A feladatunk a következő volt:
Képzeljék el, hogy egy cég vezetősége lehetőséget ad arra, hogy oktatási menedzserként bemutassák egy távoktatási kurzus és agy konnektivista kurzus közötti különbséget, mert a cég döntéshelyzetben van, hogy a belső képzésében melyiket válassza. (Valamelyiket biztosan fogja) A két képzési formában az összehasonlítást az oktatási folyamatban jellemző motiválás, aktivizálás és megerősítés hármas egysége, illetve a folyamatra jellemző tevékenységelemek, feladatrendszerek alapján, ezek bemutatásával kell elvégezni. Ne feledjék, hogy a közösen szerkesztett prezentációval legfeljebb 15-20 percük lesz a bemutatóra és a megbeszélésre, vagyis rövid, de érdemi összehasonlítást bemutató prezentációt érdemes szerkeszteni.
Én a következő összegzésben foglalnám össze a távoktatás és a konnektivista tanulás lényegét, illetve, hogy véleményem szerint melyiket kellene alkalmazni:
Mindkét tanulási formánál egyaránt alkalmazhatóak új és kreatív eszközök, alkalmazások, amelyek megkönnyítik a hallgatók munka melletti tanulását.
Ajánlatos kiemelni, hogy a szabad időbeosztás miatt mindenképpen pozitív, hogy ezeket az oktatási formákat vették számításba. Jó dolog, hogy a tanulásra nem szükséges nagyobb összegeket fordítani, hiszen mindegyik esetben az otthoni internetes és számítógépes lehetőségre épít az oktatás. (előnyként hozható fel, hogy nem kell tananyagok nyomtatására időt és pénzt fordítani, valamint tantermek bérléséért sem kell fizetni.)
A motiválás és az egyéni, illetve a csoportos aktivizálás miatt mindenképpen a konnektivista oktatási módszert lehetne előnyben részesíteni. A megerősítésnél is a csoporttól érkező visszacsatolások jelentős hatást gyakorolhatnak az oktatás ütemére, minőségére.
A konnektivizmus a cégnél dolgozó kollegák közötti team-munkára is pozitív hatással van, hiszen a csoportként való munkálkodás, a közös cél megjelenik ebben a tanulási formában.
Az időbeosztásnál a távoktatás szabadabban működik, mégis inkább ez a kötöttebb forma a megfelelő a dolgozók részére. Be lehetne építeni a munka menetébe is esetlegesen, hogy napi szinten 1-2 órát a konnektivista csoport életében vesznek részt. Természetesen fontos, hogy ne érezzék kötelezőnek a részvételt, így a feljebb jutás, a tudás bővítésének a kihangsúlyozása lényeges a dolgozók érdeklődésének felkeltése miatt. (Mivel a cégnek fontos, hogy a dolgozók a belső képzésen részt vegyenek, ezért érdemes a munkaidőből néhány órát lecsapni, és a dolgozókat haza küldeni, ahol szigorúan a konnektivista csoportmunkával tölthetik el ezt az 1-2 órát. Hiszen ez még a munkaidőhöz tartozik. Ezáltal úgy érezhetik, hogy a munkaidő lerövidül, de ugyanazt az időt, mégis hasznosan töltik el. Viszont lényeges, hogy ténylegesen vegyenek részt a konnektivista munkában. A munkaidő lerövidülése azért is elképzelhető, mivel sok cégnél ez alatt a munkaidő alatt történik a belső képzés. Így ilyen szintű munkából való kiesésről nem beszélhetünk ebben a formában)
A konnektivista kurzus esetén szinte lehetetlen, hogy az egyének észrevétlenül lemaradjanak, hiszen a csoport egymás munkájára megfelelően képes reagálni. Mindemellett a csoport tudása is bővül. (Én ezekből a feltételezésekből indultam ki) Természetesen itt egyértelműen látszik, hogy az én szívem a hálózati oktatás felé húz, de a szemléltetésben a szubjektivitást mellőzném. Ott szigorúan a későbbiekben szereplő táblázat adataira hivatkoznék.
A következő táblázatokban főbb pontokban kiemeltük a lényeget, amelyek alapján jól körvonalazható a távoktatás és konnektivista tanulás közötti különbség:
Távoktatás | Előnyök | Hátrányok |
Motiválás | előre ismertetett tevékenységek elvégzése megadott határidőre; tanulásszervezési módszerek változatossága; | nem túl változatos tevékenységek, közösségi húzóerő hiánya |
Aktivizálás | a rendszer folyamatosan naplózza a tevékenységet; konkrét mérhető kimenet | menet közben nem lehet tevékenységet váltani a determinált környezet miatt, kisebb leterheltség |
Megerősítés | modulok közötti folyamatos visszacsatolás, konkrét mérhető kimenet | rögzült elvárások, tanulástörténet miatt, a külső megerősítéshez szokottság és ez itt hiányzik |
Tevékenységelemek | önirányító tanulás szükséges, egyéni tanulás | közösségi élmény hiánya |
Feladatrendszerek | előre beépített feladatok; gyakorlati ismeretek alkalmazása, előre adott keretrendszerben tanulnak a dolgozók | variálhatóság hiánya |
Konnektivizmus | Előnyök | Hátrányok |
Motiváció | változatos eszközhasználat és tevékenység, különböző alkalmazások, közös tudás építése | berögzült tanulási szokások levetkőzésének nehézsége, eredménye nem látható rögtön, magas a lemorzsolódás veszélye |
Aktivizálás | a csoport húzóereje, erősíti a csapatszellemet - hálózatosodás | tartalommegosztásban való járatlanság attól való idegenkedés, IKT ismeret nem megfelelő minősége, időben nagy leterheltség (A képzés munkaidőben vagy azon túl végezendő?) |
Megerősítés | a csoport állandó visszajelzést ad a munkánkról, külső személytől kapott inspiráló megjegyzés | domináns csoporttagok negatív visszajelzései elbizonytalaníthatnak |
Tevékenységelemek | hálózati munka, nem kell külön eszközrendszerre költeni, mert a web2-es alkalmazások adottak és ingyenesen elérhetők | áttekinthetetlen információtömeg, állandó lemaradástól való félelem |
Feladatrendszerek | gyakorlati tudás önálló alkalmazása | előzetes eligazítás hiányában a gyakorlati alkalmazás bizonytalansága |
Fontos kiemelni, hogy a cég esetében mindenképpen tudatosítani kell, hogy a két oktatási forma milyen tanulói, dolgozói leterheltséggel, időigénnyel jár: a hálózati tanulás egészen bizonyosan a munkaidő terhére fog megvalósulni, míg a távoktatás időkereteit jobban lehet az önirányító, önszervező funkciókban használni.