Második bejegyzésemben elsősorban a tanári szerepről fejtem ki a véleményemet, valamint a konnektivizmusról felmerülő kritikák helyénvalóságáról.
Mint az előző bejegyzésemben is felvázoltam, a tanár a konnektivista munkában nem a hagyományos szerepében fordul elő, sokkal inkább a közösség tagjaként, egyenrangú félként lehet tekinteni rá.
Fontos, hogy a konnektivista csoportmunka előtt a résztvevők kapjanak egy felvilágosítást, rövid tantervet, hogy a munka ideje alatt mire lehet számítani, mit kell elvégezni. Ez nálunk is megtörtént, és ez volt az elbizonytalanodás szakasza (Hype-görbe 2.szakasza). Lehetséges, hogy így nem tűnik a legjobb lépésnek, mert a résztvevők a sok információ hatására könnyen megfutamodhatnak, viszont lényeges amiatt, hogy tudjuk, hogy mire számíthatunk. Az előzetes tantervnek köszönhetően legalább tudjuk, hogy mit kell teljesítenünk a félév során. Innen nézve mindenképpen lényeges elem, hiszen ismeretlenül nem lehet feladatot elvállalni, vagy legalábbis a zsákba macska kategóriába tartozik, amit én speciel nem szeretek. Legyen inkább elrettentő, de tudjam, hogy mihez kell tartanom magam a jövőben. Sokkal rosszabb lenne a folyamat közben szembesülni a követelmények sokaságával, arról nem beszélve, hogy a félig elkészült munkát sokkal rosszabb hátrahagyni.
A tanárnak fontos szerepe van abban, hogy konstruktív, alkotó közeget teremtsen, tehát a tagok kreativitását kell elősegítenie. Ő maga is részesévé válik a folyamatnak, amelyben partnerként jelenik meg.
Szóba került az előadás alkalmával, hogy esetlegesen a facilitátor álnéven is részt vehet a csoportban. Én ezt a megfigyelés és a közvetlenebb kommunikáció szempontjából jónak tartom, bár nem gondolom, hogy etikus cselekedet lenne a tagokat ilyen módon átverni. Ezen a téren kettősség van bennem. Ha a gyakorlatot nézem, a konnektivista csoport tagjai a tanárokkal szemben másmilyen kommunikációt alkalmaznak, valamint azt látom, hogy a véleményüket teljes mértékben elfogadják és megcáfolhatatlannak tartják.
Ebből kiindulva azt gondolom, hogy semmiképpen nem lehet a hagyományos tanári szerepet a facilitátori szereppel összeegyeztetni. Kissé negatívumként jelenik meg számomra, hogy tudatában vagyunk annak, hogy ki fog osztályozni. Szerintem ez egy kicsit visszaveti a kreatív gondolatokat, hiszen nem merünk minden esetben őszintén véleményt kifejteni, mert tudjuk, hogy „következményei” lesznek a gondolatainknak. Itt az értékelésre, a jegyekre gondolok. Ez kicsit butaságnak hangzik, hiszen az életben minden kimondott szónak, és cselekedetnek következménye van, de mégis kicsit korlátozottnak látom ezt a dolgot.
Vagy vegyük például Fehér Péter esetét. Rögtön az első hetekben kétségbe esett kérdéseket láttam felvillanni Fehér Péter személyével kapcsolatban. Mennyire van szerepe a mi féléves elbírálásunkban? Mindenki megnézhette a profilját, amelyből kiolvasható, hogy főiskolai docens (azt már figyelmen kívül hagyták, hogy nem az ELTE-n), egyből a tekintélytől való félelem merült fel többekben. Mert akkor még kialakultak komolyabb viták. És számomra érdekes, hogy csak addig merünk őszintén vitatkozni, amíg nem tudjuk, hogy ki a másik fél. Ha egy civil ember, akkor vele szemben lehet érvelni, viszont ha docensként van jelen (ráadásul bele lát az egész konnektivista csoport működésébe) akkor feltétlenül egyet kell értenünk? Én úgy gondolom, hogy azért vagyunk itt, hogy kifejtsük a véleményünket. Bárkivel szemben meg kell ezt tenni. Nem hiszem, hogy csak a szaktársakkal lehet vitázni. Ha értékelnek minket, akkor is jogunk van (és bátorságunk is kellene, hogy legyen) ellent mondani.
Én ezt tapasztaltam a hozzászólások terén. Nagyon gyors vélemény-átalakulások történnek, amint Fehér Péter reagál az elhangzottakra. (Sajnálom, hogy ennyit emlegettem, de itt helyén valónak tartottam kifejteni kicsit). Éppen ezért úgy vélem, hogy nem lehet intézményes keretek közül kiindulva konnektivista feladatot létrehozni, elvégezni.
A konnektivizmus kritikája?
Fontos tisztázni ismételten, hogy nem szabad a hagyományos, intézményesült oktatással összeegyeztetni a hálózati tanulás ilyen formáját. A kezdeti sok követelményekre vonatkozó információ a félév elején elriasztott engem, irreálisnak találtam az összes feladat teljesítését. Ennek ellenére még itt vagyok, és megpróbálom minél jobban teljesíteni a követelményeket. Persze ebben nagy szerepet játszik az aktuális hangulatom, na meg a rendelkezésre álló idő.
Míg a hagyományos oktatás célja, hogy motiválja az egyéneket, addig itt a motiváció kialakítása nem lehetséges. A motiválás együtt jár a skálázással, így kizárt ebben a formában. Csak a belső motivációra lehet építkezni. A tartalommal és tevékenységgel lehet motiválni. Azért sem szükséges a motiváció, mivel abban az esetben, ha valaki nem rendelkezik kellő belső motivációval, úgyis kiesik a hálózatból. Bár nem lehet motiválni itt alapvetően, mégis nálunk ez megtörténik. Úgy érzem, hogy a vizsgázás kiváltása kellő motiváltságot jelent nálunk. Nálam legalábbis igen. Persze ez a motiváció már sok egyéb dologgal is kiegészült, de a kezdeti lökést ez adta nálam.
Szó esett a közepesen vagy gyengén motiváltak köréről is. Ők azok, akik az értékelésért tevékenykednek. Először megtanulja a tananyagot azért, hogy vizsgázni menjen. Alapvetően azt gondolom, hogy a társadalomra ez a jellemző. Az értékelésért kezdünk el tanulni.
Az motivál, hogy legyen végzettségünk, legyen minél több papírunk. Nagyon kevés az az ember, aki előbb elsajátítja a tanulmányokat, majd, mivel tudja, úgy dönt, hogy elmegy vizsgázni belőle. Az első variáció sokkal céltudatosabbnak tűnik számomra. Lustább is, ez tény.
Blended konnektivizmus, látszatkonnektivizmus fogalmai:
A Blended konnektivizmus a kevert konnektivista feladatot jelenti. Amikor a személyes találkozás is megvalósul. Ezt példázzák az előadások az egyetem épületében. A konnektivizmushoz azonban én jobbnak tartom a személyes jelenlét nélkül megvalósuló tevékenységet. (A korábban kifejtett okok miatt).
Látszatkonnektivizmus esetén a skálafüggetlenség csak látszólag valósul meg. A kisebb csoportoknál könnyebben kialakulnak skálapontok, hiszen a tagok sokkal jobban képesek megismerni egymást, mint egy nagyobb társaság esetén. Könnyen kialakulhatnak barátságok, tehát skálapontok. A csoporton belüli aktivitás is eltérő, így a konnektív módszer csak látszólag valósul meg.
A közös dokumentumról:
Azt gondolom, hogy amellett, hogy nagyon jó ötlet a közös dokumentumban való tevékenykedés, mégis kissé nehézkesen alkalmazzuk. Én még csak apró lépéseket tettem benne. Bevallom, lenyűgöz, hogy többeknek mennyi ideje, és energiája van még arra is. Igyekszem a jövőben én is hozzátenni, mert a közös tudást csak együtt tudjuk építeni, ráadásul, ha részese akarok lenni, akkor bele is kell fektetnem. Úgyhogy nálam ez lesz a következő lépés.
