A sokak által emlegetett Tari Annamária könyve kíváncsivá tett a Z generációról, így hát utána olvasgattam.

Mennyire tartható hasznosnak, ha a gyermek a számítógép előtt ülve tölti az egész napját otthon? A szülőknek aggodalomra van szükségük?

Azt látjuk, hogy ennek a generációnak a kamaszai nagyon is érettek. De vajon az élet minden területén rendelkeznek a megfelelő szintű érettséggel? Tény, hogy egyre több agresszív hatás éri őket, és egyre gyorsabban kell felnőniük. Bár szinte könnyűnek tűnik az életük, hiszen rengeteg lehetőséggel rendelkeznek, még sincs könnyű gyerekkoruk. Mindenhez remekül értenek, sok információval rendelkeznek, feldolgozni azonban nagyon keveset képesek ebből. Mondhatni, hogy fel sem fogják azt a sok eseményt, ami körülöttük történik.

Nagyon nagy hátrányt jelent a régi értékeknek az eltűnése. A korábban vallott értékek, érzelmek, attitűdök folyamatosan vesznek ki az emberekből. A becsületesség, a tisztesség, az önuralom, erkölcsösség azok a tulajdonságok, amiket elsősorban megemlítenék itt. Ezek már a mai fiatal generációkra nem jellemzőek. Sajnos egyre inkább az tudatosul az emberekben, hogy érvényesülni jóindulatúan és becsületesen nem lehet! Ez egy nagy hiba, amit nem szabadna tudatosítani a fiatalokban. Igenis szükség van még a régi értékekre, és becsületes munkával is helyt lehet állni a munka világában.

A gyakori változások a gyerekektől érzelmi rugalmasságot és alkalmazkodást igényelnek. Erre azonban már a korábbi bejegyzésemben is utaltam, hogy nem képesek. Az azonnali vágy-kielégítés, érzelemmegosztás egyértelműen tükrözi ezt a rugalmatlanságot.

Az idősebb generációnak lenne az a dolga, hogy tudatosítsa bennük a fontos értékek megőrzését. A példa statuálása mellett vigyázniuk is kell erre a generációra. Jellemző még a Z generációra, hogy erősnek mutatják magukat, de ez közel sem tükrözi a valóságot. Személy szerint a gyerekek körében is egyre gyakrabban látom az egymás elleni agresszív fellépéseket, és észrevehető, hogy a „gyengébb”, pityergő tagokat könnyen kiközösítik a csoportból. Tehát ilyen módon az érzelmi rugalmasság teljes mértékben kizárt náluk.

A Z generáció tagjaival voltam körülvéve egy hónapja. Mivel felnőttképzéssel foglalkozom, ritkán kerülök gyermeki csoportok körébe. Azonban egy óvodában lehetőségem adódott, hogy hosszabb időt eltöltsek a gyerekekkel. Ezt az időt kezdetben szemlélődésre fordítottam, majd lassan kezdtem beilleszkedni a játékba. A szemlélődés azért sem sikerült hosszabb időre, mivel nagyon barátságosan többen odajöttek játékra invitálni. Rendkívül kezdeményező kisemberek, ez nem is kérdéses. Nagyon hasznos volt a velük töltött idő. Kiderült számomra, hogy a fiúk (az óvónénik fegyelmezése ellenére) olyan agresszivitással léptek fel egymás ellen, hogy félve vonultam a háttérbe. Annyi őszinte düh volt egy-egy mozdulatukban, hogy megijedtem tőlük. Az egyértelművé vált, hogy ellenem nem merték bevetni ezt az erőszakos viselkedést. Ez kissé megnyugtató, hogy talán még van esélyünk a „tanításukra”.

Viszont, ami meglepő, hogy a hagyományos játékokkal kevesen tudták feltalálni magukat. Látszik, hogy kinek köti le otthon a számítógép/ TV az idejét. 

A korábbi bejegyzésekben szerepelt, hogy kreatívak ennek a generációnak a tagjai. A számítástechnikában, az ottani játékokban lehet, hogy kreatívnak bizonyulnak, de a valós életben koránt sem. Ahogy elnéztem őket, nem igazán tudtak mit kezdeni magukkal. Ez a többségre igaz volt. Nagyon könnyen megunják a hagyományos játékokat. Ha belegondolok, hogy a gyerekkoromban (az előző generációkról nem is beszélve) milyen apróságokból is képesek voltunk nagyszerű játékszereket készíteni. Ez ma már nem valósul meg, tisztelet a kivételnek…. 

Ahogy minden csoportosításnál, természetesen itt sem lehet egyértelmű kijelentéseket tenni. Ha csak saját magamból indulok ki, máris megdőlt az elmélet. Y generáció tagja vagyok, tehát már kis korom óta tudatában vagyok a számítástechnikai eszközöknek. Nagy gyakorlattal, határozottan kellene kezelnem minden ide kapcsolódó alkalmazást. Hát ez nem így van, még okoznak problémát az alkalmazások, sok újdonsággal találom szemben magam, de nyitott vagyok a fejlődésre, tanulásra. Tehát a tanuló digitális bevándorlók közé sorolnám magam…

A korábbi bejegyzésemből kimaradt az Y generáció énképe. A generáció tagjaként meglepődve fogadtam a negatív tulajdonságoktól hemzsegő önkép-felmérést. Fiatalokként alapvető a bulik középpontba helyezése, ez egyértelmű, és nem mondanám feltétlenül negatívnak. Kapcsolatok kialakítására jók lehetnek ezek a bulik, persze csak abban az esetben, ha normális keretek között mozog. Hogy mit értek normálisnak?

A bulik kapcsán a mai fiatalok egyből az alkoholra asszociálnak. Elképzelhetetlennek tartják a józanul való bulizást. Mi lehet ennek az oka? Így menekülnek a valóságtól? Sajnos ez már egy megrögzött szokássá vált. Ha józanul megyünk bulizni szinte biztosan egyedül leszünk az „állapotunkkal”. A mai „értékeket” is jól szemlélteti ez a helyzet. Ma már az az ember számít, aki beáll a sorba és hagyja magát belevinni a rosszba. Ma már ettől lesz valaki belevaló, jófej… Szánalmas, hogy merre megy a világ! Előre haladunk??? Nekem inkább úgy tűnik, hogy visszafelé haladunk, de legalábbis nem a jó irányba…

A felelőtlenség, lustaság, egoizmus is jellemző tulajdonságokként került meghatározásra. Számomra az a furcsa, hogy ha tudatában vannak a fiatalok ezeknek a rossz berögződéseknek, miért nem képesek tenni ellene? Könnyű ráfogni mindent a lustaságra!

A kreatívvá válást a control C, control V = házi feladat képlettel végleg elvetném. Korábban, nem használtuk az internetet egy-egy fogalmazás, beadandó megírásához, tehát sokkal több saját gondolattal volt tele az elkészítendő feladat. A kreativitás jellemezte ezeket a dolgozatokat. Elgondolkodtunk, és utána jártunk a dolgoknak. Hogy néz ki ez most? Elgondolkodunk = beírjuk a google-be, és amit kidob, azt elfogadjuk. A kreativitás most úgy jelenik meg, hogy mennyire tudjuk jól alkalmazni, megkeresni a már megírt műveket. Átfogalmazzuk az eredeti szöveget, kivágunk belőlük, vagy legrosszabb esetben egy az egyben beadjuk névváltoztatással a már megírt dolgozatot. Persze ezt a legpesszimistább felfogással írtam le, de az eddigi tapasztalatom ennek gyakoriságát mutatja. Én ennek ellenére bízom abban, hogy ez az arány idővel megfordul, hiszen kiemelkedő, újító gondolatok megszületésével mindig örömmel találkozik az ember.