A képességek, készségek egyenlőtlensége, az „internet-kompetencia”:
DiMaggio és Hargittai a tudáskülönbségek négy fajtáját különböztetik meg.
· Az első a fellépés, keresés, letöltés rutinszerű ismerete
· a második a háttértudás, ami segítheti a használót, de nem kifejezetten az internethasználatra vonatkozik
· a harmadik a tájékozódás hatékonnyá tételéhez szükséges integratív tudás arról, hogy hogyan működik a Web
· a negyedik pedig a technikai tudás a szoftverekről, hardverről és a hálózatról, ami egy esetleges felmerülő probléma megoldásában segít.
„Az ezekben mutatkozó egyenlőtlenséget nevezik a képességek, készségek egyenlőtlenségének (inequality of skill), melyet akár „internet-kompetenciának” is hívhatunk: a kifejezés az internet adta lehetőségekre és kihívásokra adott pragmatikus és intuitív válaszok adásának képességét jelenti.”
Forrás: (Digitális szakadék monitor, nemzetközi példák és magyarországi alkalmazások, 2004 Információs Társadalom- és Hálózatkutató Központ) http://mek.oszk.hu/06500/06560/06560.pdf
- A társadalmi támogatás egyenlőtlensége: A használók között a támogatás mértékében is fellelhetünk különbségeket. Ez azt takarja, hogy az egyén mennyire számíthat másoktól információra, segítségre, ösztönzésre az internettel kapcsolatban. Feltételezhető, hogy az új felhasználók, a „belépők” megjelenése elsősorban társadalmi támogatás következménye. Ez a közösségi oldalak kapcsán a legjobban megfigyelhető, hiszen azáltal, hogy valaki ajánlja számunkra a honlapot, sokkal szimpatikusabbá válik. Könnyebben csatlakozunk az oldalhoz, ha látjuk, hogy ismerőseink, barátaink már használják, és pozitívan vélekednek róla. Arról nem is beszélve, hogy amennyiben elakadunk, és segítenek nekünk, utána az oldalhoz való visszatérésünkre is nagyobb esély van. A kudarcok kapcsán sokan feladják a próbálkozásokat, míg ha van, aki segít nekünk, akkor könnyebben boldogulunk az internet világában.
- A használat céljának egyenlőtlensége: Ez az utolsó típusa a digitális egyenlőtlenségnek. A használat sokszínűsége, a célok eltérése jellemez bennünket. Mindenki másért van jelen egy adott honlapon, közösségi oldalon (stb.). Van, aki kizárólag szórakozásra, kikapcsolódásra alkalmazza az internetet, másnál megjelenik a politikai és társadalmi tőke gyarapítása is, és megint másnál már a gazdasági haszonnal járó tevékenységek kerülnek előtérbe.
Ezek a dimenziók mind az egyenlőtlenséget erősítik a felhasználók között. Nem kell feltétlenül fogyatékos ember és „normális” ember között vonalat húzni, hiszen ezek a kritériumok mindegyik oldalon erőteljesen jelen vannak. A tartózkodó viselkedés akár a testileg, szellemileg ép embereknél is könnyen kialakulhat, amennyiben nem kapnak elég támogatást az eszközök használatához. (Itt az eszközök minőségében, de a segítségbeli támogatásban, az ösztönzésben is akadhatnak hátráltató tényezők, hogy csak egy-két fontosabbat emeljek ki.)
Lényeges megjegyezni, hogy kiket is foglal magába a speciális helyzetűek, vagy hátrányos helyzetűek csoportja. Elsősorban mindenkinek a fogyatékkal élők jutnak eszükbe ezeknek a fogalmaknak a kapcsán. Azonban a kör jóval tágabb, mint azt általában gondolni szoktuk. Ide tartoznak az idősek, romák, az alacsony képzettségűek, illetve az elavult képességekkel rendelkezők, elavult technikákat alkalmazók csoportjai, a hátrányos térségben élők is. Egyes demográfiai csoportokat is ide lehet sorolni, mint a fiatal és az idősebb munkavállalók csoportját, valamint a gyermeket vállaló nők csoportját is. A tartós munkanélküliséget is szokás a hátrányos helyzetűek közé sorolni. Ezeknek a csoportoknak igen nehéz a munkaerőpiacon való elhelyezkedésük. A modern tervezések egyik csoportot sem veszik figyelembe, tehát rossz helyzetben vannak egyaránt.
A korábbi tanulmányaim során foglalkoztam Halmos Csaba tanulmányával, melyben a felnőttképzés tekintetében vizsgálja a hátrányos helyzetű csoportokat. Ő 5 típust különített el, melyek a következők:
- Családi, társadalmi helyzetből vagy előítéletek miatt adódó külső ok miatt lehetőségeiben korlátozott személy.
- Normál körülmények között él, de személyiségéből következően nem, vagy csak nehezen integrálódik a társadalomba. Ezek a személyek olyan személyiségzavarral, önértékelési, vagy kommunikációs problémákkal küzdenek, ami akadályozza őket a felnőttképzésben való részvételben.
- Karakterisztikus hátránnyal küzdő emberek, akik szerzett vagy veleszületett egészségkárosodással élnek. Ide tartozik a látás-, hallás-, mozgáskorlátozott, vagy értelmi fogyatékkal élő személy is.
- A földrajzi hátrány, mely a képzéshez való hozzáférés szempontjából jelentős korlátozó tényező. Ide tartoznak a nehezen megközelíthető települések okozta hátrányok.
- Az előző pontok halmozott megjelenése.
(Forrás: Dr. Halmos Csaba: A felnőttképzésben résztvevők elhelyezkedése, különös tekintettel a hátrányos helyzetű rétegekre, régiókra. Budapest, 2005.)
Az alacsony iskolai végzettségűek közé a maximum 8 osztályt végzettek tartoznak. Rossz munkaerő-piaci helyzetük elsődleges oka, hogy közülük sokan rekedtek a munkaerőpiacon kívül munkalehetőségek híján, többen inaktívak maradnak, mivel a munkaerőpiac alapvetően nem épít a szakképzetlen emberekre. Éppen ezért fontos feladat ezeknek a rétegeknek képzéseket biztosítani, melyek segítségével a későbbiek során el tudnak helyezkedni. Ez egyébként több TÁMOP-os képzés keretében megvalósulni látszott…
Komoly problémát jelent, és véleményem szerint ez okozza elsősorban a munkaerő-piacon történő hátrányt a nők körében, a gyermekvállalás témaköre. A szülés időtartamára távol maradó munkavállalónak sokszor okoz gondot a munkába való visszaállás. Elvégre ebben az esetben a munkájától távol levő nő nincs tisztában a cég életében bekövetkezett aktualitásokkal, és kiesik a munka menetéből. Szakmai készségeik megkopnak, és a munkáltatóval való kapcsolatuk is meglazulhat. A távollét időtartama alatt gyakran helyettesítő embert vesznek fel a munkakörre, aki a későbbiekben akár át is veheti végleg a helyettesített állást. Összességében elmondható, hogy a munkaerő-piaci helyzetük bizonytalanná válhat abban az esetben, ha gyermekvállalás mellett döntenek.
A fiatal pályakezdőknél a hátrányos helyzet oka szélsőségek között mozog, hiszen jelenthet hátrányt az aluliskolázottság, és a túlképzettség is egyaránt.
Az 55-64 éves lakosság foglalkoztatási szintje átlagon aluli. Ez elsősorban az elavult tudásnak, a nehezebben való alkalmazkodásnak, a megromlott egészségi állapotuknak köszönhető. Az időseknél a munkatapasztalat megléte elméletileg pozitívan kellene, hogy befolyásolja a munkáltatókat, mégis nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a náluk jelentkező elavult tudásnak, és a kreativitás csökkenésének.
Tehát ezekből is egyértelműen látszik, hogy a hátrányos helyzet mennyire széles körben értelmezhető, és olyan probléma, amelyen dolgozni kell....
