Az előadás során felvetődött az online és offline élet összevetése, amiben nem tanácsos elmélyülni. Csak az elhangzottakra szeretnék röviden reagálni, miszerint az élmények sokkal fontosabbak, mint a fényképek, mivel az utóbbiak nem tükrözik a valóságot. Erre szeretnék pár mondatban reflektálni, mivel nem látom teljes egészében valósnak ezt a kijelentést.
Én azt gondolom, hogy annyiban egyet lehet érteni ezzel a közfelfogással, hogy valóban az élmények a legfontosabbak. Tapasztalatokat kell gyűjteni, és a fényképek nem tükrözik mindig a teljes valóságot. A Photoshop-ról, és egyéb elferdített valóság-ábrázolásokról nem is beszélve… DE! Saját magamból kiindulva tudom azt, hogy fényképek nélkül az élmények is könnyen elszállnak, könnyen elfelejtődnek. Szerencsés vagyok, hiszen már több országban is lehetőségem nyílt élményeket gyűjteni, melyekre ma nem emlékeznék 
olyan jól, ha fényképekkel, videó felvételekkel nem tudnám visszanézni a történt eseményeket Számomra sokkal könnyebb felidézni egy-egy tájat, nyaralást, érzést, ha képeken, felvételeken ismét a szemem elé kerül. Tehát abszolút jónak tartom az online eszközök használatát, persze szükséges összekapcsolni a valós élettel is.
Elgondolkodtam azon is, hogy mi lenne, ha nem állnának rendelkezésünkre fényképek, videók egy nyaralás megtervezése előtt. Nem gondolom, hogy kitűzött nyaralási célokat fogalmaznánk meg anélkül, hogy a tájról készült képeket, élménybeszámolókat ne ismernénk. Utazási irodákba való ellátogatás során is elengedhetetlen az adott városról, szállodáról, tengerpartról készült képek tanulmányozása.
Mindenkinek vannak dédelgetett álmai, hogy hova szeretne eljutni a világban. Kinek több, kinek kevesebb. De abban biztos vagyok, hogy álmodozás szintjén mindenkiben él egy kép (a látott fénykép alapján), ahová el szeretne jutni.
Mi lenne velünk, ha nem lennének fényképek a világ minden területéről? Nem is ismernénk, idegen lenne számunkra. Hiszen így sokkal könnyebb elképzelni, hogy milyen lehet másik országban, kontinensen élni. Arról nem is beszélve, hogy a fényképek nézése után, amikor az ember tényleg eljut a látott helyre, szinte már az az érzése, hogy jól ismeri ezt a helyet, már járt itt…. Na de ennyit az elkalandozásról!
Szóba került a digitális tolltartó helyett a szerszámosláda hasonlat is. Részemről nincs nagy különbség ezekben a kifejezésekben, hiszen a lányok inkább a tolltartóhoz kötik a rendszerezést, a kreatív eszközöket, míg a fiúk számára egy szerszámosláda jelenti mindezt. Nem gondolom, hogy különbséget kellene tenni ezek között a kifejezések között, hiszen a lényeg egy és ugyanaz: valami új, kreatív dolog létrehozását segítő eszközök összefoglalása. Én legalábbis ezt látom benne. Nagyon sok eszközt, alkalmazást említettünk az első bejegyzésekben. Ezeknek az alkalmazásával hozhatunk létre új dolgokat amellett, hogy mi magunk is megújulunk általa. Sok vita ment arról, hogy mindegyik eszközt tartalmaznia kell-e ennek a bizonyos tolltartónak, vagy ládának ahhoz, hogy digitális állampolgárokká váljunk. Erre egyértelmű választ nem kaptunk, és nem is lehet egyértelmű következtetést levonni. De az biztos (és ezzel a saját korábbi bejegyzésben feltett kérdésemet válaszolom meg), hogy olyan ember nincs, aki az összes eszköznek a birtokában van, és ismeri őket. Ahogy az életben sincs olyan ember, aki mindenhez ért, így azt gondolom, hogy itt sem lehet mindennek maximálisan megfelelni. Ha sok eszközben vagyok jártas, az már nagy siker. De a mennyiség mehet a minőség rovására, így ajánlottabb, ha kevesebbet tudok tökéletesen alkalmazni. Tehát nem fontos, hogy minden oldalon fel legyek regisztrálva, de egy jó megoldásnak tartom azt, ha sok oldalt ismerek, tudom hogy mire alkalmas, és amennyiben szükségem lesz rá, tudni fogom, hogy hol kell keresnem. A tolltartó fontosságát ebben látom. A jelenben elsajátítom az alkalmazás lényegét, de jobban majd akkor fogom megismerni, ha szükségem lesz rá.
Tolltartó, hiszen tartogatom benne az alkalmazásokat, eszközöket, hogy majd egy adott szituációban elő is vehessem, tudjam használni.
Ilyen téren én jónak tartom azt, hogy megismerkedünk ezzel a sok alkalmazással, tudjuk azt, hogy hol keressük, hiszen konkrét címek állnak rendelkezésünkre. Tudjuk azt, hogy mi mire jó, hiszen ezt összefoglaltuk mi is a blogokban, tehát utána is néztünk. Így a jövőben, szükség esetén tudni fogjuk alkalmazni őket.
Azt gondolom, hogy a digitális tolltartónk folyamatosan bővül a kurzusnak köszönhetően, ezáltal pedig a digitális állampolgár eléréséhez is jó úton haladunk.
Sokat foglalkoztunk a hozzászólásokban azzal a témával, hogy milyen egy jó előadó/előadás. Igazából már ott is kifejtettem a véleményemet, így nem akarom magamat állandóan ismételni, de azért említés szintjén bemutatnám a számomra kiemelkedő előadót.
Hogy ne menjek olyan messzire, a mai napomból fogok példát hozni. Volt szerencsém a cégnél részt venni egy munkahelyi elsősegélynyújtó tanfolyamon, amit egy nagy tapasztalattal rendelkező mentőtiszt tartott. Már a mentőtiszt személye is roppant szimpatikus, általában véve nagy hatással van az emberekre. De attól, hogy valaki szimpatikus, jó kisugárzású, még nem lehet feltétlenül jó előadó is. Hogy ne legyek részrehajló, mindenképpen meg kell említenem, hogy eddig minden tanfolyami hallgató pozitívan nyilatkozott az óráról. Márpedig egy óra lehet attól jó, hogy nem a megfelelő oktató tartja? Aligha!
A prezentáció fontossága is szóba került a héten többeknél. Természetesen én is jó dolognak tartom az alkalmazását, de nem feltétlenül szükségesnek… Az oktató tudását, tapasztalatát, előadói stílusát semmilyen ötletesen megszerkesztett prezentáció kivetítése nem tudja pótolni. Lehet érdekes diákat, humoros képeket felvillantani, az oktatóról alkotott véleményemen nem tud javítani. Ha a semmiről beszél (amit elég gyakran tapasztalok), azt nem tudja pótolni egyetlen értékes dia sem.
Ez a mai tanfolyam ékes példája volt annak, hogy mennyire nincs szükség prezentációkra a hallgatóság figyelmének fenntartásához. A mentőtiszt egymaga állt ki elénk, és közvetlen, humoros stílusban volt képes 8 órát leoktatni nekünk. Ez alatt az idő alatt olyan hasznos információkat tudtunk meg, és annyi ismerettel, átélt történettel gazdagodtunk, hogy azt elmondani lehetetlen. Sosem voltam az a beszédes típus, így számomra képtelennek tűnik ennyi időt úgy eltölteni, hogy közben csak rám figyel mindenki. Mert itt nem volt ásítgatás, füzetbe rajzolgatás, unatkozás, és ami a legmeglepőbb, hogy nem éreztem azt, hogy leszívták az agyam. A legtöbb esetben kimerülve, agyilag lefáradva megyek haza az ilyen hosszú oktatások után. De ez esetben valami csoda történt, hiszen nemhogy nem vagyok fáradt, de még hazaérkezéskor egyből leültem, hogy írhassam a heti záró blogomat. Ez nem csoda, ez a jó előadó ismérve!
Összegezve nekem az az igazi előadó, aki egymaga (minden segédeszköz nélkül) képes olyan színvonalas előadást tartani, ahol a figyelem órák hossza alatt lankadatlan marad. Ehhez természetesen szükség van hatalmas tudásra (ebben az esetben 37 éves tapasztalatról beszélhetünk). Ezt rengeteg idő elsajátítani, de számomra ez egy olyan cél, amiért megéri tevékenykedni. Amikor mások szemében látjuk, hogy valami olyan dolgot képviselünk, ami tisztelendő, ha látjuk az érdeklődve csillogó tekinteteket, akkor már megfelelő úton vagyunk ahhoz, hogy jó előadókká váljunk. Ez az igazi siker!
